Kisebb és nagyobb rosszak
Erdélyi Napló, 2000. december 19., X. évfolyam, 51. (482.) szám
Jó volna, ha az erdélyi magyarságot többé nem szolgáltatnák ki gondolatainak, érzelmeinek elárulásával. Vagyis ha nem mondanák meg, mire és kire szavaz. Az élet amúgy sem olyan egyszerű, hogy egy szűk körű testület eldönthetné, mi a helyes lépés a soron következő útkereszteződésnél. Pláne ha annak a testületnek kétharmados többsége médiumként mereszti a szemét a karmesteri pálcára.
Az Iliescu–Tudor-párharcban sem kellett volna kimondani, hogy kinek a pártjára álljunk. Képzeljük el, mi lenne, ha bekövetkezett volna a nagyobbik rossz. Ha mindaz igaz, amit az állítólagos kisebbik rossz előnyeinek kidomborításakor az RMDSZ vezetői – Iliescuval versengve – összehordtak az antijelöltről, mi azonnal csomagolhatnánk a legszükségesebbeket a stadionokban létrehozandó gettókhoz, a munkatáborokhoz vagy a kitoloncoláshoz. Senki sem mosná le rólunk a bélyeget, hogy a demokratikusan megválasztott elnök nyílt ellenségei vagyunk, mégpedig kollektíven, mint a legfegyelmezettebb szavazóközösség, amely mindig oda üti a pecsétet, ahova mutatják neki. Szegény Tudornak, aki az elnökválasztási első menet után azzal próbált mentegetni bennünket, hogy a magyarok közül sokan rá szavaztak, most meg lenne kötve a keze, és mindannyiunkkal el kellene bánnia – ha meg akarná őrizni világhírhedtségét.
És mindemellett a legkisebb várható haszon nélkül tettek ki bennünket a legnagyobb veszélynek. A szocialista demokraták elnöki háttérrel is megerősített hatalma törvényszerűen vezet Tudorék népszerűségének további növekedéséhez, ugyanis semmilyen garanciát sem látunk arra, hogy a kommunizmus egykori építői élcsapatának második vonala újabb próbálkozásra sikeresen megteremti a népszerű kapitalizmust. Ha pedig a gazdasági zuhanás tovább tart, Tudorék az ellenzék fedezékében, a szeplőtlen hercegek szerepében fognak ágálni. Ugye, ők megmondták, hogy ha a román nép árulói összefognak, és nem engedik őket a kormányzás vagy legalább az elnöki trón közelébe, akkor nem tudják érvényesíteni nemzetmegmentési elképzeléseiket, és ezért következik be az újabb katasztrófa.
Úgyhogy Iliescuék részéről fel lehetünk készülve a további ijesztgetésekre. Minden népszerűtlen intézkedést össznépi moratórium követ: maradjunk csendben, mert zúgolódásunkkal felfuttatjuk a szélsőségesek ázsióját, nem lesz részünk Európából stb. És tényleg, ha azt akarjuk, hogy négy év múlva vagy egy előrehozott választáson a Nagy-Románia Párt ne érjen el abszolút többséget a parlamentben, mindent meg kell tennünk Iliescuék hatalmának tartósításáért. Ők mindent büntetlenül elkövethetnek, hogy a kapitalizmust csak az egykori kommunisták hasznára építsék, minket speciel pedig programjuknak és kedvenc szavajárásuknak megfelelően megmultikulturalizálnak, mégis nekik kell szurkolnunk. Természetesen az RMDSZ-vezetőség biztatására – ha következetes marad politikai vonalához.
Nem olyan könnyű tehát eldönteni, hogy mi lett volna jobb. Ha a nácikommunisták elfoglalták volna Cotroceni-t, rövid időn belül bebizonyosodna, hogy csak a szájuk nagy, de éppen olyan tehetetlenek, mint elődeik. Adrian Nastase fenyegetőzését, hogy Corneliu Vadim Tudor elnöksége alatt nem vállalják a kormányalakítást, nem kell komolyan venni. Az óriásbébi semmi pénzért el nem engedné a miniszterelnöki szék karfáját. És különben is, miért finnyáskodnak? Tudor az ő kreatúrájuk és védencük, csak egy kissé túlnőtt az eredeti elképzelésen. Tehát mindenképpen be kellett volna állni a kormányzás igájába. Márpedig az ország sorsa a kormányban dől el. Ha az elnök bojkottálja a parlamentben megszavazott törvények elfogadását, sorra fogalmazódnának a sürgősségi kormányrendeletek – amint erre az előző kormányzatban kialakították a joggyakorlatot. És akinek ez nem tetszik, az számoljon azzal, hogy a honvédelmi és a belügyminiszter a miniszterelnök alárendeltje. Ha kell, még controceni-i szobafogságot is el lehet intézni. Tehát a szocialista demokraták kormányoztak volna a nagy-romániások elnöki asszisztálása mellett, miközben mindkét párt lejáratja magát, és abban reménykedhetnénk, hogy négy év múlva – vagy miért ne, előrehozott választáson – új politikai réteg emelkedhetne a vörösök és a barnák fölé.
