Flaszter-sztrájk


Elképesztő, mit művelnek a Magyarok Világszövetségével az anyaországiak! Azt hihetnénk, hogy ebben a problémában gátlástalanul villogtatja a foga fehérjét a budapesti gőg, és borzadva emlékezhetnénk szüleink, nagyszüleink intésére, akiknek az 1940-es visszacsatolásból nemcsak a mámorító zászlólengetés, hanem a tisztviselői kiszorítósdi is kijutott.
„Szerencsére” sejtjük, hogy egészen más okok bújnak meg a háttérben. A határon kívül rekedt legnagyobb kisebbség részéről zokszó nélkül elfogadtak volna egy új elnököt, ha az illető „legitim”, vagyis rendelkezik a hivatalosnak tekintett RMDSZ-vezetőség felhatalmazásával. Mert akkor egyrészt nem keltettek volna ellene féktelen kampányt saját hazájából, másrészt kordában lehetne tartani. Akkor bizonyos köröcskék kérésére szólni lehetett volna neki, hogy nyissa meg a lepecsételt ajtókat a régi kamarilla tagjai előtt, hadd válasszanak kedvükre emléktárgyakat. Sőt a „feljogosítványokkal” rendelkező új elnöknek eszébe sem jutott volna ilyen „diktatórikus” eszköz.
Távol álljon tőlünk a szándék, hogy Patrubány Miklósnak korteskedjünk. Ha választás előtt nem tettük meg, most értelmetlen. Fél esztendő kevés a mérlegkészítéshez, a méltatáshoz. Ki kell várni további olyan sikeres kezdeményezéseket, amilyen a külhoni állampolgárság. De a fél esztendő éppen úgy kevés a bojkotthoz is (amely mellesleg az első naptól tart). Legalább egy súlyos vagy több közepes kudarcot kellene kivárni ahhoz, hogy az elnökség anyaországi tagjai azt mondják: ez már tarthatatlan, mi most leülünk a székház előtti járdaszegélyre, és kivárjuk a tévéstáb érkezését.
Különösen nagy csalódást okozott Fekete Gyula. Az ő írásaiból az előző átkosban reményt merítettek az erdélyi magyarok (már akik hozzájutottak a Tükörhöz), hogy van valaki, aki gondol ránk, most pedig megválasztott és kötelességét nem teljesítő MVSZ-elnökségi tagként ott ül a budapesti flaszteren, és bojkottál egy erdélyi magyart.
Hát ez van. És az a szörnyű, hogy semmit sem tehetünk a jelenség ellen, mert az emberek adott koron túl nem nevelhetők, pláne ha a jóérzésre való felhívás ellentétben áll bizonyos érdekekkel. De kihasználhatjuk úgy, mint az ellenszelet a vitorlázók. Vegyünk hát egy éles kanyart. Hívjuk meg Fekete Gyulát, legyen az RMDSZ miniparlamentjének tagja. Ha ennyire belejött a bojkottba, az SZKT-ülések előtt biztosan kinéz magának egy kényelmes járdaszegélyt Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredában vagy ahova éppen öszszehívják a soron következő nagy jelentőségű tanácskozást, és a kapu előtt kivárja a gyűlés végét, vagy legalább a tévéstáb érkezését. Itt értelme volna a flaszter-sztrájknak. A tíz, és különösképpen az utóbbi négy kormányzási évben éppen elég kudarc halmozódott fel.