Vigyordiplomácia
Erdélyi Napló, 2001. április 10., XI. évfolyam, 15. (498.) szám
Végtelen lelkesedés áraszthatta el a romániai magyarok felső tízeit („legjobb” esetben százait) a román külügyminiszter budapesti látogatása nyomán. Főleg az a mozzanat melegíthette hatalombarát vezetőink lelkét, amikor Mircea Geoana megkapta Kovács László ígéretét, hogy előmozdítja a romániai kommunista utódpárt felvételét a szociáldemokrata világszövetségbe. Milyen egyöntetű egyetértés lehetne a mindenkori román kormánykoalíció – benne vagy mellette az RMDSZ-szel – és a magyar kormány között, ha mindkét országban egyszerre győzedelmeskednének a szocializmus pártjai!
Úgyszintén a román diplomácia vezetője látogatásának kimagasló eseménye volt az, amikor a két szocialista politikus elérzékenyülten emlékezett az alapszerződésre. Pedig 1996 decemberében Geoana – akkor éppen washingtoni román nagykövet – főnöke, Adrian Severin külügyér Kolozsváron úgy nyilatkozott, hogy az alapszerződés fölött aláírása után alig pár hónappal elszáguldott a történelem. De változnak az idők és a köpönyegek, hát újra éljen a szocialisták alapszerződése! És ezzel bakugrásnyi közelségbe került az alapötlet, hogy minden dokumentumot „együtt–împreuna” kellene kidolgozni, kiherélgetni (Melescanu korábbi, szintén szocialista külügyminiszter szalonképtelen szavajárása szerint) és végül a román fél javára tovább „enyhíteni”, ahogyan ez az alapszerződéssel történt néhány órával azelőtt, hogy Horn Gyula és Ion Iliescu Temesváron aláírta volna.
Ezt a gyakorlatot ki lehetne terjeszteni a Magyarország határain kívül élő magyarok anyaországi jogállását szabályozó törvényre – sugallta Geoana, sőt kimondottan rosszallotta, hogy eddig nem kérték ki a román fél engedélyét.
Nem nagyon értjük, mi köze a román külügynek ahhoz, hogy ha kisebb-nagyobb időtartamra átmegyünk a határon, otthon vagy itthon érezzük-e magunkat, de hát törődjünk bele: a román állam gondoskodása elől nincs menekvés. Már Ceauşescu is megmondta, hogy az erdélyi magyarok problémáit Bukarestben oldják meg, egy „szociálisan demokrata” külügyminiszter pedig természet- és neveltetésszerűen ehhez tartja magát.
Az ún. státustörvényt tehát egyeztetni fogják, erre mérget vehetünk. Ha másért nem, hát azért, mert a magyar kormányt rábeszélik, hogy ez nekünk jó. Pontosabban: azt mondják „hiteles” képviselőink, hogy nagyon rossz lenne nekünk, ha elmaradna az egyeztetésnek nevezett visszakozás.
De a szomszédok érdekeivel való összehangolódásban nem lenne muszáj túlteljesíteni a precedenseket. Lapozzuk fel a közelmúlt diplomáciatörténelmét. Érdekes tapasztalatokat szolgáltathat az az eljárás, ahogyan rendezték a külföldön élő horvátok jogállását, akik olyan teljesen kettős állampolgárok, hogy lakhelyüktől függetlenül választhatnak és választhatók Horvátországban. Érdemes lenne megtudni, milyen kérvényt küldtek Zágrábból a magyar vagy a román kormányhoz, hogy ilyen törvényt alkothassanak. És vajon Milosevics-csel hogyan intézték el a dolgot?
Mircea Geoana budapesti látogatása során azt is kifogásolta, hogy a magyar kormány nem egyeztetett az Európai Unióval, mielőtt határon túli nemzetrészeivel behatóbban kezdett foglalkozni. Ezért azt is érdemes tanulmányozni, hogy amikor Izrael állampolgárságot ajánlott fel a világ bármely országában élő zsidók számára, vajon tárgyalt-e az ENSZ-szel. Vagy legalább az Eurázsiai Unió tagországaival.
