Nits Árpád

Ha újraszámlálás, szavazásismétlés vagy időközi választás nem állítja félre a haladás útjából a szocliberókat, akkor kereken négy évig folytatódik a válaszkeresés a kínzó kérdésre, hogy vajon mi hiányzott Magyarországon a sikeres polgári kormány újraválasztásához.
A nemzetkatasztrófa elhárításának egyik tényezője kétségkívül a történelmi egyházak hathatós besegítése lett volna, amelyről kiderült, hogy csak az MSZP hazudozásában létezett. Bár törvény nem tiltja a lelkészek politizálását, a magyarországi egyházfők óvakodtak annak kerek perec kimondásától, hogy aki az országnak jót akar, szavazzon a Fidesz–MDF választási pártszövetségre. Olyan elvont utalásokra szorítkoztak, hogy azokra kell szavazni, akikben a hívek kezességet látnak az ország, a nemzet napfényes jövőjének biztosítására. Ha pedig egyes hívek biztonságos jövőképébe az elviselhető gázáremelés és a lágy kábítószerek ígérete is belefért, akkor az egyházak felhívását úgy értelmezhették, hogy mindenki szavazzon az MSZP-re vagy az SZDSZ-re.
A történelmi egyházak most szomorúak és azzal vigasztalódnak, hogy betartották a jóérzés maguk szabta kereteit. A magyarság érdekeihez kevésbé kötődő szekták papjai ezzel szemben diadalmaskodnak. ők bezzeg nem sejtelmeskedtek, sőt a pokol kínjaival fenyegették azokat, akik a szektáknak nem tetsző polgári pártokra szavaznak. Fohászkodásaikba olyan szaporán szőtték bele kedvenc politikusaik nevét, mint 1989 előtt a görögkeleti egyház papjai a Ceauşescuét, tisztségeivel együtt. És most prófétákként ágálhatnak: hatékonyan imádkoztak. E látványos „siker” miatt nem valószínű, hogy ezekben a napokban valamely importált hitvilágkép akár egyetlen megszédítettje visszatér eredeti egyházához. Ellenkezőleg, a következő négy évben tömeges átkeresztelés várható.
A történelmi egyházak attól tartottak, hogy határozott állásfoglalásukkal elriaszthatják a baloldal templomba járó híveit, holott visszafogottságukkal éppen maguk teremtették meg a további lemorzsolódás feltételeit. A szekták politikai hátterének megerősödése, az alakuló kormány várható anyagi ellenszolgáltatása nem sok jóval kecsegtet. Hacsak nem lesz újraszámlálás, szavazásismétlés vagy időközi választás...
A választási kampány másik igazolatlan hiányzója a Magyarok Világszövetsége volt. Valami belső hang a választások előtti időszakban is azt súgta, hogy nem teljesen tiszta a nagy csend az MVSZ háza táján, nem volt egészen világos, mit akarhatott volna Patrubány Miklós elnök Medgyessy Péter jelenlétében megbeszélni Orbán Viktorral, amikor a kormány és az MVSZ viszonya nem tartozik egy ellenzéki jelöltre. A választások után azonban minden világossá vált. Az MVSZ vezetősége előre megfontolt szándékkal nem szólt bele a választási küzdelembe, hogy a megalakuló új kormánynak nyújthassa a markát: Medgyessy adja vissza azt a kormánytámogatást, amelyet Orbán megvont (ennek okait most ne firtassuk). Ez tehát a hallgatás ára. Miközben bizonyos rétegeket képviselő civil szerveződések sorra tették le nyilvános állásfoglalásukat a polgári erők mellett, az összmagyar érdekek képviseletére hivatott Világszövetség a háttérben lapított. Úgy számolt, hogy kivárja, ki lesz a győztes, és akkor ő lesz a nyertes.
Vajon tényleg nyertes lesz? Ebben az ügyben olyan beugrató tánclépések sora következik, hogy csak győzzük figyelni. Az MSZP legcsahosabb médiakutyái sohasem tüntették ki rokonszenvvel a Világszövetséget, személyiségeit lesvihákolták, minden kezdeményezésének ellendrukkerei voltak, kenyéradóik útmutatásai szerint. Miért változna meg hirtelen a baloldal MVSZ iránti érzelme? Csak azért, mert Orbánék sem rokonszenveztek az MVSZ jelenlegi vezetőségével? Az érzelmi indítékok nem elegendőek a politikai köpönyeg kifordításához. Ám az ellenség ellensége kihasználható csatlóssá válhat. Például akkor, ha az MVSZ széles sugarú körben fényesíti az MSZP arculatát. Ilyen szempontból szolgálatai többet érhetnek, mint az RMDSZ operatív vezetőségének gyors gratulációja és együttműködési készségének kinyilvánítása. A választások befejezése óta ugyanis a nyugati régiókból kiábrándult üzenetek áradnak az anyaországba, hogy ha a kádári kádereket visszasegítették a hatalomba, ne várjanak anyagi és erkölcsi támogatást. Rokoni kapcsolatok is veszélybe kerültek, miután a nyugatiak megtudták, hogy az otthon maradottak bankárokká és főrészvényesekké átképzett kommunista aktivistákra szavaztak. Ennek a hangulatnak a csillapítására jól fogna egy szerecsenmosdató, akinek bejárása van a nyugati magyarság köreibe. Ilyen ellenszolgáltatásért az MVSZ megkaphatja a szoclib kormány támogatását. Éppen úgy, ahogy a rendszerváltás előtt is a magyar adófizetők zsebéből finanszírozták a Magyarok Világszövetségét. Akkor is egy forradalmi lendületet elfojtó kormányzat, a Kádár-rendszer megítélését kellett javítani a világban.
Az MSZP és az SZDSZ nagy dérrel-dúrral igyekszik felszámolni az Országimázs Központot, helyette szolgálatba állítaná az MVSZ-t.
Ha ez bekövetkezik, az MVSZ-ben is elkezdődik a múlt.
Akár így történik, akár úgy, hogy a szocialista-liberális kormánytól sem kap támogatást, kampánybeli hallgatásával a Világszövetség saját lemorzsolódását idézte elő.
Hacsak nem lesz újraszámlálás, szavazásismétlés vagy időközi választás. Akkor minden helyrehozható és minden politikai hiba leírható.