Történelmi személycsere
Erdélyi Napló, 2001. április 3., XI. évfolyam, 14. (497.) szám
Tizenegy éves története van annak, hogy Teoctist pátriárkáról rendszeres időközökben felmerül a gyanú szekus múltjával kapcsolatban, és ilyenkor menten felzúdul az ortodox társadalom apraja-nagyja rangra, nemre, tisztségre-hivatalra, pártállásra és természetesen hitre való tekintet nélkül (ebben a kérdésben a szabadgondolkodó államelnök is egy emberként felzárkózik az egyházfő mögé), hogy miféle disznóság kötekedni a feddhetetlenség földi megtestesítőjével.
Úgyszintén tizenegy éves története van annak, hogy Tőkés László püspökről rendszeres időközökben elhíresztelték szekus múltját, és ilyenkor a romániai magyar politikusok ökumenikus testülete rangra, platformállásra és természetesen világszemléleti különbségre való tekintet nélkül (tisztelet a néhány kivételnek) nagyokat kuncogott a markába, sőt suttyomban vagy nyíltan még gerjesztette is az RMDSZ tiszteletbeli elnöke elleni hangulatot.
Miután hivatalosan elismerést nyert, hogy az egykori dési, majd temesvári lelkész nem szolgáltatott adatokat a titkosrendőrségnek, ennek a párhuzamnak vége szakad, de megmarad egy kínzó kérdőjel. Mi lesz a jövendő nebulóival a történelemórákon? Mivel mindkét egyházfő neve T-vel kezdődik, az átlagos tanulók amúgy is könnyen összetéveszthetik őket. Azok aztán pláne zavarban lesznek, akik nem magolnak, hanem a logikájukra bízzák magukat. A közmegbecsülésnek örvendő Teoctistról majd feltételezik, hogy ő volt a temesvári forradalmat kirobbantó egyszerű „pásztor”, míg a lépten-nyomon – itthon, Magyarországon és Nyugaton – ócsárolt Tőkésről azt fogják hinni, hogy 1989 előtt legfőbb egyházi méltóságként megkövetelte a diktátor negyedórás ajnározását a miséken, és jóváhagyását adta a szocialista műépítkezés útjában álló templomok lerombolásához.
Napjaink eseményeit a legapróbb részletekig ismernie kell majd annak a történelemtanárnak, aki megmagyarázhatja a különös ellentmondást.
Úgyszintén tizenegy éves története van annak, hogy Tőkés László püspökről rendszeres időközökben elhíresztelték szekus múltját, és ilyenkor a romániai magyar politikusok ökumenikus testülete rangra, platformállásra és természetesen világszemléleti különbségre való tekintet nélkül (tisztelet a néhány kivételnek) nagyokat kuncogott a markába, sőt suttyomban vagy nyíltan még gerjesztette is az RMDSZ tiszteletbeli elnöke elleni hangulatot.
Miután hivatalosan elismerést nyert, hogy az egykori dési, majd temesvári lelkész nem szolgáltatott adatokat a titkosrendőrségnek, ennek a párhuzamnak vége szakad, de megmarad egy kínzó kérdőjel. Mi lesz a jövendő nebulóival a történelemórákon? Mivel mindkét egyházfő neve T-vel kezdődik, az átlagos tanulók amúgy is könnyen összetéveszthetik őket. Azok aztán pláne zavarban lesznek, akik nem magolnak, hanem a logikájukra bízzák magukat. A közmegbecsülésnek örvendő Teoctistról majd feltételezik, hogy ő volt a temesvári forradalmat kirobbantó egyszerű „pásztor”, míg a lépten-nyomon – itthon, Magyarországon és Nyugaton – ócsárolt Tőkésről azt fogják hinni, hogy 1989 előtt legfőbb egyházi méltóságként megkövetelte a diktátor negyedórás ajnározását a miséken, és jóváhagyását adta a szocialista műépítkezés útjában álló templomok lerombolásához.
Napjaink eseményeit a legapróbb részletekig ismernie kell majd annak a történelemtanárnak, aki megmagyarázhatja a különös ellentmondást.