Vasárnap találkozunk
Erdélyi Napló, 2000. november 21., X. évfolyam, 47. (478.) szám
November 26-án tehát találkozunk a szavazóurnáknál. Különböző okokból nem akaródzik elfáradni, de visz a lábunk. A megszokás. És az eszünk. Mert bármennyire haragszunk valakire vagy valamire, annyira balgák nem vagyunk, hogy saját magunkkal is kitoljunk.
A jelöltállítási és listaszerkesztési előkampány idején jól kidühöngtük magunkat, mindenki mondta a magáét (vagy a másét, amit a piacon, a kis- és nagykocsmában hallott), de most félreteszszük az ellenérzéseket. Nagyot nyelünk, ha arra gondolunk, hogy szavazatunkkal olyanokat is bejuttatunk a parlamentbe, akik örökös elégedetlenségükkel zaklatják az RMDSZ illetékes, több száz szavazattal megválasztott vezetőinek odaadó, ön- és családfeláldozó tevékenységét. Megtartjuk véleményünket azokról, akik dobbal akarnának verebet fogni, és liberális szemmel ultraradikálisnak tekinthető magatartásukkal gerjesztik ellenünk a többségiek haragját, mégis ráütjük a pecsétet arra a listára, amely neveiket is tartalmazza. Szeretnénk, ha közülük még többet zavartak volna a partvonalon túlra, de titokban újra hálát adunk bölcs nemzetiségvezéreinknek, akik ezúttal tudták a mértéket. Mert mi lenne, ha még több függetlenkedő tenné kétségessé az RMDSZ-listák alsóbb fokaira szorult jelöltek esélyeit?
Másrészt az a gondolat bánthat bennünket, különböző nézetű választópolgárokat, hogy szavazatunkkal újra megerősítjük állami tisztségében azt a vezérkart, amely az eltelt évtizedben, különösképpen a kormányzási aranykorszakban amúgy is kétharmados többséghez juttatta híveit a legtöbb megyei szervezet vezetőségében, az SZKT-ban, a kongresszusok állandó küldöttállományában. Ezután még nagyobb mellénnyel fogja azt mondani – természetesen csak választási kampányok szüneteiben –, hogy ne lovaljuk bele magunkat nagy álmokba, ne akarjunk túl nagy kabátokat, és világszerte szavahihetően fogja dicsérni a kisebbségi kérdés megoldásának Iliescu-modelljét. Igen, de ha nem megyünk el szavazni, akkor előfordulhat, hogy egyetlen képviselőnk lesz, hivatalból, alkotmányos alamizsnából. Vajon hogyan döntenek az illető személyéről? Belső választással? Akkor Kincses Előd ne is jelentkezzen, mert azonnal megóvják a jelölését. Kolumbán Gábortól pedig elvesznek egy szavazatot, ha csak annyi hiányzik attól a boldogságtól, hogy „legitim” képviselőnk legyen. Ha ez nem elég, akkor több szavazatot vesznek el, ezen nem múlik. Minek csűrjük-csavarjuk: máris borítékolhatjuk, melyik köröcskéből kerülne ki az, aki hivatalból képviselne bennünket a más nemzetiségű román képviselők padsorában.
Tehát találkozunk… Ja, el ne feledjük. Akadnak közöttünk olyanok is, akik számára minden mindegy, akik már semmiben és senkiben sem reménykednek. Akik számára nincs vonzó név a jelöltlistán. Azokkal sem találkozunk november 26-án, akiknek éppen aznap akad halasztható tennivalójuk valamely szomszédos és baráti országban, holott a két választás közötti időszakot harsogóan végigpolitizálták, ahol csak érték. Van erre példa. Tehát lesznek hiányzóink. Ezért is fontos, hogy mi, többiek, akik ennek vagy amannak a jelöltnek a bejutásáért szurkolunk, el ne mulasszuk az alkalmat.
És ha már ott vagyunk, elnökjelöltre is szavazunk. Egyesek azt mondják, hogy minden Frundára leadott szavazat valuta lesz a második menet előtti egyezkedésben, ugyanannyi szavazatot ígérnek majd részünkről a leendő szövetségesünknek, mint amennyit Frunda kap. Ezt mások cáfolják, mert a politikai alkudozásnál a partnerek – az RMDSZ szerencséjére –, nem az elnökjelölti voksokat, hanem a jelöltlistákra leadott szavazatokat veszik számításba. Négy évvel ezelőtt is többen szavaztunk Constantinescura a második menetben, mint ahányan Frundára az elsőben, és ezt a megfigyelők jól tudják. Így tehát legfennebb jelképes értéke lehet annak, ha saját, de esélytelen jelöltünkre szavazunk. Sokkal többet érnénk azzal, ha a második menetbe bejutó és számunkra elfogadható jelöltnek előnyösebb rajtot biztosítanánk. De ez is magánvélemény kérdése. Van, aki az optimalizálás helyett fontosabbnak tartja az RMDSZ-elöljáróság tekintélyét, aki szerint az SZKT jelöltje nem éghet le. A két tábornak azonban harag nélkül kell találkoznia a szavazóurnáknál. Az előrejelzések szerint nem áll fenn annak a veszélye, hogy a második fordulóban Ion Iliescu valamelyik korábbi szövetségesével folytathat barátságos edzőmérkőzést, tehát az elnökválasztás első menetében megengedhetjük magunknak a szavazatok egy részének elpazarlását.
