Hatalommániások mentelmi joga


Felül kellene vizsgálni azt az általános jogi elvet, amelynek értelmében a gonosztevők kedvezőbb bánásmódban részesülnek, mint az áldozatok. Már az is eléggé bosszantó, hogy a gyilkosnak joga van hallgatni ügyvédjének távollétében, nehogy őszinteségi rohamában feltárja lelke sötétségét, míg az áldozat utolsó kívánság formájában sem igényelhet kíméletesebb megsemmisítési eljárást.
Ennél sokkal felháborítóbb a politikai és háborús bűnök védelme (ezek többnyire egybeesnek). Itt van például Pinochet esete. Futni hagyták, mert nem viselné el a bírósági eljárást. A chilei lelkes fogadtatást bezzeg elviselte… Áldozataitól annak idején senki sem érdeklődött, hogyan szolgál egészségük, nem kaptak-e napszúrást a stadionokban a golyószórók felállítását megelőző várakozásban, kibírják-e a rögtönítélet fáradalmait stb.
Sokan azt mondják, hogy Pinochet esete különleges, mert ha nem lépett volna színre erős kézzel, Chilében megveti a lábát a szocializmus, az ország Moszkva előretolt bástyájává vált volna, Kuba mellett. Szegény Kuba. Képzeljük el, milyen recsegő-ropogó faerődítmény lehet, ha a gazdasági visszafejlődésben még bennünket is elhagyott. Chile is hasonló sorsra jutott volna. De ne töltsük az időt történelmi spekulációkkal, úgyis teljesen mindegy, hogy egy diktátor milyen politikai színekben pompázik. Aki hatalmának megkaparintása vagy megtartása érdekében akárcsak egyetlen emberéletet kiolt vagy kioltat, az gyilkos, és kész. Az ítélet szempontjából az is közömbös kellene hogy legyen, hogy a hatalomvágyból elkövetett gyilkosságot polgár-, helyi vagy világháború keretében követték el.
Az sem logikus ellenvetés, hogy Londonban a degenerált szállodaportásnak kicicomázott örökös szenátort megszervezett baloldali tüntetők nyomására vették őrizetbe. Na és? Váljék a baloldali erők dicséretére. Mindegy, ki kezdeményezi egy gonosztevő megbüntetését, az igazságszolgáltatásnak működnie kellene. A jobboldali erők is szervezzenek hasonló tüntetéseket, valahányszor felbukkan valahol egy baloldali vérengző. Még üdvösebb lenne, ha jobb- és baloldaliak együtt követelnék a hatalommániások bebörtönzését. Képzeljük el: oroszok és csecsenek együtt vonulnának fel május 1-jén, a hagyományos Vörös téren. Többé nem kellene tőrbe csalni csecsen terroristákat, és kezdődhetne az újabb orosz elnökválasztási kampány.
Hasonlóan üdvös lenne, ha a mosonmagyaróvári sortűz évfordulóján az áldozatok sírjánál az MSZP vezetői is erélyesen követelnék a pufajkások felelősségre vonását. Iliescuék szintén küldhetnének egy delegációt. Töredelmesen beismernék, hogy 1956-ban az elődpártban megragadták az alkalmat jó pár politikai ellenfél kinyírására, és egy füst alatt a Bolyai-egyetem felszámolására, de egyben fogadkoznának, hogy megjavultak, és elítélik az erőszakot. Bár számukra akad jóval későbbi beismernivaló is. A marosvásárhelyi pogrom, az azelőtti és azutáni bányászjárások áldozatai még nem kaptak elégtételt.
Egyébként érdekes, hogy a politikai indíttatású gyilkosság milyen hamar feledésbe merül. Mostanában hetet-havat összehordanak arról, hogy Iliescut miért nem látná szívesen újra a Nyugat az államelnöki székben. Silviu Brucan még hajlott korára is hivatkozott, de nem jutott eszébe, hogy Iliescu köszönetet mondott a bukaresti értelmiségiekre és cigányokra uszított bányászoknak. Vagy lehet, hogy eszébe jutott, viszont nem mondhatta ki, mert akkoriban Iliescu védelmére kelt. Úgy látszik, a politikai köztudatban a „magas”, elvi célok bármilyen eszközt, így az emberéletben elkövetett kárt is szentesítik. Ezek szerint a politikacsinálók sorában középkori erkölcsök uralkodnak. Ezért hagyták futni Pinochetet is. És ezért fognak futni hagyni további milosevicseket.