Cinkosok a bankvilágban
Erdélyi Napló, 2002. március 5., XII. évfolyam, 9. (544.) szám
Különös mozzanata a terroristaellenes világháborúnak, hogy a hadüzenet után azonnal zárolták egyes gyanús egyének és szervezetek bankszámláját.
Tehát pontosan tudták, kik és mik azok, mégis hagyták, hogy forgassák pénzüket a maguk – és főleg a bankok hasznára. Akkor megérdemlik a sorsukat – mondanánk, de sajnos nem azok esnek a terrorizmus áldozatául, akik a tömeg-orgyilkosok pénzét kezelik. A legelvetemültebb terrorista sem annyira fanatikus, hogy ebül vagy másból megszerzett pénzecskéjét robbanások és lángok martalékává tegye. (Apropó: jelent-e meg kimutatás arról, hogy a 2001. szeptember 11-ei katasztrófában hány bankár és egyéb fejes, illetve hány liftesfiú, takarítónő, kishivatalnok és tűzoltó lelte halálát?)
Ezek szerint a bankárok azt is pontosan tudják, hogy milyen más gyanús egyének és szervezetek helyeznek náluk biztonságba jelentősebb összegeket. De nem figyelmeztetik a gyanútlan világot. Azt mondják, hogy a név és a banktitok kötelez. Amikor nem a nagyok szólnak, hogy fel kell fedni a banktitkot, akkor az szent és sérthetetlen. A Ceauşescu-folyószámlák létezése nyílt banktitok volt, mégsem adták ki a tömegkoplaltatással megspórolt dollármilliárdokat a nehéz helyzetbe került (vagy maradt) ország népének. Sőt hagyták, hogy a lehető legilletéktelenebbek a „forradalmi átmenet” leple alatt leszívják a diktátorcsalád menekülésre tartogatott vagyonát, és abból indítsák el a vadprivatizációnak becézett rablást.
Különféle gyanús alakok napjainkban is helyeznek el kétes eredetű pénzeket a titokzatoskodó bankokban, de ha azokkal nem bosszantják fel legalább az USA elnökét, minden köztük marad. A gazemberek és bankárok között. Pedig térségi feszültségcsökkentés céljából jó volna tudni, hogy például a nyugdíjalap jelentős részét kik mentik ki valamely jól kamatozó takarékpénztárba. Mert hogy kilopják, az holtbiztos. Valahol annak a pénznek meg kell lennie, amit nem osztanak ki a nyugdíjasoknak, akik egy életen keresztül fizették a társadalombiztosítást és azon felül összjövedelmük két százalékát a pótnyugdíjalapba. Azt ne mondja senki, hogy azok a pénzek elúsztak a gazdasági mélyrepülésben. Először is: nem az átlagnyugdíjasok vezették a szakadékba a gazdaságot. Másodszor: ha valóban olyan mélyen repülünk, hogy nincs pénz a nyugdíjasoktól elvont összegek visszafizetésére, akkor miből jut kacsalábú kastélyokra és ötkerék-meghajtású dzsipekre?
A mai úri rablók nem olyan gátlásosak, mint elődeik voltak. Elvtársaik voltaképpen nem is szemérmességből, hanem a diktátortól való rettegés miatt fogták vissza magukat. Annak idején fővesztéssel járt, ha valaki az „első” családot utánozta fényűzés dolgában. Rögtön lecsapott rá a szocialista méltányosság álarca mögé rejtőzött zsarnoki irigység. Most egy vidéki vízművecske igazgatója akkora fizetést utalhat ki magának, amitől az átlagkeresőket teljes anyagi romlásba dönti, mégsem történik semmi. Legfeljebb a miniszterelnök megdorgálja. De nem túl szigorúan, nehogy a sértett fél az ő házainak gyarapodását kezdje piszkálni. Tehát sokkal szabadabb a rablás, és ezért feltételezhető, hogy annyi pénznek nincs elég helye a belső piacon. Az egy főre eső villákat és luxuskocsikat nem érdemes a csillagos egekig halmozni. Meg aztán gondoskodni kell a jövőről. Egyszer megszakadhat az öncélú harácsolás, amely nem a kapitalizmus, hanem a felkapaszkodott lumpenréteg sajátja. Az igazi kapitalista többet fektet termelőeszközbe, mint hivalkodásba, ettől van fellendülés tőlünk nyugatabbra. Aki nem a gazdasági törvényszerűségek betartásával biztosítja jövőjét, az bármikor számíthat az összeomlásra. És akkor hova fusson? Nyilván a titkos bankszámlákhoz.
Hasonló rugóra jár a konjunktúrapolitikusok esze is. Jól tudják ők, hogy nem vezet jóra, ha csak maguk felé hajlik a kezük, ezért gondoskodniuk kell nyugodt öregségükről. Hogy ne jussanak olyan sorsra, mint amilyenben a jelenlegi nyugdíjasokat részesítik. A hazai befektetések, ugye, bizonytalanok. Bármelyik ígéretes intézményről bármikor kiderülhet, hogy homokra épült és azt is kilopták alóla. Hát irány a titkos folyószámlák.
Amelyekről most kiderült, hogy nem is olyan titkosak. Ha baj esetén az egykori amerikai zsoldos vagyonát azonnal azonosítani tudták, az azt jelenti, hogy a nyugdíjasokat kifosztó délkelet-európai ún. vállalkozók és a szintén úgynevezett politikusok pénzét is vissza lehetne téríteni eredeti tulajdonosaiknak.
