Őrnagyangyalok


Alig tucatnyi évvel ezelőtt az is izgalomba tudott hozni bennünket, ha Kim Ir-szen észak-koreai önkénykormányzati főálnok meghűlt. Reménykedni kezdtünk, hátha némi szövődmény megszabadítja a világot Ceauşescu utolsó barátjától, és elérhetőbb álommá válik a romániai primitivisszimusz hanyatlása. Tudtuk, hogy a diktátorfióka utódképezését már rég elkezdte az észak-koreai főkáderosztály, de akkor is, legalább történjen valami.
Gondoljunk bele: az egyik utolsó diktátor a földteke túlsó oldalán élt vissza hatalmával, mégis összefüggést láttunk egészségi állapota és saját sorsunk között.
Annál meglepőbb az a közömbösség, amellyel egyesek közülünk a szomszédos, baráti és szintén szocialista ország fejleményeire nagyokat legyintenek: nem a mi dolgunk.
Az első döbbenetet az váltotta ki, amikor a magyar szocialista kapitalisták különös körülmények között ismét hatalomra jutottak, és erre elhangzottak olyan erdélyi vélemények, hogy ettől nem függ a mi fizetésünk vagy nyugdíjunk. Megbocsásson a világ, de hogy ne függne. Hiszen az MSZP-sek már kampánynyilatkozataikban is azt ígérték román kollégáiknak, hogy mindenben támogatják őket, pártjukat besegítik Internacionáléjukba (Föl, föl, bankárjai a Földnek!), kormányukat a NATO-ba, az EU-ba, mindenbe. Vagyis ezek hatalmát annyira bebetonozzák, hogy egy véletlenül felbukkanó ellenzéknek esélye se legyen. Márpedig amíg ezeknek nincs konkurenciájuk, a szemünket is kilopják és kilopatják korrupt holdudvarukkal.
(Mellesleg: mi értelme volt kivégezni az egykori fővadászt, ha az országnak el kell tűrnie, hogy ez a másik fővadász a nagy nyilvánosság előtt kedvtelésének hódoljon? Már teljesen felépítette a kapitalizmust, nincs mit kezdenie a kezével?)
Az is a rossz előjelek közé tartozik, hogy a mindenkori román kormányzatot látszólagos megállapodásokkal, de valójában feltétel nélkül kiszolgáló RMDSZ-vezérek köré az alapítványi támogatások úgymond központosításával a meglévőnél még erősebb támfalat épít a jelenlegi magyarországi kormányzat. A Fidesz sem ösztönözte eléggé egyéni villáikat és közösségi kudarcaikat halmozó politikusaink leváltását, az MSZP és az SZDSZ azonban kifejezetten ezeket támogatja. Mintha a magyar baloldal érdekelt volna állóvizes tengetésünkben.
A kormányalakítást követő események tovább növelik közömböseink (elfásultjaink?) csoportját. Már jobbra való politikusaink között is akad, aki azt vallja, hogy lényegében mindegy, melyik párt került Magyarországon hatalomra, a lényeg az, hogy valamit mozgasson érdekünkben. Valóban? Vegyük szemügyre Tabajdi Csaba mostani strassburgi ügyködését. Tényleg úgy néz ki, hogy a lelkét kiteszi a kedvezménytörvény elleni áskálódás leszereléséért. De ki táplálta be a Jürgens nevű hollandusba azokat a hiedelmeket, hogy a polgári kormányzat idején Magyarország feszültséggóccá változott? És ki harsogja napjainkban is azt, hogy a Fidesz a nagy Magyarország ábrándjával szédítette híveit? Kinek a leleménye az, hogy a Fidesz túlszerette a határon túli magyarokat? Jürgens nem a légből és a szomszédos államok országimázs-központjaitól szerezte be ellenérveit, hanem Tabajditól, valamint egész pártjától (az egyetlen kivétel, Szűrös Mátyás nem hozott tavaszt) és a csatlós SZDSZ-től kapta tálcán.
A titkosrendőri botrányra is azt mondják egyesek – nem csak Magyarországon –, hogy: na és... Pedig ha egy szomszédos és baráti szocialista ország miniszterelnöki hivatalában maradhat egy fedett tiszt, ez a tény önmagában is erősíti az itteni szekusok politikai és gazdasági hatalmát az alvilágban és a felszínen egyaránt. Hát még ha tekintetbe vesszük a KGST-ben meggyökerezett összefonódásokat! Érdekes, hogy Medgyessy Péter nem tanult meg angolul, amikor a Nemzetközi Valutaalappal folyó tárgyalásokon kellett állítólag a fülét hegyeznie, viszont jól tud románul. Vajon milyen célból tartotta aktívan éppen a bukaresti tárgyalások nyelvének szókincsét?
Az MSZP választási győzelmére különös fényt vetít Medgyessy megkésett és kényszerű vallomása. Emlékezzünk vissza az egy évvel korábbi eseményekre, amikor az MSZP Németh Miklóst próbálta beszervezni a polgári kormány elleni offenzívához. A londoni bankárvilágból hazatért egykori miniszterelnök körülnézett országában, és azt tapasztalta, hogy nincs kormányváltási hangulat, ezért nem vállalta az edzőzsák szerepét. Az MSZP más jelölt után nézett és megtalálta Medgyessyt, aki addigi karrierje során bármit elvállalt. Akár volt, akár nem volt valamihez tehetsége. Ilyesmire mások is kaphatók, de őket inkább kalandoroknak tartja a közvélekedés. Medgyessy viszont sikeres pártaktivista és bankár. Neki minden bejött eddig. Mintha őrangyal állt volna a háta mögött. Vagy őrnagyangyal... Jelölésével például kormányváltó hangulat támadt. Nem fokozatosan, hanem egyből, az első választási forduló végén, eredményhirdetéskor. Addig senki sem érzékelte, még a közvélemény-kutatók sem, pedig a jóslatuktól a kenyerük függ. Ez a fránya kormányváltó hangulat mintha a föld alól bújt volna elő. Az alvilágból. Ahova visszavonult az egykori titkosrendőrség, és ahonnan most is mozgatja a szálakat.
Azt sem nehéz elképzelni, hogy az ügynökbotrány kirobbanása után az MSZP–SZDSZ-pártszövetség miért nem dobta ki azonnal a hajóból az elviselhetetlenné vált koloncot. Mert nem hagyják azok, akik úgymond kormányváltóvá változtatták az ország hangulatát. Megdolgoztak érte, tehát most várják a jutalmat, mindazt, amit a miniszterelnöki székbe segített jelölt és pártja megígért nekik. Az egykori (?) elvtársak amúgy is türelmetlenek és telhetetlenek. Nem véletlenül seper végig Magyarországon a leváltások hulláma.
Eddig elképzelhetetlen, hátborzongató távlatok nyílnak meg a diktatúrák titkosrendőrségei számára, ha a magyar precedenst elfogadja a közvélemény. Ha ez bekövetkezik, Európa felkészülhet a Gestapo-tisztek, a KGB-ügynökök, a szekusok és általában a világ legsötétebb erőinek nyilvános megdicsőülésére. Ne legyünk ebben közömbösségünkkel bűntársai a szocialista maskarába öltözött nagytőkéseknek, azok alapítványi támogatottjainak és megtévesztett szavazótömegeinek.