A jelöltállítási és listaszerkesztési előkampány idején jól kidühöngtük magunkat, mindenki mondta a magáét (vagy a másét, amit a piacon, a kis- és nagykocsmában hallott), de most félreteszszük az ellenérzéseket. Nagyot nyelünk, ha arra gondolunk, hogy szavazatunkkal olyanokat is bejuttatunk a parlamentbe, akik örökös elégedetlenségükkel zaklatják az RMDSZ illetékes, több száz szavazattal megválasztott vezetőinek odaadó, ön- és családfeláldozó tevékenységét. Megtartjuk véleményünket azokról, akik dobbal akarnának verebet fogni, és liberális szemmel ultraradikálisnak tekinthető magatartásukkal gerjesztik ellenünk a többségiek haragját, mégis ráütjük a pecsétet arra a listára, amely neveiket is tartalmazza. Szeretnénk, ha közülük még többet zavartak volna a partvonalon túlra, de titokban újra hálát adunk bölcs nemzetiségvezéreinknek, akik ezúttal tudták a mértéket. Mert mi lenne, ha még több függetlenkedő tenné kétségessé az RMDSZ-listák alsóbb fokaira szorult jelöltek esélyeit?
Másrészt az a gondolat bánthat bennünket, különböző nézetű választópolgárokat, hogy szavazatunkkal újra megerősítjük állami tisztségében azt a vezérkart, amely az eltelt évtizedben, különösképpen a kormányzási aranykorszakban amúgy is kétharmados többséghez juttatta híveit a legtöbb megyei szervezet vezetőségében, az SZKT-ban, a kongresszusok állandó küldöttállományában. Ezután még nagyobb mellénnyel fogja azt mondani – természetesen csak választási kampányok szüneteiben –, hogy ne lovaljuk bele magunkat nagy álmokba, ne akarjunk túl nagy kabátokat, és világszerte szavahihetően fogja dicsérni a kisebbségi kérdés megoldásának Iliescu-modelljét. Igen, de ha nem megyünk el szavazni, akkor előfordulhat, hogy egyetlen képviselőnk lesz, hivatalból, alkotmányos alamizsnából. Vajon hogyan döntenek az illető személyéről? Belső választással? Akkor Kincses Előd ne is jelentkezzen, mert azonnal megóvják a jelölését. Kolumbán Gábortól pedig elvesznek egy szavazatot, ha csak annyi hiányzik attól a boldogságtól, hogy „legitim” képviselőnk legyen. Ha ez nem elég, akkor több szavazatot vesznek el, ezen nem múlik. Minek csűrjük-csavarjuk: máris borítékolhatjuk, melyik köröcskéből kerülne ki az, aki hivatalból képviselne bennünket a más nemzetiségű román képviselők padsorában.
Tehát találkozunk… Ja, el ne feledjük. Akadnak közöttünk olyanok is, akik számára minden mindegy, akik már semmiben és senkiben sem reménykednek. Akik számára nincs vonzó név a jelöltlistán. Azokkal sem találkozunk november 26-án, akiknek éppen aznap akad halasztható tennivalójuk valamely szomszédos és baráti országban, holott a két választás közötti időszakot harsogóan végigpolitizálták, ahol csak érték. Van erre példa. Tehát lesznek hiányzóink. Ezért is fontos, hogy mi, többiek, akik ennek vagy amannak a jelöltnek a bejutásáért szurkolunk, el ne mulasszuk az alkalmat.
És ha már ott vagyunk, elnökjelöltre is szavazunk. Egyesek azt mondják, hogy minden Frundára leadott szavazat valuta lesz a második menet előtti egyezkedésben, ugyanannyi szavazatot ígérnek majd részünkről a leendő szövetségesünknek, mint amennyit Frunda kap. Ezt mások cáfolják, mert a politikai alkudozásnál a partnerek – az RMDSZ szerencséjére –, nem az elnökjelölti voksokat, hanem a jelöltlistákra leadott szavazatokat veszik számításba. Négy évvel ezelőtt is többen szavaztunk Constantinescura a második menetben, mint ahányan Frundára az elsőben, és ezt a megfigyelők jól tudják. Így tehát legfennebb jelképes értéke lehet annak, ha saját, de esélytelen jelöltünkre szavazunk. Sokkal többet érnénk azzal, ha a második menetbe bejutó és számunkra elfogadható jelöltnek előnyösebb rajtot biztosítanánk. De ez is magánvélemény kérdése. Van, aki az optimalizálás helyett fontosabbnak tartja az RMDSZ-elöljáróság tekintélyét, aki szerint az SZKT jelöltje nem éghet le. A két tábornak azonban harag nélkül kell találkoznia a szavazóurnáknál. Az előrejelzések szerint nem áll fenn annak a veszélye, hogy a második fordulóban Ion Iliescu valamelyik korábbi szövetségesével folytathat barátságos edzőmérkőzést, tehát az elnökválasztás első menetében megengedhetjük magunknak a szavazatok egy részének elpazarlását.