Polszex


Szalonképtelen hírek röppennek föl időnként egyes választottjaink bugyiügyeiről, aztán a nagyobb disznóságok újra leárnyékolják a hétköznapi szenzációkat, és megfeledkezünk a sikamlós eseményekről. Pedig azok is mélyenszántó politikai jelentéshordozók lehetnek.
Nem lenne érdektelen firtatni, hogy egyes legkedveltebb napilapok miért alkalmaznak pozitív diszkriminációt a nyalánkságok tálalásában. Nemrégiben, a múlt század végén történt meg ugye, hogy az Adevărul és a Népszabadság szinte párhuzamosan fújta fel az RMDSZ egyik elnökének állítólagos szexügyét, amelyről hamarosan kiderült, hogy vidéki tudósítók erotikus lázálmában sem történt meg az, amit leírtak, ezzel szemben a másik elnök hónapokig tartó házasságon kívüli kapcsolatáról, amely Bukarest politikai életével (globálizációsan: high love) foglalkozó lakosságának fele előtt nyílt titok volt, a nyájas olvasót csak akkor értesítették, amikor a következmények felvállalása nem tűrt annyi halasztást, mint a magyar magánegyetem akkreditálása. Érdekes következtetésekre lehetne jutni annak elemzésében, hogy egyeseket vajon miért kímélnek, ketteseket pedig éppen ellenkezőleg. De ez alkalommal vizsgáljuk meg más oldalról a jelenséget.
Amikor demokratikusan, illetve jól-rosszul megszerkesztett szabályok szerint megválasztjuk vezetőinket, akik érdekvédelmi szervezetünk élén, a helyhatóságokban, a román parlamentben, Magyarországon és szerte a világban képviselnek bennünket, lényegében válogatott keretet állítunk össze. Szinte ugyanaz történik, mint valamely sportág nemzeti válogatottjának kijelölésekor: a legtehetségesebbek, legrátermettebbek, legkitartóbbak, legcéltudatosabbak közül megalakul a legjobbak csapata. A játékosok és a kíséretükben lévő szakszemélyzet számára szigorú életrendet szab meg a követelmény, hogy minden fizikai és szellemi képességüket a lehető legmagasabb helyezés érdekében vessék latba. Ezért az edzőtáborban, majd a mindent eldöntő mérkőzések előtt, alatt és után nincs italozás, dohányzás, éjszakázás, szipózás stb. Nőzés és fiúzás pláne. Az utóbbi örömöket az elnézőbb edzők esetleg családi környezetben engedélyezik, amely nem okoz különösebb izgalmat és energiaveszteséget. Akinek ez az életmód nem tetszik, az hamarosan kipenderül, még akkor is, ha csak társalkodói (kommunikációs) tanácsadóként vesz részt a válogatott keretben, hogy rossz példájával ne rontsa a csapatmorált.
Joggal várhatnánk el, hogy képviselői válogatott keretünk is éjt nappallá téve foglalkozzon az RMDSZ kongresszusi határozatainak valóra váltásával, és kizárólagosan csak ezzel törődjön, semmi etyepetyével. Vagyis arra összpontosítsa minden energiáját, amire megválasztottuk. Ezzel szemben mit tapasztalunk? A lelkemék kiteszik magukat a parlamenti szolgálatos sofőrök pletykaéhségének, amikor virágkosárral furikáztatják a felújított gépkocsiparkot, és minden maradék energiájukat arra fordítják, hogy miniparlamentjükben szavazásra bocsássák, majd elvessék a megmérettetést, a belső választást, amelyre majdnem tíz éve készülnek az edzőtáborban. Állítólag.
Ugyancsak az alaptevékenységen kívüli gondolatok foroghattak azok fejében, akik a kongresszusi határozatokban szereplő Bolyai-egyetem helyett megelégedtek a multikulturális hibridpótlékkal, amelynek „hivatalos” nevét a két költő emléke iránti tiszteletből többé nem kellene emlegetnünk.
Képzeljük el, mi lenne, ha egy nemzeti válogatott valamely döntő mérkőzés előtt szavazásra bocsátja és eldönti, hogy nem áll ki a pályára, vagy kiegyezik egy kompromisszumos vereségben?
A sportban azért nem következik be ilyen ostoba helyzet, mert az élsportolók a közhiedelem ellenére intelligensek, tudják, hogy addig maradhatnak az élvonalban, amíg az elvárt szinten képesek teljesíteni. És még tudnak valamit: a szívós munkával kiküzdött hírnév és az anyagi biztonság fedezékében majd alaposan kitombolhatják magukat, de ha „mandátumuk” idején elpuskázzák a lehetőségeket, se pénz, se posztó.
Ezzel szemben a politikus hajlamosabb a beképzelésre, azt hiszi, örökös válogatott maradhat akkor is, ha sportszerűtlen életet él. Sajnos bizonyos személyek esetében ez nem tévhit, hanem választások idején igazolt munkahipotézis. A feje tetejére állítják világunkat, mi mégis vakon engedelmeskedve újraválasztjuk őket.
Akkor pedig megérdemeljük sorsunkat, és csak várjuk szívrepesve a további elhalasztott mérkőzéseket és kiegyezett vereségeket.