Az egyik utolsó előtti csepp


Vasárnap délután kolozsvári RMDSZ-tagokkal találkozott Tőkés László. A megyei szervezet székházában minden ülőhely gazdára talált, néhányan álltak is. A Máthé András belvárosi körzeti elnök vezette összejövetelre az szolgáltatott okot, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke több hónapja a kolozsvári szervezet tagja, mert mint Tőkés mondotta, manapság az ember nehezen találja meg a helyét a közéletben, és Kolozsváron jobb RMDSZ-tagnak lenni, mint sok más helyen. Eljött, hogy kifizesse a tagsági díjat, és ha már itt van, elmondja véleményét az erdélyi magyarság szervezetének jelenlegi állapotáról.
Az elemzésnek különös időszerűséget kölcsönzött az egy nappal korábban lezajlott SZKT-ülés, amelyen – Tőkés szavaival – ha nem is az egész RMDSZ, de valami az RMDSZ-ből meghalt.
Az első döbbenetet az okozta, hogy kizárták a miniparlamentből a Magyar Ifjúsági Tanácsot. Majd a zilahi Wesselényi-kollégium ügyében érkezett egyházvezetői és szülői küldöttséget nem voltak hajlandók fogadni. Később a püspök közbenjárására szavazásra bocsátották a kollégium hónapok óta vajúdó problémájának napirendre tűzését, de az SZKT szavazógépezete 31 nemmel, 23 igennel és 12 tartózkodással ezt elvetette. A nap „fénypontja”: az alig hatvanas létszámúra fogyatkozott testület beláthatatlan időre bizalmat szavazott... önmagának. Az SZKT-tagok jelenlegi többsége nem akar megújulást, görcsösen kapaszkodik a székébe – mondotta Tőkés –, a hatalmi elv minden értéket felülmúl, az etnikai mázat a pozícióharc leplezésére használják fel. A tiszteletbeli elnök szerint az SZKT 1996 decemberében vált központi pártbizottsággá, amikor eldöntötte a feltétel nélküli kormányszereplést. Azóta mi magunk hitelesítjük a kisebbségelnyomó román politikát. Meddig mehetünk el ezen az úton? – tette fel többször is a kérdést.
A találkozó részvevői közül is többen ezt kérdezték. Deák Ferenc kisbácsi körzeti elnök elmondta, hogy szomszédai gyakran nekiszegezik a kérdést, miért ügyködik tovább, de erre azt válaszolja, hogy történjék bármi a „nagy” RMDSZ-ben, a helyi szervezetet éltetni kell. Kún András jövőképet szeretne látni, de egyelőre elszigetelt, helyi terveket kapott belőle. Nagy László szerint az a baj, hogy a román–magyar ellentétet kihasználva elmulasztják a kommunista múlttal való leszámolást. Lukács János sokszor fontolgatta a kilépést az RMDSZ-ből, de hová? Álljon az úgynevezett radikálisok mellé? Akik valóban tenni akarnak valamit a magyarságért, rendre mind kisodródnak, lemorzsolódnak. Kiss Tibor az ingatlan-visszaszolgáltatásban és a kétnyelvűségben elért látszateredményekkel bizonygatta, mennyire megérett a megújulásra az SZKT. Vekov Károly a magyarság sorában 1989 óta növekedő elégedetlenségről beszélt, és hangsúlyozta, hogy az asszimilációnak kitett kisebbség nem éli túl az állóháborút. Kerekes Sándor az erdélyi megyéket sújtó költségvetési újraosztást nehezményezte. A szombati SZKT-ról az a véleménye, hogy ennek az öngólnak következményei lehetnek. Papp Judit és Bartha Judit a fiatalok menekülésére, illetve az itthon maradt idősek gondozására várna megoldást a sok politikai csatározás, könyöklés helyett. Egy magát rebellisnek nevező felszólaló továbbra is fontosnak tartja a magyarság egységét, de – szavai szerint – nem azt a fajta felsorakozást véli célravezetőnek, amelyet Markó óhajt. Somogyi Gyula kertelés nélkül fogalmazott: mikor jön már el a pillanata egy új szervezet megalakításának? Szabó László azt kérdezte: meddig lehet elmenni a bűnös politikai vonal hitelesítésében? Újvári Ferenc építkezéseink biztonságáért – magyarán: hogy ne tudják ezeket is kisajátítani – fontosnak tartja autonómiánk megteremtését úgy, ahogy az szerepel az RMDSZ programjában, s amely éppúgy feledésbe merül, mint a belső választás. Góger Ferenc a Magyarok Világszövetsége mostani vezetősége elleni hajszát nehezményezte…
Egyszóval a vita időnként szerteágazott, de mindvégig ott lógott a kérdés a levegőben: mi legyen az RMDSZ-szel? Erre két lehetséges válasz körvonalazódott: még meg lehet újítani, illetve már semmit sem lehet belülről tenni. Tőkés László szerint a szombati SZKT-ülés ez utóbbi tényállást látszik aláhúzni. Ezt már nem lehet eltűrni – mondotta, majd érdekes adalékként hozzáfűzte, hogy a tanácskozás szünetében Fodor Imre, a volt marosvásárhelyi polgármester elpanaszolta, hogy eddig csak az ismert ellenzékieket szorongatták, de mostanában már azokat is zaklatják, akik nem hódolnak az RMDSZ csúcsvezetőségének.
A döntő lépés időpontjára azonban nem hangzott el utalás. Mintha a szombati SZKT-ülés sem lett volna az utolsó csepp a pohárban.