Kolozsváron történt...


KRITERION-NAPOK színhelye volt a múlt hét végén a Bánffy-palota. A kiadó idei születésnapjának programján Egyed Tibor grafikus tárlata, továbbá könyvbemutatók szerepeltek. Pénteken a Historia manet című kötet kapcsán Csetri Elek, Magyari András és Vekov Károly történészek méltatták Demény Lajos munkásságát, majd H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója a Téka és Kriterion Közelképek sorozatot ismertette, és bemutatta az erdélyi magyar személyiségek hangját őrző első CD-ket.
Este a Transsylvania Barokk Együttes (Nagy István, Majó Zoltán, Ciprian Câmpean, Erich Türk) korabeli hangszerekkel a helyszínhez és az együttes nevéhez méltó zeneszámokat adott elő.
Előadásában Vekov Károly megjegyezte, hogy közelmúltunk történelmében volt időszak, amikor egy ilyen összejövetelen nem minden érdeklődő talált volna akár állóhelyet, míg most üresen maradt néhány szék a palota tágas kiállítótermében. Ezzel szemben szombaton sikerült telt házat vonzani. Ekkor mutatták be a Csimbumm és hangmanók című meséskönyvet, és a szerző, László Bakk Anikó irányításával, az Amaryllis-fiatalok közreműködésével a meghívott gyermekekkel közösen előadták a kötet zenés meséit. Reménykedjünk, hogy nemsokára felnövekedik a közösségkedvelőbb nemzedék.
*
HONNAN ÉS HOVÁ KOLOZSVÁRI MAGYAR SZÍNHÁZ? címmel közösségi vitafórumot tartottak december 8-án. A helyi és regionális terjesztésű magyar sajtóban hetek óta zajló, de valójában hamu alatt évtizede parázsló gondokra próbáltak választ keresni a részvevők, akik a több mint háromórás vita végén szavazattal elfogadott és a megjelentek többsége által aláírt állásfoglalásban eljutottak a követelésig: az illetékesek gondoskodjanak Tompa Gábor színigazgató lemondatásáról. A vitafórumról következő lapszámunkban részletesen beszámolunk. Előzetesként csak annyit, hogy míg a fórumra meghívott „ellenpárt” hivatalosan nem képviseltette magát, a szelleme jelen volt a teremben, mi több, az igazgatóváltásra vonatkozó „radikális” követeléstől folyosói lobbizással igyekezett eltántorítani a részvevőket, úgymond, nehogy a színház is rámenjen. Honnan ismerjük azt a népi sóhajt, hogy csak rosszabb ne legyen?