Nits Árpád

Kolozsvár polgármestere közvetve azt állítja, hogy Csernovicban egyetlen román ember sem él. Úgyszintén nem léteznek besszarábiai románok, csak román etnikumú moldovánok stb. Mindez abból következik, hogy a kormányzattól megtűrt, sőt elkényeztetett, szélsőséges politikus szerint Kolozsváron nincsenek magyarok, csak ungárofon románok léteznek még itt-ott, mint a hiányosságok.
Ennek a „tézisnek” beláthatatlan következményei lehetnek a határon kívüli románok számára. Csernovicban a Funar-idézet alapján bármikor megszüntethetik a román tannyelvű iskolát, mert ha mindenki ukrán, minek bonyolítani a dolgokat. Ugyanígy Magyarországon feloszlathatják a román kisebbségi önkormányzatot, hiszen Funar gondolatmenete szerint még a gyulai ortodox püspök is magyar, csak egy kicsit más nemzetiségű.
Lám, hova vezet, ha valaki gyorsabban beszél, mint ahogy gondolkozik.
Nem Funar az egyedüli, aki kínos helyzetbe hozza a határon túli románokat és azok elkötelezettebb vezetőit.
Itt van például Dan Pavel neves politológus. Pedig ő előbb gondolkozik és csak azután beszél; meglátásai olyan előremutatóak, hogy azok alapján a Nyugat túlbecsülhetné az ország szellemi érettségét. Ha rajta múlna – és szavai összhangban állnának tetteivel –, hirtelen hatástalanná válna az erdélyi magyarság és a Magyarország ellen irányuló évszázados „népnevelés”. (Hogy ez mennyire nem utópia, azt Európa egykor összebékíthetetlennek tűnő ellentétpárja bizonyítja, amelyre Dan Pavel gyakran hivatkozik. Egy németellenes Adevarul ma Franciaországban beadná a kulcsot, mielőtt legkedveltebb napilappá nőhetné ki magát sovinizmusával.)
Dan Pavel tűréshatára azonban csak odáig tart, ahol eszébe juttatják az RMDSZ-beli „radikálisokat”. Újabban amikor a „mérsékeltek” kormányszereplését méltatja, szavaival és gesztusaival jelzi, hogy a radikálisnál jóval keményebb jelző illetné meg azokat, akik ellenezték az RMDSZ kormányba lépését vagy ösztönözték a menet közbeni kiugrást.
Ez az álláspont a határon kívüli románokat korlátok közé szoríthatja, ha szervezeteik a közeljövőben kormányzati szerephez jutnak. (És miért ne jutnának, amikor a kisebbségek államhatalomban való részvételét kötelezően előírják a nemzetközi szerződések?) Dan Pavel értékelésének nemzetközi kiterjesztése azt jelentené, hogy minden etnikai kisebbség elégedjen meg annyival, amennyit az RMDSZ kormányhivatalnokai elértek, követelőző szószólóit némítsa el, vesse ki magából, lehetőleg egyenesen a börtönbe. A román politológus biztosan nem ezt akarja mondani, nem javasolná például az ukrajnai testvéreinek, hogy miután a világgal elhitetik gyámországuk kisebbségvédő modelljének meséjét, tapsikoljanak egy Eminescu–Schiller-szerű halva született ötletnek. Előbb tájékozódna: maradt-e annyi német Észak-Bukovinában, hogy azok komolyan igényelnének egy ilyen társbérletet? Rájönne a multikulturális ötlet mögött rejtőzködő turpisságra, és tovább puhatolózna. Miután ráeszmélne, hogy az ukrajnai román közösségek ingatlanjainak visszaszolgáltatási gyorslistája is nagyjából humbug, hajlana arra, hogy a „radikálisokat” túlságosan mérsékelteknek tartsa, és a „mérsékeltekre” keresgélne megfelelőbb jelzőket. De a romániai magyarok problémáival kapcsolatban – kényelmi és egyéb okokból Dan Pavel megelégszik felszínes, egyoldalú információkkal, amelyeket az RMDSZ hivatalos forrásai szolgáltatnak. Ezek pozícióféltési megfontolásból sötét színben tüntetik fel a szövetség belső ellenzékét, elferdítve idézik a csúcsvezetőséget érő bírálatokat és így félrevezetik nemcsak a román, hanem a nemzetközi közvéleményt is. Ennek egyik unalmassá vált példája a kormányba lépés körüli vita elcsúsztatása. A fenntartások kizárólag a szövetségkötés módjára vonatkoztak, de 1996 decembere, az elhíresült bukaresti SZKT-ülés óta egyebet sem hallunk, mint hogy egyesek meg akarták torpedózni az állítólag előzmények nélküli kísérletet. Az is csak féligazság, hogy a menetközbeni kiugrást valaki erőltette volna. A „legradikálisabb” vélemény szerint csapdába kerültünk, kijönni nehezebb, mint bent maradni, ezért a kormányban maradás feltételeit kell úgy megfogalmazni, hogy végre befejeződjék az RMDSZ megalázása – hangzott el tavaly. Ez radikalizmus volna? A Demokrata Párt számtalanszor nyúlt a politikai zsarolás eszközéhez, mégsem kiáltották ki szélsőségesnek.
Valamikor politikusaink elgondolásai között szerepelt a kapcsolattartás a határon kívüli román kisebbségekkel. Ez is a jobb sorsra érdemes ötletek sorsára jutott. Pedig román sorstársaink a saját érdekükben is tehetnének egy-két jó szót Dan Pavelnél, hogy ne higgye el az RMDSZ radikálisairól szóló meséket.