Április bajnoka
Szabadság, 1996. április 3., VIII. évfolyam, 79. szám
Kolozsvár polgármestere tanfolyamot nyitott polgármesterjelölteknek. Az április 1-jei viccben nincs több szellemesség, mint a többi egységpártos gúnyolódásban: Avram Iancu holdkórosi magasságba emelésében, hamis történelmi leckefejezetek falraveretésében, utcaseprői munkaeszközök nyelének megkurtításában stb.
Nem találunk újdonságot a mérhetetlen cinizmusban sem, amely ezt a pártot jellemzi. Hat éve eregeti kolosszális hazugságait, minden normális ember tudja, hogy azoknak töredéke sem igaz, mégsem veszít népszerűségéből. Megalázóan lóvá teszi az embereket, és azok – már akik – szamarakként követik. Honpolgártársaink helyett is restellkedve emlékeztetünk egyikre: március 15-e előtt az erdélyi benzinkutak állítólag készen álltak a magyar tankok üzemanyag-ellátására.
Ennél is szomorúbb, hogy ennek a savanyúan viccelődő figurának az önbizalma mintha szilárd stratégiára alapozódna.
Jóérzésű ember az ő helyében nem merne hülyéskedni tapasztalatának átadásával, hiszen katasztrófán kívül egyebet aligha tud felmutatni. Tanfolyamával kapcsolatban azonnal felvetődik például a kérdés: a Caritasról hány előadást tartana? Elmondaná-e azt is, hogyan adta el a saját személygépkocsiját, hogy árából majd nyolc autót vásároljon? Elárulná, hogyan, kitől kérezett el, amikor Tatulici meghívására Bukarestbe utazott a Caritas országos népszerűsítése érdekében? És amikor pártjának ügyeit intézte, vagy pozícióját védte Politikai Végrehajtó Bizottságában, kongresszusain, rendkívüli tárgyalásain? Vajon a tanfolyamon az is leckeként szerepelne, hogyan, kinek számol el munkaidejével a polgármester, amikor éppen nem a város gondjaival foglalkozik?
De térjünk vissza a Caritasra.
Az a szerencsétlen dévai polgár, aki eladta lakását és a pénze – részben – diplomatatáskákba meg politikai giccsekbe vándorolt, biztosan nem választana újra magának egy ilyen „vicces” embert polgármesternek. De a dévai választópolgár nem szólhat bele a kolozsvári politikai erőviszonyokba. Ki van ez számítva: a Caritasra azok fizettek rá, akik távol vannak a polgármesteri hivataltól – a Caritas diadalútjának kezdő pontjától –, így a magyarok is, hiába laknak a városban. Körülbelül annyi magyar nyert a Caritason, ahány magyar alkalmazottja van a polgármesteri hivatalnak. Ők talán Funárra szavaznak, ha olyan a lelkük, de a többi biztosan nem. A Caritason Funar szavazótestülete nyert, hát már csak ezért is rá fog szavazni. Ezért van az, hogy a Caritas említésére a kolozsvári polgármester nem szégyenkezik, ellenkezőleg, reményteljesen kihúzza magát.
Újraválasztásához azonban kolozsvári szimpatizánsai nincsenek elegen. Négy évvel ezelőtt sem győztek volna, de besegítettek Bukarestből, a román állami televízió főműsorának legfőbb adásidejében, kampánycsendben. Abban a televízióban pedig tudjuk, kinél van a kulcs, amióta úgy bezáródott az a vasszekrény.
Most állítólag ígéret van arra, hogy Bukarest nem segít Funarnak. Ez, sajnos, csak politikai ígéret, tehát átalakulhat.
Majd meglátjuk a polgármester- választás eredményhirdetésekor. Ha újra hatalomra juttatják április bajnokát, az azt jelenti, hogy valami okból vagy puszta szeszélyből kevésbé érdekessé vált az európai csatlakozás. Tehát nemcsak Kolozsvár lesz újra vesztes, hanem az egész ország.
Nem találunk újdonságot a mérhetetlen cinizmusban sem, amely ezt a pártot jellemzi. Hat éve eregeti kolosszális hazugságait, minden normális ember tudja, hogy azoknak töredéke sem igaz, mégsem veszít népszerűségéből. Megalázóan lóvá teszi az embereket, és azok – már akik – szamarakként követik. Honpolgártársaink helyett is restellkedve emlékeztetünk egyikre: március 15-e előtt az erdélyi benzinkutak állítólag készen álltak a magyar tankok üzemanyag-ellátására.
Ennél is szomorúbb, hogy ennek a savanyúan viccelődő figurának az önbizalma mintha szilárd stratégiára alapozódna.
Jóérzésű ember az ő helyében nem merne hülyéskedni tapasztalatának átadásával, hiszen katasztrófán kívül egyebet aligha tud felmutatni. Tanfolyamával kapcsolatban azonnal felvetődik például a kérdés: a Caritasról hány előadást tartana? Elmondaná-e azt is, hogyan adta el a saját személygépkocsiját, hogy árából majd nyolc autót vásároljon? Elárulná, hogyan, kitől kérezett el, amikor Tatulici meghívására Bukarestbe utazott a Caritas országos népszerűsítése érdekében? És amikor pártjának ügyeit intézte, vagy pozícióját védte Politikai Végrehajtó Bizottságában, kongresszusain, rendkívüli tárgyalásain? Vajon a tanfolyamon az is leckeként szerepelne, hogyan, kinek számol el munkaidejével a polgármester, amikor éppen nem a város gondjaival foglalkozik?
De térjünk vissza a Caritasra.
Az a szerencsétlen dévai polgár, aki eladta lakását és a pénze – részben – diplomatatáskákba meg politikai giccsekbe vándorolt, biztosan nem választana újra magának egy ilyen „vicces” embert polgármesternek. De a dévai választópolgár nem szólhat bele a kolozsvári politikai erőviszonyokba. Ki van ez számítva: a Caritasra azok fizettek rá, akik távol vannak a polgármesteri hivataltól – a Caritas diadalútjának kezdő pontjától –, így a magyarok is, hiába laknak a városban. Körülbelül annyi magyar nyert a Caritason, ahány magyar alkalmazottja van a polgármesteri hivatalnak. Ők talán Funárra szavaznak, ha olyan a lelkük, de a többi biztosan nem. A Caritason Funar szavazótestülete nyert, hát már csak ezért is rá fog szavazni. Ezért van az, hogy a Caritas említésére a kolozsvári polgármester nem szégyenkezik, ellenkezőleg, reményteljesen kihúzza magát.
Újraválasztásához azonban kolozsvári szimpatizánsai nincsenek elegen. Négy évvel ezelőtt sem győztek volna, de besegítettek Bukarestből, a román állami televízió főműsorának legfőbb adásidejében, kampánycsendben. Abban a televízióban pedig tudjuk, kinél van a kulcs, amióta úgy bezáródott az a vasszekrény.
Most állítólag ígéret van arra, hogy Bukarest nem segít Funarnak. Ez, sajnos, csak politikai ígéret, tehát átalakulhat.
Majd meglátjuk a polgármester- választás eredményhirdetésekor. Ha újra hatalomra juttatják április bajnokát, az azt jelenti, hogy valami okból vagy puszta szeszélyből kevésbé érdekessé vált az európai csatlakozás. Tehát nemcsak Kolozsvár lesz újra vesztes, hanem az egész ország.