Antivilág
Erdélyi Napló, 2002. június 4., XII. évfolyam, 22. (557.) szám
Minden előzetes értesítés nélkül betessékeltek az antianyag világába, amelyben az atommag töltése negatív és az elektroné pozitív, a mágneses déli pólus úgy viselkedik, mintha északi lenne és helyet követel magának a NATO-ban, a kék újra vörösbe váltott stb., egyszóval minden a feje tetején áll, mint Marx piszkozataiban a hegeli filozófia.
Az általános pólusváltás jeleit naponta tapasztalhatjuk:
Szélsőjobboldalinak címkézett holland pártvezér a nyílt utcán baloldali golyóktól terül el. Az volt a bűne, hogy szerette volna, ha országa a holland munkavállalók, vagyis azok élettere marad, akik az egykori baloldali elméletek szerint csak láncaikat tehetik pénzzé. Ám a mostani szélsőbaloldalon tömörülő nagytőkések érdeke azt kívánja, hogy mennél több idegen éhenkórász rohamozza a munkaerőpiacot.
Szélsőjobboldali szervezetek tagjai tüntetnek a nemzetközi nagytőke térhódítása ellen, baloldali kormányok bankárok és tőzsdespekulánsok testőrzésére kirendelt rendőrei pedig szétverik a pofájukat.
A világ különböző városligeteiben segédmunkások és munkanélküliek áhítattal csüggnek baloldali szónokok ajkán, akik átmeneti korszakok maguk keltette mocsaras zavarosában dúsgazdagra szedték meg magukat. És a csórók elhiszik, hogy a bankárok direkt azért vannak, hogy az ő javukat szolgálják.
Jobboldali politikusok kiállnak a szerény anyagi lehetőséggel rendelkező, de dolgozni és vállalkozni akaró gazdászcsaládok mellett, a baloldaliak ezzel szemben alig várják a hatalom megkaparintását, hogy a termőfölddel az egykori kolhozaktivisták vagyonát gyarapítsák. Többek között. Mert jutna más jogi személyeknek is. Persze nem ingyen.
És ha már itt tartunk: két egymást követő magyar kormány korrupciós ügyeit összevetve, a rekordteljesítmény kétségkívül a szegfűszíntiszta Tocsik-ügy. És még hol vannak azok a sötétkék ügyletek, amelyek feltárását a jobboldali kormány valamilyen okból nem fejezte be? Vajon mekkora összeg ütötte például azok markát, akik levezényelték a magyar cementipar elkótyavetyélését, majd leépítését, utat nyitva az idegen cementnek a hazai piachoz? Régen ez is másként volt. A nagy panamákat, államkasszafúrásokat jobboldaliak hajtották végre a baloldaliak visszafojtott vagy hangosabb tiltakozásától kísérve.
Magyarország puccsszerű választással leváltott jobboldali kormánya okos stratégiát dolgozott ki a munkanélküliség csökkentésére, ezt a liberális baloldal ellenzékként minden eszközzel gáncsolta, majd pedig hatalomra jövet azonnal hozzákezdett leépítéséhez. Ez valamikor éppen fordítva történt: az iparmágnások szolgálatába szegődött jobboldali politikusok voltak azok, akik minden törvényes és törvénytelen eszközzel duzzasztották a tartalékmunkások osztagát, mert a munkaerő ára is a kereslet–kínálat függvénye. Ennek a társadalmi méretű manipulációnak a hatását valamikor a szakszervezetek a baloldali politikusokkal összefogva próbálták mérsékelni.
Apropó, szakszervezetek. Vajon az antivilágban ők töltik be a neutron szerepét? Aktív politizálásuk láttán inkább azt mondhatnánk, hogy előjelük hol plusz, hol mínusz. Az újabban létesült szakszervezetek tagságuk oldalán állnak – mást nem tehetnek. A régebbiek attól függően kapnak pozitív vagy negatív töltést, hogy vezetőiket felveszi-e a parlamenti jelöltlistára a baloldal vagy valamilyen más módon kitünteti-e figyelmével. Például budai házikóval. Ha igen, akkor ezek a szakszervezetek pontosan úgy viselkednek, mint a lenini áttételi hajtószíjak: tagságukat bármiről meggyőzik, ami a baloldal érdeke, például arról, hogy mennyire rossz a minimálbér kétszeres növelése, majd elhajtják szavazni. És a tagság „öntudatosan” megy is.
