Edzett fülek


Minisztériumi illetékes szavait idézték, miszerint a tiszai halpusztulást nem a cián, hanem annak ellenszere okozta, mire a magyar Tisza-ügyi kormánybiztos jelezte, hogy nem hisz a fülének. Megerősítették, hogy valóban román államtitkár mondta a sületlenséget, akkor azonban a kormánybiztos a közvetítőláncban gyanította a hibát.
Mi itt, Romániában, előnyösebb helyzetben vagyunk. Rendszerint egyből elhisszük, hogy azt halljuk, amit mondanak. Akkor is hittünk a fülünknek, amikor első számú vízügyi szakemberünk szerint a halak azért döglöttek meg, mert januárban hideg volt, a folyó befagyott, a jégkéreg alatt elfogyott az oxigén. Ezt bizonyára így tanították Moszkvában, mellőzve annak firtatását, hogy a szibériai farkasordító hidegtől miért nem pusztult el évente a Dnyeszter teljes halállománya, amikor a folyó odatartozott.
Sietünk pontosítani, hogy csak a fülünknek hiszünk. Az illetékeseknek nem. Csak azért, nehogy valaki szándékosan félrehalljon.
Így például akkor sem rohantunk fülgyógyászhoz, amikor azt hallottuk a Kossuth rádió amerikai tudósítójától, hogy a környezetszennyező Baia Mare-i vállalatra az ottani közvélemény is felfigyelt. A nyolcvan év alatt többször voltak olyan időszakok, amikor magyar szövegben is csak így volt szabad leírni, nyilvánosan kimondani Nagybánya nevét. A fülünk tehát hozzáfásult. De a tudósítónak nem hinnénk el, hogy a világszerte törvénytelennek közismertetett csonkakuratórium nem biztosít pénzügyi keretet egy helységnévtár beszerzésére (ha a rádió munkatársa valamilyen okból nem ismeri az erdélyi városok eredeti nevét). És azt sem hisszük el, hogy a stúdióban ne lehetne valaki, aki kiollózná a magyar szövegbe nem illő szót, különösképpen most, amikor kivételesen erdélyi magyar újságíróktól sem követelhetik meg a kevertes nyelvhasználatot.
Szombat délelőtt sem kapkodtunk a fülünkhöz, amikor a rádiókabaréban a tiszai károsultakkal élcelődtek. Első „olvasatra” elhittük, hogy olyan ízléstelenséget hallunk, ami nemcsak a tragédia közvetlen kárvallottjait, hanem az edzetlen füleket is sérti. De a miénket? Hol vannak azok az idők, amikor a budapesti rádió kollektív hallgatásával vigasztaltuk magunkat?! Rég rádöbbentünk, hogy a kabarét is elvitte a pártoskodás az „objektív tárgyilagosságba”, minduntalan kilóg a ballólába. Lám, ha a Tisza-ügyben ütni lehetett a Fidesz egyik miniszterén, akkor a tönkretett halászok is kaptak néhány frászt. Máskor ne álljanak olyan közel a zaftos témához.
A politikai viccgyártók viselkedését magyarázná, hogy a közönség a mindenkori hatalom kifigurázását honorálja a legodaadóbban. Hát persze, mondanánk, ha nem ugyanez a politikusi garnitúra lett volna a kabarék céltáblája kormányváltás előtt is. Amikor ellenzékben volt. És ha nem lenne egy ellenpélda, a Divertis. A bukaresti kabarésok mindkét oldalnak érdemei szerint juttatnak a poénokból, így a politikai színpadi vicc nem járul hozzá a román balos koalíció visszahozásához. (Ha mégis visszajön, azért majd mások vállalhatják a felelősséget.)
Hogy a jelenlegi magyarországi ellenzék nem szolgáltat elegendő humorizálnivalót? Na, ne etessenek! Az országgyűlés munkálatait mi is élőben láthatjuk.