Nits Árpád

Kapitalista demokráciánkat építő kormányaink képességeiket maradéktalanul a meggazdagodásra, a rend- és csendőrséget pedig a köznyugalom megőrzésére mozgósították. Ezt az állítást persze némileg árnyalnunk kell, ugyanis az ország és a nép meggazdagodásáról szó sem lehet, a közrendbontóktól pedig maholnap nem marad hely tévéhíradókban. A képességmozgósítás eredménye csak abban tükröződik, hogy a domboldalak villákkal, az utak pedig dzsipekkel teltek meg. A rend- és csendőrlaktanyák sem a társadalmi szükséglet jegyében teltek meg. Székelykeresztúron például, ahol Ceauşescu idején elég volt három milicista, a kilencvenes évek derekán 45-re emelkedett a rendőrlétszám. Ettől Arad környékén nem csökkent az átvágott nyakú magyarországi és romániai taxisofőrök száma.
A Székelyföldre mozgósított rendőrök és csendőrök állománya akkor is gyarapodott, amikor minden jel arra vallott, hogy az ország más vidékein sokkal robbanékonyabb helyzetet alakított ki valamelyik balkezével a kormányzat. Ne menjünk messzire a történelemben, itt van például a legutóbbi kormány, amelynek irányítása alatt RMDSZ-miniszterek asszisztálásával kapott még több rendfenntartót a maroknyi székely, pedig a világot újra megbotránkoztató bányászribillió jóval távolabb pattant ki.
Most úgy látszik, hogy a szocialista demokrata kormányzat hűséges marad a romániai történelmi és történelmietlen pártok hagyományához. Ioan Rus belügyminiszter hivatalba lépése utáni második szavával bejelentette, hogy a Székelyföld csendőrökkel és rendőrökkel való elárasztása tovább folytatódik, és ezért az ottani lakosok ne aggódjanak, ellenkezőleg, örvendezzenek, hogy nagyobb biztonságban élhetnek.
Ne firtassuk, hogy mennyire áll jól egy belügyminiszternek a cinizmus. Inkább azon érdemes elgondolkozni, hogy vajon kivel akar kitolni, amikor a rendfenntartó közegeket nem irányítja a valóban forró térségekbe. Például a kőolajszármazékokat szállító távvezetékek nyomvonalára, ahol éppen ezekben a napokban derült ki, hogy az őrszemélyzet is fúrja a csöveket. Sőt szakvélemények szerint a községi rendőrőrsökben sem lehet teljesen megbízni, ha az orruk előtt sorakoznak a falusi portákon a lopott üzemanyagot tartalmazó hordók.
Egy-két határátkelőnél sem ártana rendőrt állítani a rendőr háta mögé. Például Borsnál. Nemcsak azért, ami Kozma Imrével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével történt. Nagyvárad és a határ között rendszeresen fordulnak elő különös esetek, amelyek nagyon rossz benyomást keltenek külföldi megfigyelőkben. A nyugati sajtó gyakran közöl morbid riportokat kifosztott idegenekről, akik élménybeszámolóikban feltételezik az útonállók és a rendőrök közötti cinkosságot. Ha összetévesztik a rendőröknek öltözött szélhámosokat a gonosztevőknek álcázott rendfenntartókkal, azt az illetékeseknek kellene tisztázniuk, mégpedig mielőbb, ha igazán szeretnénk azt a szüntelenül lobogtatott vízummentességet.
A mostani „határincidens” kapcsán egy belevaló belügyminiszter első dolga egyébként az lenne, hogy a nagyváradi rendőrségi illetékest átképzési tanfolyamra küldené, amiért nagy nyilvánosság előtt azt mondta, hogy Kozma Imre táskáját akkor lopták el, amikor éppen „hetet-havat összehordott a nagyváradi püspökkel”. Egy rendőri illetékes így nem beszélhet. Gondolhat amire akar, arra is, amire nevelték a családban, az iskolában, a társadalomban, de nem minősítheti hangosan egy püspök és vendége párbeszédét. Semmi köze hozzá, hogy miről beszélgettek. Még akkor sem, ha lehallgatta.
Szóval volna éppen elég valós gondja egy belügyminiszternek, mielőtt az ország legbékésebb – mondhatnánk úgy is: legjámborabb – lakosai nyakára telepítene újabb különítményeseket. És ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a belügyminisztert Kolozsvárról vitték fel a Victoria-palotába! És ha még azt is hozzáadjuk, hogy öt évvel ezelőtt egy polgármester politikai vetélytársa volt, és ezért behatóan érdeklődött bizonyos törvénytelenségek hátteréről! Sok mindent tudhat arról, hol kellene mielőbb rendet teremteni.