Kettős fosztogatás


Tulajdonából kiforgatott ember megpróbált előre menekülni. A halálba. Megmentették. Hogy végignézhesse a filmet, amelyben az új honfoglalók rátelepednek házára, telkére.
Előfordulhatnak-e ennél szomorúbb esetek? Mi az hogy! – vágja rá a pesszimista. És a tények újfent őt igazolják.
Drága jó magyar embernek elkönyvelt vállalkozó bagóért tette rá a kezét egy szintén magyar ember házára. Az alkudozás a korábbi átkosból a jelenlegi átkosba való átmenet elején elkezdődött, mielőtt a hazai fizetőeszközökön megjelent volna a három felesleges nulla. Egy bármire kapható ügyvéd periratot fabrikált az első adásvételi szerződésvázlatból, amely a lej régi értékén tüntette fel az ingatlan árát. Ennyi még nem lett volna elég a törvényes csalárdsághoz, de mire való az alperes ügyvédje, akinek „besegítését” busásan megfizethetik a majdnem ingyen megszerzett ház értékéből? A szerződési ígéretszegéssel vádolt háztulajdonos jogi képviselőjének mindössze annyi volt a feladata, hogy a tárgyaláson „felejtse el” az árkiigazítási (indexálási) elv alkalmazását kérni. A fellebbviteli tárgyaláson pedig a törvényszék állítólag nem módosíthatta a „megalkudott” árat.
Ha ez igaz, vajon miért nem rendelték el az 1989 előtt nemcsak megalkudott, hanem kifizetett Daciák kötelező leszállítását? A bukaresti bíróság miért hivatkozott arra, hogy a gépkocsi egykori alapára legfeljebb a pótkerékre elegendő? Ezt a jogi precedenst a független bíróság az ügyvéd kérése nélkül is alkalmazhatta volna, és akkor a fondorlatos haszonleső esetleg egy vízcsapra kérhet végrehajtási eljárást az 1990 elején megalkudott ár fejében. Így viszont a kilakoltatott háztulajdonos egy pár műanyagcipőre elegendő összeghez jutott a jogerőre emelt adásvétel nyomán, de az is elúszott a perköltségre.
Az elsődleges tőkefelhalmozás minden szinten szinte azonos forgatókönyv szerint zajlik: az erdélyi magyarok megszerzett vagy visszaszerzett házait, földjeit, erdőit könnyebb megkaparintani, ezért a nagyobb gazdasági és/vagy politikai hatalommal rendelkező kisebbségi szélhámosok is rájuk vetik magukat, és elképesztően egyszerű csalafintaságokkal valósítják meg a tőkekoncentrációt.
Arra nem tudunk példát, hogy romániai magyar vadkapitalistáink és ügyvédeik a többségi nemzet fiait paliznák be.
Sajnos arra sem tudunk példát, hogy érdekvédelmező szervezetünk jogászai hathatós védelmet nyújtanának a kettős fosztogatás ellen. Lehet, hogy a szervezet élcsapatába tömörült ügyvédek temérdek nemes cselekedetet hajtottak végre a romániai magyarok szerény vagyonkájának védelméért, de a sikeres perek kimeneteléről nem szereztünk tudomást. Talán túlságosan egyoldalú az érdeklődésünk. Felfigyeltünk a marosvásárhelyi, a székelyudvarhelyi, a kézdivásárhelyi stb. etnikai koncepciós perekben elszenvedett kudarcokra, de nem vettük leltárba a más természetű jogi teljesítményeket.
Ezért segítséget kérünk. Szakmai szerénységüket félretéve a jelöltlistákra pályázó jogászok ismertessék választóik előtt, milyen vagyonjogi pereket nyertek meg, illetve veszítettek el az utóbbi tíz évben. A sikerlista hitelességét biztosíthatja, hogy a találkozókon a balkáni kapitalizmus kisemmizettjei is jelen lesznek.