És persze a leghasznosabb tudnivalókat abból az eljárásból lehetne leszűrni, ahogyan a román állam időnként kedvezményeket biztosít a besszarábiai románoknak. Valamilyen formában biztosan megbeszéli az elszakadt testvérek támogatását szomszédaival – a legutóbbi moldovai választások óta főleg Oroszországgal –, ha ezt másoktól elvárja.
Úgyszintén a román diplomácia vezetője látogatásának kimagasló eseménye volt az, amikor a két szocialista politikus elérzékenyülten emlékezett az alapszerződésre. Pedig 1996 decemberében Geoana – akkor éppen washingtoni román nagykövet – főnöke, Adrian Severin külügyér Kolozsváron úgy nyilatkozott, hogy az alapszerződés fölött aláírása után alig pár hónappal elszáguldott a történelem. De változnak az idők és a köpönyegek, hát újra éljen a szocialisták alapszerződése! És ezzel bakugrásnyi közelségbe került az alapötlet, hogy minden dokumentumot „együtt–împreuna” kellene kidolgozni, kiherélgetni (Melescanu korábbi, szintén szocialista külügyminiszter szalonképtelen szavajárása szerint) és végül a román fél javára tovább „enyhíteni”, ahogyan ez az alapszerződéssel történt néhány órával azelőtt, hogy Horn Gyula és Ion Iliescu Temesváron aláírta volna.
Ezt a gyakorlatot ki lehetne terjeszteni a Magyarország határain kívül élő magyarok anyaországi jogállását szabályozó törvényre – sugallta Geoana, sőt kimondottan rosszallotta, hogy eddig nem kérték ki a román fél engedélyét.
Nem nagyon értjük, mi köze a román külügynek ahhoz, hogy ha kisebb-nagyobb időtartamra átmegyünk a határon, otthon vagy itthon érezzük-e magunkat, de hát törődjünk bele: a román állam gondoskodása elől nincs menekvés. Már Ceauşescu is megmondta, hogy az erdélyi magyarok problémáit Bukarestben oldják meg, egy „szociálisan demokrata” külügyminiszter pedig természet- és neveltetésszerűen ehhez tartja magát.
Az ún. státustörvényt tehát egyeztetni fogják, erre mérget vehetünk. Ha másért nem, hát azért, mert a magyar kormányt rábeszélik, hogy ez nekünk jó. Pontosabban: azt mondják „hiteles” képviselőink, hogy nagyon rossz lenne nekünk, ha elmaradna az egyeztetésnek nevezett visszakozás.
De a szomszédok érdekeivel való összehangolódásban nem lenne muszáj túlteljesíteni a precedenseket. Lapozzuk fel a közelmúlt diplomáciatörténelmét. Érdekes tapasztalatokat szolgáltathat az az eljárás, ahogyan rendezték a külföldön élő horvátok jogállását, akik olyan teljesen kettős állampolgárok, hogy lakhelyüktől függetlenül választhatnak és választhatók Horvátországban. Érdemes lenne megtudni, milyen kérvényt küldtek Zágrábból a magyar vagy a román kormányhoz, hogy ilyen törvényt alkothassanak. És vajon Milosevics-csel hogyan intézték el a dolgot?
Mircea Geoana budapesti látogatása során azt is kifogásolta, hogy a magyar kormány nem egyeztetett az Európai Unióval, mielőtt határon túli nemzetrészeivel behatóbban kezdett foglalkozni. Ezért azt is érdemes tanulmányozni, hogy amikor Izrael állampolgárságot ajánlott fel a világ bármely országában élő zsidók számára, vajon tárgyalt-e az ENSZ-szel. Vagy legalább az Eurázsiai Unió tagországaival.
És persze a leghasznosabb tudnivalókat abból az eljárásból lehetne leszűrni, ahogyan a román állam időnként kedvezményeket biztosít a besszarábiai románoknak. Valamilyen formában biztosan megbeszéli az elszakadt testvérek támogatását szomszédaival – a legutóbbi moldovai választások óta főleg Oroszországgal –, ha ezt másoktól elvárja.