Tervszerű rendszerváltás
Erdélyi Napló, 2001. október 9., XI. évfolyam, 41. (524.) szám
Ha Ceauşescu valóban előrelátó lett volna, az 1989-es román forradalom eseményei egészen másként alakulnak. Például így: Iliescut megelőzve már Teheránból dísztáviratban üdvözli a temesváriakat, és bejelenti a többpártrendszer bevezetését. Hazajövet a Palota (a későbbi Forradalom) téren népgyűlésen panaszolja el, hogy ő már régóta ellenzéke saját magának, de szerényen háttérbe szorította magát. Őszinteségi rohamában azokra próbálja kenni eszmei kudarcait, akik bemocskolták a szocializmus nemes eszméit, ezt a tézisét azonban nemsokára elfeledi (vagy elfeledtetik vele), és kidolgozza a sokoldalúan fejlett kapitalizmus romániai építésének programját, kivéve a szocialista mezőgazdaság szövetkezetlenítését.
A megszeppenés időszakából kilábalva, előhívja a föld alá vagy falusi rokonokhoz menekült államvédelmi titkosrendőrséget, hogy megszervezze az 1990 januári és februári bukaresti ellentüntetéseket, bányászutazásokat, a marosvásárhelyi pogromot, majd a fővárosi Egyetem téri mozgalom kordában tartását, felhígítását, lejáratását és végül felszámolását. A többi megy, mint a tervszerű rendszerváltás. A karácsonykor még közutálattól övezett hatalom májusi újraválasztásán csodálkozzon a világ, ha akar.
Korábbi tapasztalataiból tanulva kiadja az értékes közgazdasági útmutatást: ha a népnek nem jó az, hogy mindenkinek van munkahelye és keleti mércével mérve elfogadható fizetése, de konganak az üzletek, hát ezután legyenek üresek a zsebek. A minimálbéresek és a munkanélküliek többé nem ostromolják az élelmiszerpiacot, így egyből megteremtődik az árubőség.
A második és harmadik parlamenti és elnökválasztás szintén a távlati terveknek megfelelően zajlik le. A második alkalmával még hatalmon kell maradni, hogy megvalósuljon az új társadalomépítés legfontosabb tézise: apáink kifosztóinak fiai legyenek unokáink munkáltatói. A privatizáció tehát hasonlóképpen zajlik le, mint a reáltörténelemben, kivételt képeznek azonban a Ceauşescu-folyószámlák (amelyekből valamikor terrorakciókat is finanszíroztak!). Ezek nem válhatnak kastélyépítő és dzsipvásárló régi-újgazdagok közprédájává. Megvan, ugye, a jogos tulajdonos és kiterjedt családja. A harmadik választás meglepetést hoz ugyan, de ez csak látszat. A tervszerű, szocialista kapitalizmusban minden az előirányzatoknak megfelelően történik. 1996-ban hatalomra kerülnek az ellenzéki pártok, de nem azért ám, hogy végre elinduljanak az 1989 decemberében remélt folyamatok. Azokhoz anyagi és emberi fedezet kellene. Anyagi nincs. Felélte a piacgazdaság útjára lépett második Ceauşescu-korszak. Támogatás, Marshall- vagy Clinton-segély jöhetne, de valamiért elmarad. (Vajon miért? A négy év leteltével az akkori washingtoni román nagykövet egyből külügyminiszterré válik. Olyan jól dolgozott az előző kormányzatnak állomáshelyén? Hm.) Az emberi fedezet sem sokat ígér. Akik felülkerekedtek, valamikor a Ceauşescu-pártbeli politikusok kollégái voltak ifjúsági, diák- vagy más szatellit-szervezetekben. ők is részesedni akarnak az egész nép vagyonából, legalább a maradékából. Ha kevésből sokat akarnak markolni, akkor meredeken mélyül tovább a válság, és a következő választáskor az úgymond váratlan eseményektől elkábult nép csak úgy szavazhat, ahogy a reáltörténelemben is bekövetkezett. Ki volt ez számítva!
Ceauşescu másik érdekes sakkhúzása a nemzetiségi kérdés végleges, példaértékű megoldása lett volna (l. Balkán-modell). Egyik legelső forradalmi cselekményeként a fővárosi törvényszéken bejegyezteti a Romániai Románállampolgárságú Románilletőségű Románmagyar Demokrata Szövetséget, és megengedi, hogy az a pap, aki Temesvárról az ő nyugalmát merészelte háborgatni, váljon egyik vezető személyiségévé. Persze nem sokáig. Megindul az aknamunka, amelynek eredményei között a sokoldalúan fejlett kapitalizmus fényéveinél is erősebben csillog az RRRRDSZ SZKT-jának 2001. szeptember 29-ei pártszankciója a hallgatás falának lerombolója ellen.
