Zenei oázis
Szabadság, 1999. december 11., XI. évfolyam, 290. szám
Manapság a rádióhullámok zenei étertérsége olyan, mint a homoksivatag. Amikor elegünk van a hírekből, a kommentárokból, a beszéljük megekből, csavargathatjuk napestig az állomáskereső gombját, mert az egyhangú csinn-bumm, bumm-bumm és egyéb összefüggéstelen zajon kívül semmit sem találunk. Az aszfalttáncosok számára írott kottákon mintha elfelejtenék feltüntetni az oldalszámot, hogy az „előadóművészek” ne tudják, hol a kezdet és hol kellene végre abbahagyni.
Borzasztóan egyhangú az európaivá kiszélesedett ultrarövid hullámsáv is. A gügye csevegések szüneteiben a kereskedelmi adók zenei szerkesztőinek ugyanazok az idegbajos zeneszámok jutnak eszükbe. A valamikori bukaresti 3-as műsor, amely az „átkosban” többnyire valódi zenét sugárzott, most olyan hangulatot áraszt, mintha újabb típusú KISZ-titkárok mozgósítanák a hallgatóságot az ifjúság csütörtökeire.
Térségünkben talán egyetlen „fogható” kivétel a kolozsvári görög keleti katedrális tornyából sugárzó Radio Renaşterea. Az, hogy orgonahangversenyt gyakran közvetít, nem lenne rendkívüli, ahogy mondani szokás, profiljába vág. De egy alkalommal azt hittem, hogy véletlenül besugároz Kolozsvárra a Bartók rádió: majdnem egy óráig hallgathattam Brahms magyar táncait a 92 Mhz tájékán. Máskor Beethoven-, Liszt-, Vivaldi-, Mozart-művekkel kényeztet a Renasterea.
Ezért fogadtam fokozott érdeklődéssel a hírt, hogy ez a rádióállomás állítólag zavarja Kolozsváron a Kossuth rádió műsorát. Nem hiszem, hogy az ultrarövid antennáról olyan alacsony harmonikus frekvenciák is kisugározódnának. Inkább gyanítom, hogy a repülőtér rádiójelző tornya a ludas. Ugyanaz a rásípolás felerősödve hallatszik a szamosfalvi úton. (Érthetetlen, miért teszik olyan közel a műsorszórás hullámsávjához a rádiótorony frekvenciáját. A közép- és a hosszúhullám között bőven akad hely.) De nem ez a lényeg, hanem az, ahogyan a Renaşterea felelős vezetője válaszolt a Szabadság munkatársának felvetésére. Ő sem tartja valószínűnek az átfedést, de kikéri szakemberek véleményét, és ha szükséges, intézkedik.
Képzeljük el, hogyan hangzott volna a válasz, ha a katedrális tornyában a polgármester vagy valamelyik csicskása kezelné a rádióadót.
Persze, akkor a Renaşterea műsora is más lenne. Nem mindenkinek volt zenei gyerekszobája.
(Mellesleg, a december 1-jei ünnepségek kapcsán jut eszünkbe: nem ártana megkérdezni a gyulai románoktól, hogyan esne nekik, ha a nyakukra ültetnének egy számukra rokonszenvtelen polgármestert, aki augusztus 20-án kipirosfehérzöldezné a Nicolae Bălcescu Gimnáziumot, és rendőröket állítana a díszlet őrzésére.)
Borzasztóan egyhangú az európaivá kiszélesedett ultrarövid hullámsáv is. A gügye csevegések szüneteiben a kereskedelmi adók zenei szerkesztőinek ugyanazok az idegbajos zeneszámok jutnak eszükbe. A valamikori bukaresti 3-as műsor, amely az „átkosban” többnyire valódi zenét sugárzott, most olyan hangulatot áraszt, mintha újabb típusú KISZ-titkárok mozgósítanák a hallgatóságot az ifjúság csütörtökeire.
Térségünkben talán egyetlen „fogható” kivétel a kolozsvári görög keleti katedrális tornyából sugárzó Radio Renaşterea. Az, hogy orgonahangversenyt gyakran közvetít, nem lenne rendkívüli, ahogy mondani szokás, profiljába vág. De egy alkalommal azt hittem, hogy véletlenül besugároz Kolozsvárra a Bartók rádió: majdnem egy óráig hallgathattam Brahms magyar táncait a 92 Mhz tájékán. Máskor Beethoven-, Liszt-, Vivaldi-, Mozart-művekkel kényeztet a Renasterea.
Ezért fogadtam fokozott érdeklődéssel a hírt, hogy ez a rádióállomás állítólag zavarja Kolozsváron a Kossuth rádió műsorát. Nem hiszem, hogy az ultrarövid antennáról olyan alacsony harmonikus frekvenciák is kisugározódnának. Inkább gyanítom, hogy a repülőtér rádiójelző tornya a ludas. Ugyanaz a rásípolás felerősödve hallatszik a szamosfalvi úton. (Érthetetlen, miért teszik olyan közel a műsorszórás hullámsávjához a rádiótorony frekvenciáját. A közép- és a hosszúhullám között bőven akad hely.) De nem ez a lényeg, hanem az, ahogyan a Renaşterea felelős vezetője válaszolt a Szabadság munkatársának felvetésére. Ő sem tartja valószínűnek az átfedést, de kikéri szakemberek véleményét, és ha szükséges, intézkedik.
Képzeljük el, hogyan hangzott volna a válasz, ha a katedrális tornyában a polgármester vagy valamelyik csicskása kezelné a rádióadót.
Persze, akkor a Renaşterea műsora is más lenne. Nem mindenkinek volt zenei gyerekszobája.
(Mellesleg, a december 1-jei ünnepségek kapcsán jut eszünkbe: nem ártana megkérdezni a gyulai románoktól, hogyan esne nekik, ha a nyakukra ültetnének egy számukra rokonszenvtelen polgármestert, aki augusztus 20-án kipirosfehérzöldezné a Nicolae Bălcescu Gimnáziumot, és rendőröket állítana a díszlet őrzésére.)