Hogy honnan és miből, az külön kérdés. De legalább volna mit továbbgondolni.
⁂
Ilyen megfontolásokból határoztam el, hogy azért sem fogok arra a jelöltre szavazni, akit kisebbik rossz jelzővel eszményképemnek kiáltottak ki. Döntésemet megerősítette, hogy a szavazás napján kollegiális segítségnyújtási kötelességből jelen voltam Kolozsvár egyik szavazókörzetében, ahol – na, ki szavazott? A válasz megkönnyítése érdekében megsúgom, hogy a szavazókörzet a Monostor-lakótelepen van. Akik nem ismerik behatóan a várost, azok számára elárulom, hogy azon a lakótelepen él a legtöbb újdonsült városi polgár, köztük Kolozsvár polgármestere, a Nagy-Románia Párt második embere.
Pontosan 9 órakor megjelent a Rendkívül Fontos Személy. És akkor rádöbbentem: pontosan olyan ember, mint a többi hazai politikus. (Nem mint a többi ember. Értsünk szót: különböző kategóriákról van szó.) Hosszú, sötét kabátja alól ütemesen elővillant tükörfényesre sikált cipője, oldalán a felesége lépkedett jellegzetes cirádás szemüvegével, mögöttük jöttek az udvaroncok, előttük hátrált a PRO TV sugárzó arcú riportere. Senkit sem zavart a tény, hogy a slepp létszáma jóval meghaladta az addig szavazókét. A Roppant Fontos Személy is úgy nyilatkozott a szavazata nyomán megvalósuló jogrendről, mintha észre sem venné, hogy a szerény szavazói részvétel kifejezi a nép egyre mélyülő megvetését a politikusok iránt.
Így kell ezt csinálni. Valaki(k)től eltanulta.
Tehát végül is mindegy, kire szavazok, és ha nem az útmutatásnak megfelelően pecsételek, a nagyobbik rossz bekövetkezése esetén az elnöki rendeletben talán enyhítik kollektív bűnösségünket – gondoltam, persze csak magamban, nehogy valaki megtudja, és felelőtlennek kiáltson ki, mert játszom a tűzzel.
Tudorra azért mégse szavaztam. Az embernek nincs vasból a gyomra. De a másikra sem. Szintén gyomorprobléma miatt.
⁂
A szalonképes elnökválasztás után felvetődik egy újabb dilemma. Amikor Iliescuék megkezdik – illetve folytatják – multikulturalizálásunkat, és ezért panaszkodni próbálunk Nyugaton, vajon nem fogják azt mondani, hogy mi is besegítettünk az elnök megválasztásába?
Ezért külön érdemrendet kellene intézményesíteni Hargita, Kovászna és Szatmár megye magyarjai számára, akik ezúttal nem törték magukat. Bizonyították, hogy nem kell a választók helyett gondolkozni.
Az Iliescu–Tudor-párharcban sem kellett volna kimondani, hogy kinek a pártjára álljunk. Képzeljük el, mi lenne, ha bekövetkezett volna a nagyobbik rossz. Ha mindaz igaz, amit az állítólagos kisebbik rossz előnyeinek kidomborításakor az RMDSZ vezetői – Iliescuval versengve – összehordtak az antijelöltről, mi azonnal csomagolhatnánk a legszükségesebbeket a stadionokban létrehozandó gettókhoz, a munkatáborokhoz vagy a kitoloncoláshoz. Senki sem mosná le rólunk a bélyeget, hogy a demokratikusan megválasztott elnök nyílt ellenségei vagyunk, mégpedig kollektíven, mint a legfegyelmezettebb szavazóközösség, amely mindig oda üti a pecsétet, ahova mutatják neki. Szegény Tudornak, aki az elnökválasztási első menet után azzal próbált mentegetni bennünket, hogy a magyarok közül sokan rá szavaztak, most meg lenne kötve a keze, és mindannyiunkkal el kellene bánnia – ha meg akarná őrizni világhírhedtségét.
És mindemellett a legkisebb várható haszon nélkül tettek ki bennünket a legnagyobb veszélynek. A szocialista demokraták elnöki háttérrel is megerősített hatalma törvényszerűen vezet Tudorék népszerűségének további növekedéséhez, ugyanis semmilyen garanciát sem látunk arra, hogy a kommunizmus egykori építői élcsapatának második vonala újabb próbálkozásra sikeresen megteremti a népszerű kapitalizmust. Ha pedig a gazdasági zuhanás tovább tart, Tudorék az ellenzék fedezékében, a szeplőtlen hercegek szerepében fognak ágálni. Ugye, ők megmondták, hogy ha a román nép árulói összefognak, és nem engedik őket a kormányzás vagy legalább az elnöki trón közelébe, akkor nem tudják érvényesíteni nemzetmegmentési elképzeléseiket, és ezért következik be az újabb katasztrófa.
