Ellenütem


Jobb helyeken a polgárokat a rendőr jelenlététől határtalan nyugalom, a politikus figyelmeztetésétől pedig őszinte aggodalom árasztja el. Ezzel szemben Rejtő Jenő mérsékelten fejre állított és szélsőségesen humoros világában menten kitör a pánik, amint a rendőr azt mondja, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát. Vajon a zseniális író mit hozott volna ki abból a jelenségből, hogy amint az itteni hatóságok vészharangokat kongatnak, a polgárok azonnal más okot keresnek az izgalomra?
Jellemző példa az újabb Har–Kov-hisztéria. Az a belügyminiszter kezdte el, aki 1996-ban, a baloldal választási veresége után a magyar veszélyről úgy nyilatkozott, hogy – amint akkoriban nevezte – a téma reális, de nem aktuális, ezért kár volt arra alapozni Iliescu elnökválasztási kampányát. Tehát már öt évvel ezelőtt jelezték, hogy a „téma” újbóli előráncigálása csak időpont kérdése. Most, hogy jön a tél, sűrűsödnek a gondok és a szakszervezeti tüntetések, hát elővették a cinkezett kártyalapot. Észjárásuk szerint ez az az időpont, amikor nem lehet ráfázni. A nép vagy pánikba esik, és akkor a hamiskártyásokat egy ideig nem zaklatja prózai megélhetési panaszaival, vagy nem, de akkor sem szakad rájuk az ég. Legfennebb vállat vonnak: „Na, és?” (Honnan is származik az idézet?) Előrehozott választásról szó sem lehet, mert nincs ellenzék.
Pánik csakugyan nem tört ki, sőt éppen ezekben a napokban zavarták el a mikrofontól az egyik szakszervezeti tüntetés részvevői Bukarestben azt a személyt, akinek alapmestersége az etnikai uszítás. Ha az emberek kíváncsiságát felkeltette volna az időközben titkosszolgálati jelentéssel megerősített belügyminiszteri „megfigyelés”, kihasználták volna a legjobb alkalmat.
Az erdélyi magyarság soraiban sem észlelhető pánik, pedig az RMDSZ is sietett leszögezni, hogy az „előzmények nélküli” lárma rendkívül veszélyes. Először is: nem egészen világos, mit kell azon érteni, hogy előzmények nélküli. Már hogy ne lennének előzményei a Har–Kov jellegű lármának?! Az egyik legelső előzménye az volt, hogy 1990 januárjában Iliescu kijelentette: a magyarok között szeparatisták vannak. Aztán márciusban újraalakult, illetve előbújt a föld alól a titkosrendőrség. És sorolhatnánk az alig elmúlt század végének történéseit, amikor az éppen szorult helyzetben lévő román politikai kaszt hadrendbe állította a „témát”. No de szintén az előzmények közé tartozik az is, hogy az RMDSZ operatív vezetői minden alkalommal visszafogottan, mérsékelten, reálpolitikusi címre pályázva reagáltak az etnikai uszításra. Mit mondjon erre a magyar veszéllyel bliccelő hamisjátékos? Ha rajta is kapják, a partner olyan tapintatos, hogy a seriff semmit sem tud meg az eurojátékszabály-sértésről.
Talán szabatosabb lenne úgy jellemezni a mostani felhajtást, hogy példátlan. Esetleg páratlan. Vagy a korábbiakhoz mérten túlhajtott. Ami tökéletesen érthető, hiszen a jelenlegi politikai hatalomnak szüksége van a nagyobb hangzavarra, mert nem elég, hogy közeleg a tél, tüntetnek a szakszervezetek, a NATO- és az EU-mesével már aligha hozható lázba a kisember, a vízummentességgel még annyira sem, hiszen maholnap villamosra sem futja, amivel a „világutazó” eljuthatna a vasútállomásig – egyszóval nem elég az elmélyülő nyomor, mindennek tetejében a román nemzeti Szociáldemokrata Pártnak egyetlen hűséges szövetségese van: a magyar nemzetiségi párt. Hát hogyan lehet elfogadtatni a közvéleménnyel azt, hogy az RMDSZ nélkül bezárhatna a román parlament? Természetesen úgy, ha a népnek megmutatják, hogy az RMDSZ-t és főleg az általa képviselt réteget nem kényeztetik el. Ellenkezőleg: egy kicsit még bántalmazzák is. Persze óvatosan, nehogy a következő választási kampányon túl gyógyuló sérüléseket okozzanak, mert az egyetlen szövetségest nem szabad kilátástalan helyzetbe hozni. A maga során a szövetséges is csak úgy tiltakozik, hogy annak ne legyen messzemenő következménye, nehogy belekerüljön valami a legközelebbi országjelentésbe.
Tehát marad minden a régiben, semmi sem indokolja az eddiginél nagyobb aggodalmat. Akkor lesz igazán ok a menekülésre, ha a főtitkosrendőrök finoman, tisztelettudóan, úriemberek modorában felkérnek, hogy őrizzük meg nyugalmunkat.