Amíg ez nem történik meg, addig a kisemmizett rétegekre ne számítsanak az antiterrorista világháborúban. A választásokon se. Bár az még olyan messze van, hogy addig a titkos bankszámlák sok-sok nyugdíjast kivégeznek.
Tehát pontosan tudták, kik és mik azok, mégis hagyták, hogy forgassák pénzüket a maguk – és főleg a bankok hasznára. Akkor megérdemlik a sorsukat – mondanánk, de sajnos nem azok esnek a terrorizmus áldozatául, akik a tömeg-orgyilkosok pénzét kezelik. A legelvetemültebb terrorista sem annyira fanatikus, hogy ebül vagy másból megszerzett pénzecskéjét robbanások és lángok martalékává tegye. (Apropó: jelent-e meg kimutatás arról, hogy a 2001. szeptember 11-ei katasztrófában hány bankár és egyéb fejes, illetve hány liftesfiú, takarítónő, kishivatalnok és tűzoltó lelte halálát?)
Ezek szerint a bankárok azt is pontosan tudják, hogy milyen más gyanús egyének és szervezetek helyeznek náluk biztonságba jelentősebb összegeket. De nem figyelmeztetik a gyanútlan világot. Azt mondják, hogy a név és a banktitok kötelez. Amikor nem a nagyok szólnak, hogy fel kell fedni a banktitkot, akkor az szent és sérthetetlen. A Ceauşescu-folyószámlák létezése nyílt banktitok volt, mégsem adták ki a tömegkoplaltatással megspórolt dollármilliárdokat a nehéz helyzetbe került (vagy maradt) ország népének. Sőt hagyták, hogy a lehető legilletéktelenebbek a „forradalmi átmenet” leple alatt leszívják a diktátorcsalád menekülésre tartogatott vagyonát, és abból indítsák el a vadprivatizációnak becézett rablást.
Különféle gyanús alakok napjainkban is helyeznek el kétes eredetű pénzeket a titokzatoskodó bankokban, de ha azokkal nem bosszantják fel legalább az USA elnökét, minden köztük marad. A gazemberek és bankárok között. Pedig térségi feszültségcsökkentés céljából jó volna tudni, hogy például a nyugdíjalap jelentős részét kik mentik ki valamely jól kamatozó takarékpénztárba. Mert hogy kilopják, az holtbiztos. Valahol annak a pénznek meg kell lennie, amit nem osztanak ki a nyugdíjasoknak, akik egy életen keresztül fizették a társadalombiztosítást és azon felül összjövedelmük két százalékát a pótnyugdíjalapba. Azt ne mondja senki, hogy azok a pénzek elúsztak a gazdasági mélyrepülésben. Először is: nem az átlagnyugdíjasok vezették a szakadékba a gazdaságot. Másodszor: ha valóban olyan mélyen repülünk, hogy nincs pénz a nyugdíjasoktól elvont összegek visszafizetésére, akkor miből jut kacsalábú kastélyokra és ötkerék-meghajtású dzsipekre?
A mai úri rablók nem olyan gátlásosak, mint elődeik voltak. Elvtársaik voltaképpen nem is szemérmességből, hanem a diktátortól való rettegés miatt fogták vissza magukat. Annak idején fővesztéssel járt, ha valaki az „első” családot utánozta fényűzés dolgában. Rögtön lecsapott rá a szocialista méltányosság álarca mögé rejtőzött zsarnoki irigység. Most egy vidéki vízművecske igazgatója akkora fizetést utalhat ki magának, amitől az átlagkeresőket teljes anyagi romlásba dönti, mégsem történik semmi. Legfeljebb a miniszterelnök megdorgálja. De nem túl szigorúan, nehogy a sértett fél az ő házainak gyarapodását kezdje piszkálni. Tehát sokkal szabadabb a rablás, és ezért feltételezhető, hogy annyi pénznek nincs elég helye a belső piacon. Az egy főre eső villákat és luxuskocsikat nem érdemes a csillagos egekig halmozni. Meg aztán gondoskodni kell a jövőről. Egyszer megszakadhat az öncélú harácsolás, amely nem a kapitalizmus, hanem a felkapaszkodott lumpenréteg sajátja. Az igazi kapitalista többet fektet termelőeszközbe, mint hivalkodásba, ettől van fellendülés tőlünk nyugatabbra. Aki nem a gazdasági törvényszerűségek betartásával biztosítja jövőjét, az bármikor számíthat az összeomlásra. És akkor hova fusson? Nyilván a titkos bankszámlákhoz.
Hasonló rugóra jár a konjunktúrapolitikusok esze is. Jól tudják ők, hogy nem vezet jóra, ha csak maguk felé hajlik a kezük, ezért gondoskodniuk kell nyugodt öregségükről. Hogy ne jussanak olyan sorsra, mint amilyenben a jelenlegi nyugdíjasokat részesítik. A hazai befektetések, ugye, bizonytalanok. Bármelyik ígéretes intézményről bármikor kiderülhet, hogy homokra épült és azt is kilopták alóla. Hát irány a titkos folyószámlák.
Amelyekről most kiderült, hogy nem is olyan titkosak. Ha baj esetén az egykori amerikai zsoldos vagyonát azonnal azonosítani tudták, az azt jelenti, hogy a nyugdíjasokat kifosztó délkelet-európai ún. vállalkozók és a szintén úgynevezett politikusok pénzét is vissza lehetne téríteni eredeti tulajdonosaiknak.
Amíg ez nem történik meg, addig a kisemmizett rétegekre ne számítsanak az antiterrorista világháborúban. A választásokon se. Bár az még olyan messze van, hogy addig a titkos bankszámlák sok-sok nyugdíjast kivégeznek.