Ábrándozás
Szabadság, 2000. március 25., XII. évfolyam, 71. szám
Elég volt a személyiségek okozta csalódásokból! Nem akarom gonosznak látni Duray Miklóst, akinek vádjait kolozsvári druszájáról, Patrubány Miklósról szintén nem hiszem el. Inkább homokba fúrom a fejem. Így legalább azt sem veszem észre, hogy akik a Magyarok Világszövetségében vagy körülötte kezdetben bomlasztó szerepet töltöttek be, most moralizálnak vagy kárörvendeznek.
Elég volt a tíz év kiábrándulásaiból! Például…
A kitérőt nem lehet megkerülni, a probléma időszerűsége miatt muszáj emlékezni a legelső csalódásra, a forradalom emanációjára, aki elhatárolódott a kivégzett Ceauşescutól, miközben egy golyó a pulóverét súrolta, és azonnal jelentette Moszkvának telefonon, hogy „kik vagyunk és mit akarunk”. Most hevesen tiltakozik a feltevés ellen, hogy közvetlen telefonkapcsolata lett volna a Kremllel. Hát nem mindegy, hogy közvetlen, avagy meghitt a legénykorban gyökerező viszony?
Bár akkor engedelmünkkel ő volt az utolsó a listán, Iliescut végtelen libasorban követik a politikusok, akikben csalódnunk kellett. Egy újabb példány a liberális Mircea Ionescu-Quintus, aki a legvadabb ultraszélsőségesekkel képes szövetkezni, hogy Háromszéken kiüsse jogos pozícióikból a székelyek képviselőit a helyhatósági választásokon. Vele is szövetségesek vagyunk a kormánykoalícióban, és egyesek még mindig azt a nótát fújják, hogy egyetlen politizálási „alternatíva” létezik. Számunkra ez a „kitartás” okozza a legnagyobb csalódásokat.
Hogy ilyen a politika? Nem! Csak ez a politika ilyen.
Hát ezért lenne jobb elbújni, nem látni, nem hallani.
Bár éppen a világszövetségi választási kampányban láthatjuk a jelét annak is, hogy a józan értékítélet nem veszett ki teljesen. Mindkét világszövetségi elnökjelölt bejelentette visszalépési szándékát, amennyiben Tőkés László jelölteti magát.
Ábrándozzunk el történelmileg, képzeljük el, mi lett volna, ha a jóérzés korábban jön divatba. Például ha a brassói RMDSZ-kongresszus elnökjelöltjei hasonlóképpen járnak el. Talán nem lennénk a kormánykoalícióban – bár ez egyáltalán nem törvényszerű –, viszont biztosan nem adtuk volna fel a szövetség alapvető céljait. (Petre Roman pártja talán lemondott valamiről? Sőt, rátett néhány lapáttal, mégis a kormányban maradt.)
Persze, egy „nemzetállami” párt előnyösebb helyzetben van, mint egy etnikai kisebbségi szövetség. De a szomorú kormányzási tapasztalatból azt a tanulságot is levonhatjuk, hogy a koalíciós egyezkedéseken egy nemzetiségi szövetségnek úgyis csak Petőfi–Schiller-szerű alamizsnát osztogatnak. Ezért kár volt szemérmesen eljegelni a kongresszusi határozatokat (úgymond: egy időre). A többi eredmény kizárólag nyugati nyomásra született meg. A Babeş–Bolyai-egyetem csak azért multikulturalizálódik, hogy Marga etethesse valamivel a vendégeit, a módosított (de így is hiányos) földtörvénnyel a magántulajdon tiszteletének látszatát próbálják kelteni stb. A Nyugattal folytatott kacérkodás közben a vonatkozó kormányhatározatok vagy törvények akkor is érvénybe lépnek (gyakorlatba szintén kevésbé), ha az RMDSZ csúcsvezetősége bátran és maradéktalanul vállalja a kongresszusi határozatokat.
De hol állunk mi attól? A brassói kongresszuson kialakult (inkább kialakított) vezetőréteg a belső ellenzék polgári fórumait csak megfigyelőkkel „tiszteli” meg, és a román sajtót sietve biztosítja teljes elhatárolódásáról az ott elhangzottaktól. Vagyis a szövetségi határozatoktól.
Brassóban a jelöltek nem verték le egymást, amikor a visszalépésre terelődött a szó. Ellenkezőleg, utolsó pillanatig lobbyzták magukat, sőt, külső segítséget is szívesen fogadtak. Érdekes, hogy Emil Constantinescu is hirtelen ott termett, Olaszországból érkezett repülőn Brassóba, ahol nincs polgári repülőtér, és folyosón, mellékhelyiségben, színfalak mögött propagandázott az egyik jelöltnek. Nagy mozgáslehetősége volt ebben a problémában ahhoz képest, hogy még nem is volt államfő. Így aztán pontosan azt az elnökjelöltet beszélték le a megmérettetésről, akiért az összes többinek vissza kellett volna lépnie: Tőkés Lászlót. Azt az egyedüli jelöltet, akinek a nevét jegyezték a nemzetközi politikai tőzsdén.