Úgyhogy Iliescuék részéről fel lehetünk készülve a további ijesztgetésekre. Minden népszerűtlen intézkedést össznépi moratórium követ: maradjunk csendben, mert zúgolódásunkkal felfuttatjuk a szélsőségesek ázsióját, nem lesz részünk Európából stb. És tényleg, ha azt akarjuk, hogy négy év múlva vagy egy előrehozott választáson a Nagy-Románia Párt ne érjen el abszolút többséget a parlamentben, mindent meg kell tennünk Iliescuék hatalmának tartósításáért. Ők mindent büntetlenül elkövethetnek, hogy a kapitalizmust csak az egykori kommunisták hasznára építsék, minket speciel pedig programjuknak és kedvenc szavajárásuknak megfelelően megmultikulturalizálnak, mégis nekik kell szurkolnunk. Természetesen az RMDSZ-vezetőség biztatására – ha következetes marad politikai vonalához.
Nem olyan könnyű tehát eldönteni, hogy mi lett volna jobb. Ha a nácikommunisták elfoglalták volna Cotroceni-t, rövid időn belül bebizonyosodna, hogy csak a szájuk nagy, de éppen olyan tehetetlenek, mint elődeik. Adrian Nastase fenyegetőzését, hogy Corneliu Vadim Tudor elnöksége alatt nem vállalják a kormányalakítást, nem kell komolyan venni. Az óriásbébi semmi pénzért el nem engedné a miniszterelnöki szék karfáját. És különben is, miért finnyáskodnak? Tudor az ő kreatúrájuk és védencük, csak egy kissé túlnőtt az eredeti elképzelésen. Tehát mindenképpen be kellett volna állni a kormányzás igájába. Márpedig az ország sorsa a kormányban dől el. Ha az elnök bojkottálja a parlamentben megszavazott törvények elfogadását, sorra fogalmazódnának a sürgősségi kormányrendeletek – amint erre az előző kormányzatban kialakították a joggyakorlatot. És akinek ez nem tetszik, az számoljon azzal, hogy a honvédelmi és a belügyminiszter a miniszterelnök alárendeltje. Ha kell, még controceni-i szobafogságot is el lehet intézni. Tehát a szocialista demokraták kormányoztak volna a nagy-romániások elnöki asszisztálása mellett, miközben mindkét párt lejáratja magát, és abban reménykedhetnénk, hogy négy év múlva – vagy miért ne, előrehozott választáson – új politikai réteg emelkedhetne a vörösök és a barnák fölé.
Hogy honnan és miből, az külön kérdés. De legalább volna mit továbbgondolni.
⁂
Ilyen megfontolásokból határoztam el, hogy azért sem fogok arra a jelöltre szavazni, akit kisebbik rossz jelzővel eszményképemnek kiáltottak ki. Döntésemet megerősítette, hogy a szavazás napján kollegiális segítségnyújtási kötelességből jelen voltam Kolozsvár egyik szavazókörzetében, ahol – na, ki szavazott? A válasz megkönnyítése érdekében megsúgom, hogy a szavazókörzet a Monostor-lakótelepen van. Akik nem ismerik behatóan a várost, azok számára elárulom, hogy azon a lakótelepen él a legtöbb újdonsült városi polgár, köztük Kolozsvár polgármestere, a Nagy-Románia Párt második embere.
Pontosan 9 órakor megjelent a Rendkívül Fontos Személy. És akkor rádöbbentem: pontosan olyan ember, mint a többi hazai politikus. (Nem mint a többi ember. Értsünk szót: különböző kategóriákról van szó.) Hosszú, sötét kabátja alól ütemesen elővillant tükörfényesre sikált cipője, oldalán a felesége lépkedett jellegzetes cirádás szemüvegével, mögöttük jöttek az udvaroncok, előttük hátrált a PRO TV sugárzó arcú riportere. Senkit sem zavart a tény, hogy a slepp létszáma jóval meghaladta az addig szavazókét. A Roppant Fontos Személy is úgy nyilatkozott a szavazata nyomán megvalósuló jogrendről, mintha észre sem venné, hogy a szerény szavazói részvétel kifejezi a nép egyre mélyülő megvetését a politikusok iránt.
Így kell ezt csinálni. Valaki(k)től eltanulta.
Tehát végül is mindegy, kire szavazok, és ha nem az útmutatásnak megfelelően pecsételek, a nagyobbik rossz bekövetkezése esetén az elnöki rendeletben talán enyhítik kollektív bűnösségünket – gondoltam, persze csak magamban, nehogy valaki megtudja, és felelőtlennek kiáltson ki, mert játszom a tűzzel.
Tudorra azért mégse szavaztam. Az embernek nincs vasból a gyomra. De a másikra sem. Szintén gyomorprobléma miatt.
⁂
A szalonképes elnökválasztás után felvetődik egy újabb dilemma. Amikor Iliescuék megkezdik – illetve folytatják – multikulturalizálásunkat, és ezért panaszkodni próbálunk Nyugaton, vajon nem fogják azt mondani, hogy mi is besegítettünk az elnök megválasztásába?
Ezért külön érdemrendet kellene intézményesíteni Hargita, Kovászna és Szatmár megye magyarjai számára, akik ezúttal nem törték magukat. Bizonyították, hogy nem kell a választók helyett gondolkozni.