Táptalaj, trágya és más hozzávaló


Még sokáig rágódni fogunk azon, hogy mi futtatta fel majdnem húsz százalékkal a neonácizmus népszerűségét a másfél hónapos választási kampányban, és mindenféle megközelítés újabb mozaikkocka lesz a képhez, amely végül – a probléma bonyolultsága miatt – mégis hézagos marad.
A következő felvezetés is csak egy adalék a sok közül.
Képzeljük el, hogy saját hazánkban – tehát valahol a világon – folyik az elnökjelöltek vetélkedése. A tizenvalahány aspiráns között akad híres és hírhedt, ismert és ismeretlen stb. úgy, ahogy ennek itt, Romániában, szűkebben a „jövős Erdélyben” tanúi voltunk. De van egy jelölt, akit intelligenciája, műveltsége, megjelenése, nemzetközi tekintélye, higgadtsága, komolysága, szalonképes humora stb., stb. magasan a többi fölé emel, csakhogy az illető néptörzséről „hazánk” történelemkönyvei évtizedek óta azt állítják, hogy nálunknál jóval később érkezett a mi ősi rögünkre, létszámbelileg örökké kisebbségben volt, mégis egy évezredig szemtelenül elnyomta eleinket. Milyen kár, hogy az illető nem őshonos – mondanák egyesek közülünk, de a legtöbbünket az a gondolat bántana, hogy miért akar egy ilyen jöttment leckét adni nekünk, 2050 éves okosoknak politikából, gazdaságból, társadalomvédelemből, mit bölcsködik, ahelyett hogy meghúzná magát, és örvendene, hogy beengedték a parlamentbe, bevették a kormányba, eltűrik neki, hogy drága Mercedesével még drágább gyermeket gázol el stb. Ezért többségünk körülnézne a prérin, hogy ki az a tősgyökeres jelölt, aki nem beszél bükkfanyelven, akinek a szónoklataitól a hallgatóság nem alszik el, vagyis ki lenne az, aki megközelítő személyiség-teljesítményt nyújt. És megtalálnánk azt, akire eddig nem is akartunk odafigyelni, aki összevissza, de legalább jó hangosan és zamatosan beszél.
Így jött fel Corneliu Vadim Tudor ázsiója október elejétől. A második hely sorsát tehát a Frunda–Tudor-mérkőzés döntötte el. Ha még egy hónapig tartott volna a selejtező, talán nem is lenne szükség második fordulóra, annyi szavazó pártol el a színtelen-szagtalan Iliescutól a szivárványos Tudorhoz. Közben a legragyogóbban szereplő jelölt szavazótábora fikarcnyival sem nőtt, sőt csökkent. A katasztrofális helyzetben sem mellőzött fesztivista nyilatkozatokkal ellentétben nem az elnökjelölt volt az RMDSZ húzóembere, hanem a képviselő- és szenátorjelöltekre pecsételő választópolgárok úgy mellékesen Frundát is jutalmazták egy-egy szavazattal, ha már úgy megdolgozott érte.
Ezért is érdemes megfontolni, kell-e nekünk elnökjelölt 2004-ben. Ha megérjük.

Bizonyára sokan nem értenek egyet ezzel a gondolatmenettel. Tényleg nem lehet Tudor felfutását csak az RMDSZ nyakába varrni azért, mert a kampányban öncélúan futtatta eleve esélytelen elnökjelöltjét. A nácizmus táptalaját 80, 150, 250 év kitartó munkájával termékenyítették és tovább trágyázzák napjainkban is, e nélkül nem érvényesülhetne az extrabaloldali udvari költőből ultrajobboldali géppisztolyossá vált elnökjelölt. Csakhogy a nacionalista ráhangoltság, a mély válság, a „történelmi” személyiség október elején is adott volt. Tudor szereplése – szerepeltetése! – addig is teljes gőzzel folyt, engedték szónokolni a szenátusban ahelyett, hogy felfüggesztették volna parlamenti védettségét, rendszeres vendég volt különböző „kereskedői” tévéknél stb. Miért nem indult 27 százalékos népszerűséggel már a választási kampány kezdetén? – ez a nagy kérdés.

Különben attól is tarthatunk, hogy miközben a lehetséges magyarázatokon törjük a fejünket, a háttérben nagyokat röhögnek rajtunk a titkosszolgálati forgatókönyvek szerzői. (Hoppá! Vajon hová tűnt a kampány idejére Magureanu-Asztalos?) Nehogy megérjük a történelem megismétlődését. Ugye 1989 decemberében Ion Iliescu milyen meggyőzően mozgósította a népet a forradalomra a terroristák ellen, akik „minden pozícióból lőnek”. Aztán azt mondták, hogy terroristák nem is voltak, a forradalmárok saját magukat lőtték halomra, önkiszolgálással. Most megint megrendítő felhívások, pártoknak címzett, de a szavazópolgároknak szóló memorandumok hangzanak el, hogy fogjunk össze a szélsőségesség ellen. Vagyis sorakozzunk fel Ion Iliescu mögé.
Mi lesz, ha kiderül, hogy a kulisszák mögül az egykori kormányszövetséges, maga C. V. T. tereli Ion Iliescu körüli szoros egységbe a balekokat?