Ezzel Ceauşescu legdédelgetettebb vágya is valóra válna, elégtétele teljes volna, és boldogan élhetne 2018-ig, a kerek születésnapig, amelynek alkalmából a mindenkori román kormányzópárt vezetői mellett az RRRRDSZ Büntetés-végrehajtó Bizottságának tagjai kifejeznék határtalan hódolatukat.
A megszeppenés időszakából kilábalva, előhívja a föld alá vagy falusi rokonokhoz menekült államvédelmi titkosrendőrséget, hogy megszervezze az 1990 januári és februári bukaresti ellentüntetéseket, bányászutazásokat, a marosvásárhelyi pogromot, majd a fővárosi Egyetem téri mozgalom kordában tartását, felhígítását, lejáratását és végül felszámolását. A többi megy, mint a tervszerű rendszerváltás. A karácsonykor még közutálattól övezett hatalom májusi újraválasztásán csodálkozzon a világ, ha akar.
Korábbi tapasztalataiból tanulva kiadja az értékes közgazdasági útmutatást: ha a népnek nem jó az, hogy mindenkinek van munkahelye és keleti mércével mérve elfogadható fizetése, de konganak az üzletek, hát ezután legyenek üresek a zsebek. A minimálbéresek és a munkanélküliek többé nem ostromolják az élelmiszerpiacot, így egyből megteremtődik az árubőség.
A második és harmadik parlamenti és elnökválasztás szintén a távlati terveknek megfelelően zajlik le. A második alkalmával még hatalmon kell maradni, hogy megvalósuljon az új társadalomépítés legfontosabb tézise: apáink kifosztóinak fiai legyenek unokáink munkáltatói. A privatizáció tehát hasonlóképpen zajlik le, mint a reáltörténelemben, kivételt képeznek azonban a Ceauşescu-folyószámlák (amelyekből valamikor terrorakciókat is finanszíroztak!). Ezek nem válhatnak kastélyépítő és dzsipvásárló régi-újgazdagok közprédájává. Megvan, ugye, a jogos tulajdonos és kiterjedt családja. A harmadik választás meglepetést hoz ugyan, de ez csak látszat. A tervszerű, szocialista kapitalizmusban minden az előirányzatoknak megfelelően történik. 1996-ban hatalomra kerülnek az ellenzéki pártok, de nem azért ám, hogy végre elinduljanak az 1989 decemberében remélt folyamatok. Azokhoz anyagi és emberi fedezet kellene. Anyagi nincs. Felélte a piacgazdaság útjára lépett második Ceauşescu-korszak. Támogatás, Marshall- vagy Clinton-segély jöhetne, de valamiért elmarad. (Vajon miért? A négy év leteltével az akkori washingtoni román nagykövet egyből külügyminiszterré válik. Olyan jól dolgozott az előző kormányzatnak állomáshelyén? Hm.) Az emberi fedezet sem sokat ígér. Akik felülkerekedtek, valamikor a Ceauşescu-pártbeli politikusok kollégái voltak ifjúsági, diák- vagy más szatellit-szervezetekben. ők is részesedni akarnak az egész nép vagyonából, legalább a maradékából. Ha kevésből sokat akarnak markolni, akkor meredeken mélyül tovább a válság, és a következő választáskor az úgymond váratlan eseményektől elkábult nép csak úgy szavazhat, ahogy a reáltörténelemben is bekövetkezett. Ki volt ez számítva!
Ceauşescu másik érdekes sakkhúzása a nemzetiségi kérdés végleges, példaértékű megoldása lett volna (l. Balkán-modell). Egyik legelső forradalmi cselekményeként a fővárosi törvényszéken bejegyezteti a Romániai Románállampolgárságú Románilletőségű Románmagyar Demokrata Szövetséget, és megengedi, hogy az a pap, aki Temesvárról az ő nyugalmát merészelte háborgatni, váljon egyik vezető személyiségévé. Persze nem sokáig. Megindul az aknamunka, amelynek eredményei között a sokoldalúan fejlett kapitalizmus fényéveinél is erősebben csillog az RRRRDSZ SZKT-jának 2001. szeptember 29-ei pártszankciója a hallgatás falának lerombolója ellen.
Ezzel Ceauşescu legdédelgetettebb vágya is valóra válna, elégtétele teljes volna, és boldogan élhetne 2018-ig, a kerek születésnapig, amelynek alkalmából a mindenkori román kormányzópárt vezetői mellett az RRRRDSZ Büntetés-végrehajtó Bizottságának tagjai kifejeznék határtalan hódolatukat.