Az antivilág jeleit még hosszasan sorolhatnánk, és csak azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy minden rosszban van valami még rosszabb. De legalább hozzászokunk a pólusváltásokhoz, és majd nem fog meglepni, amikor egy zsidó telepes úgy teremt magának életteret, hogy felrobbantja magát egy palesztin mulatóban.
Az általános pólusváltás jeleit naponta tapasztalhatjuk:
Szélsőjobboldalinak címkézett holland pártvezér a nyílt utcán baloldali golyóktól terül el. Az volt a bűne, hogy szerette volna, ha országa a holland munkavállalók, vagyis azok élettere marad, akik az egykori baloldali elméletek szerint csak láncaikat tehetik pénzzé. Ám a mostani szélsőbaloldalon tömörülő nagytőkések érdeke azt kívánja, hogy mennél több idegen éhenkórász rohamozza a munkaerőpiacot.
Szélsőjobboldali szervezetek tagjai tüntetnek a nemzetközi nagytőke térhódítása ellen, baloldali kormányok bankárok és tőzsdespekulánsok testőrzésére kirendelt rendőrei pedig szétverik a pofájukat.
A világ különböző városligeteiben segédmunkások és munkanélküliek áhítattal csüggnek baloldali szónokok ajkán, akik átmeneti korszakok maguk keltette mocsaras zavarosában dúsgazdagra szedték meg magukat. És a csórók elhiszik, hogy a bankárok direkt azért vannak, hogy az ő javukat szolgálják.
Jobboldali politikusok kiállnak a szerény anyagi lehetőséggel rendelkező, de dolgozni és vállalkozni akaró gazdászcsaládok mellett, a baloldaliak ezzel szemben alig várják a hatalom megkaparintását, hogy a termőfölddel az egykori kolhozaktivisták vagyonát gyarapítsák. Többek között. Mert jutna más jogi személyeknek is. Persze nem ingyen.
És ha már itt tartunk: két egymást követő magyar kormány korrupciós ügyeit összevetve, a rekordteljesítmény kétségkívül a szegfűszíntiszta Tocsik-ügy. És még hol vannak azok a sötétkék ügyletek, amelyek feltárását a jobboldali kormány valamilyen okból nem fejezte be? Vajon mekkora összeg ütötte például azok markát, akik levezényelték a magyar cementipar elkótyavetyélését, majd leépítését, utat nyitva az idegen cementnek a hazai piachoz? Régen ez is másként volt. A nagy panamákat, államkasszafúrásokat jobboldaliak hajtották végre a baloldaliak visszafojtott vagy hangosabb tiltakozásától kísérve.
Magyarország puccsszerű választással leváltott jobboldali kormánya okos stratégiát dolgozott ki a munkanélküliség csökkentésére, ezt a liberális baloldal ellenzékként minden eszközzel gáncsolta, majd pedig hatalomra jövet azonnal hozzákezdett leépítéséhez. Ez valamikor éppen fordítva történt: az iparmágnások szolgálatába szegődött jobboldali politikusok voltak azok, akik minden törvényes és törvénytelen eszközzel duzzasztották a tartalékmunkások osztagát, mert a munkaerő ára is a kereslet–kínálat függvénye. Ennek a társadalmi méretű manipulációnak a hatását valamikor a szakszervezetek a baloldali politikusokkal összefogva próbálták mérsékelni.
Apropó, szakszervezetek. Vajon az antivilágban ők töltik be a neutron szerepét? Aktív politizálásuk láttán inkább azt mondhatnánk, hogy előjelük hol plusz, hol mínusz. Az újabban létesült szakszervezetek tagságuk oldalán állnak – mást nem tehetnek. A régebbiek attól függően kapnak pozitív vagy negatív töltést, hogy vezetőiket felveszi-e a parlamenti jelöltlistára a baloldal vagy valamilyen más módon kitünteti-e figyelmével. Például budai házikóval. Ha igen, akkor ezek a szakszervezetek pontosan úgy viselkednek, mint a lenini áttételi hajtószíjak: tagságukat bármiről meggyőzik, ami a baloldal érdeke, például arról, hogy mennyire rossz a minimálbér kétszeres növelése, majd elhajtják szavazni. És a tagság „öntudatosan” megy is.
Az antivilág jeleit még hosszasan sorolhatnánk, és csak azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy minden rosszban van valami még rosszabb. De legalább hozzászokunk a pólusváltásokhoz, és majd nem fog meglepni, amikor egy zsidó telepes úgy teremt magának életteret, hogy felrobbantja magát egy palesztin mulatóban.