A Magyarok Világszövetségének tisztújítása még teljesen nyitott kérdés. Kevés a valószínűsége a jelöltek által (is) legesélyesebbnek tartott személy színrelépésének. De bárhogy dőljön el a választás kimenetele, a visszalépési nyilatkozatok hallatán azt remélhetjük, hogy megússzuk az újabb kiábrándulássorozatot.
Elég volt a tíz év kiábrándulásaiból! Például…
A kitérőt nem lehet megkerülni, a probléma időszerűsége miatt muszáj emlékezni a legelső csalódásra, a forradalom emanációjára, aki elhatárolódott a kivégzett Ceauşescutól, miközben egy golyó a pulóverét súrolta, és azonnal jelentette Moszkvának telefonon, hogy „kik vagyunk és mit akarunk”. Most hevesen tiltakozik a feltevés ellen, hogy közvetlen telefonkapcsolata lett volna a Kremllel. Hát nem mindegy, hogy közvetlen, avagy meghitt a legénykorban gyökerező viszony?
Bár akkor engedelmünkkel ő volt az utolsó a listán, Iliescut végtelen libasorban követik a politikusok, akikben csalódnunk kellett. Egy újabb példány a liberális Mircea Ionescu-Quintus, aki a legvadabb ultraszélsőségesekkel képes szövetkezni, hogy Háromszéken kiüsse jogos pozícióikból a székelyek képviselőit a helyhatósági választásokon. Vele is szövetségesek vagyunk a kormánykoalícióban, és egyesek még mindig azt a nótát fújják, hogy egyetlen politizálási „alternatíva” létezik. Számunkra ez a „kitartás” okozza a legnagyobb csalódásokat.
Hogy ilyen a politika? Nem! Csak ez a politika ilyen.
Hát ezért lenne jobb elbújni, nem látni, nem hallani.
Bár éppen a világszövetségi választási kampányban láthatjuk a jelét annak is, hogy a józan értékítélet nem veszett ki teljesen. Mindkét világszövetségi elnökjelölt bejelentette visszalépési szándékát, amennyiben Tőkés László jelölteti magát.
Ábrándozzunk el történelmileg, képzeljük el, mi lett volna, ha a jóérzés korábban jön divatba. Például ha a brassói RMDSZ-kongresszus elnökjelöltjei hasonlóképpen járnak el. Talán nem lennénk a kormánykoalícióban – bár ez egyáltalán nem törvényszerű –, viszont biztosan nem adtuk volna fel a szövetség alapvető céljait. (Petre Roman pártja talán lemondott valamiről? Sőt, rátett néhány lapáttal, mégis a kormányban maradt.)
Persze, egy „nemzetállami” párt előnyösebb helyzetben van, mint egy etnikai kisebbségi szövetség. De a szomorú kormányzási tapasztalatból azt a tanulságot is levonhatjuk, hogy a koalíciós egyezkedéseken egy nemzetiségi szövetségnek úgyis csak Petőfi–Schiller-szerű alamizsnát osztogatnak. Ezért kár volt szemérmesen eljegelni a kongresszusi határozatokat (úgymond: egy időre). A többi eredmény kizárólag nyugati nyomásra született meg. A Babeş–Bolyai-egyetem csak azért multikulturalizálódik, hogy Marga etethesse valamivel a vendégeit, a módosított (de így is hiányos) földtörvénnyel a magántulajdon tiszteletének látszatát próbálják kelteni stb. A Nyugattal folytatott kacérkodás közben a vonatkozó kormányhatározatok vagy törvények akkor is érvénybe lépnek (gyakorlatba szintén kevésbé), ha az RMDSZ csúcsvezetősége bátran és maradéktalanul vállalja a kongresszusi határozatokat.
De hol állunk mi attól? A brassói kongresszuson kialakult (inkább kialakított) vezetőréteg a belső ellenzék polgári fórumait csak megfigyelőkkel „tiszteli” meg, és a román sajtót sietve biztosítja teljes elhatárolódásáról az ott elhangzottaktól. Vagyis a szövetségi határozatoktól.
Brassóban a jelöltek nem verték le egymást, amikor a visszalépésre terelődött a szó. Ellenkezőleg, utolsó pillanatig lobbyzták magukat, sőt, külső segítséget is szívesen fogadtak. Érdekes, hogy Emil Constantinescu is hirtelen ott termett, Olaszországból érkezett repülőn Brassóba, ahol nincs polgári repülőtér, és folyosón, mellékhelyiségben, színfalak mögött propagandázott az egyik jelöltnek. Nagy mozgáslehetősége volt ebben a problémában ahhoz képest, hogy még nem is volt államfő. Így aztán pontosan azt az elnökjelöltet beszélték le a megmérettetésről, akiért az összes többinek vissza kellett volna lépnie: Tőkés Lászlót. Azt az egyedüli jelöltet, akinek a nevét jegyezték a nemzetközi politikai tőzsdén.
A Magyarok Világszövetségének tisztújítása még teljesen nyitott kérdés. Kevés a valószínűsége a jelöltek által (is) legesélyesebbnek tartott személy színrelépésének. De bárhogy dőljön el a választás kimenetele, a visszalépési nyilatkozatok hallatán azt remélhetjük, hogy megússzuk az újabb kiábrándulássorozatot.