Jó kezekben
Szabadság, 1999. december 8., XI. évfolyam, 287. szám
Hétmillió forintot szántak kolozsvári társadalomkutatóknak, hogy kipuhatolják, érdemes-e az MTV-be beolvasztani a Duna tévét.
Rögtön eszembe jutott Szabó Csaba cikke, amelyben források után kutatott, hogy egy megszülendő magyar család-érdekvédelmi szövetség gyermeknevelési pótsegélyt folyósíthasson tagjainak. Ugye, akadna pénz? Ha ilyen jelentős tételek megfelelő kezekbe jutnának, a Duna tévé nézőtábora néhány évtized múlva sem fogyna el Erdélyben.
A véleménykutatás is hasznos, úgy értve, hogy ha közzéteszik, el lehet vele tölteni az időt, mint a keresztrejtvénnyel. Legalább addig felejti az átlagember az évi hétmillióból – hetvenszer értéktelenebb lejből, nem forintból! – fakadó nehézségbőséget. Bár amióta a tanulmányszakértők éppen Kolozsváron kimutatták, hogy az erdélyi magyar közvélekedők többsége szerint szükségtelen az önálló, magyar, állami egyetem, mi a felmérésekkel már nem tudunk önfeledten elszórakozni. A tudományosan megmagyarázott módszerekkel feltárt valóságunknak az ellenkezőjében is kételkedünk, a következményektől pedig egyenesen irtózunk. Egy-egy felméréstől olyan szövődmény maradhat vissza, mint a Petőfi–Schiller-féle merevgörcs.
Elgondolni is rossz, mi történik, ha a tanulmányozók kimutatják, hogy mi, erdélyi magyar médiafogyasztók az MTV-t szeretnénk beolvasztani a Duna tévébe, és nem fordítva. Ha ezt a felmérésbeli (tehát képzeletbeli) kívánságunkat megvalósítják a megrendelők, a jelenlegi trendből arra számíthatunk, hogy az MTV élére is egyre több alelnököt neveznének ki a Maros-partról, bukaresti tudósítóknak pedig olyan tehetségeket kutatnának fel, akik akkor jelentik be az RMDSZ kormányszereplésének újabb sikerét, amikor a kudarc már javában körvonalazódik (lásd a tanügyi törvény esetét). Egybeintegrálás után az MTV 2-ben sem láthatnánk egy hónapig azt a szerkesztőt, aki az új alelnökök által utált személyt megjeleníti a képernyőn, ugyanakkor alákérdezéses interjúkban gyönyörködhetnénk, valahányszor Markó Béla megharagszik bírálóira.
A kutatási eredmények ismerete hiányában egyelőre a Duna tévé tiltakozik hevesen nézettségének firtatása ellen, hivatkozva alkotmányra, országgyűlésre, médiatörvényre, mindenre, amihez nekünk semmi közünk, mert nem vagyunk kettős állampolgárok. Nem lehetünk azok, mert az RMDSZ nem kért nekünk ilyen nagy kabátot. És ha azok is lennénk, az MSZP és az SZDSZ, anyaországi mostohagyámjaink akkor is megtiltanák, hogy beleszóljunk Magyarország belügyeibe. Így pedig mit dönthet el egy Kolozsváron készülő tanulmány?
Amíg kiderítik, melyik tévé tanulmányoztathatja a másik nézőtáborát, sok médiahajó elúszik a Dunán. De ha már a hétmillió forintot elkülönítették, utalják át az erdélyi magyar család-érdekvédelmi pártnak. Temérdek gyermektápszert lehetne venni belőle.
Különben ez az eset is megkettőzött óvatosságra kell hogy ösztönözze azokat, akik az erdélyi magyar magánegyetemnek szánt jelentősebb összeg gondnokát kiszemelik. Mondta is valaki, hogy ne adják azok kezébe a pénzt, akik a Bolyai-egyetem ügyét nem képviselték eléggé odaadóan. Nem idézem pontosan az illetőt, nehogy ráismerjünk, mert hiába országgyűlési képviselő, mi nem akarjuk tartani vele a kapcsolatot. MSZP-vel, SZDSZ-szel és mindenkivel, aki rosszul súgott az egyetem ügyében, barátkozunk, de vele nem.
Rögtön eszembe jutott Szabó Csaba cikke, amelyben források után kutatott, hogy egy megszülendő magyar család-érdekvédelmi szövetség gyermeknevelési pótsegélyt folyósíthasson tagjainak. Ugye, akadna pénz? Ha ilyen jelentős tételek megfelelő kezekbe jutnának, a Duna tévé nézőtábora néhány évtized múlva sem fogyna el Erdélyben.
A véleménykutatás is hasznos, úgy értve, hogy ha közzéteszik, el lehet vele tölteni az időt, mint a keresztrejtvénnyel. Legalább addig felejti az átlagember az évi hétmillióból – hetvenszer értéktelenebb lejből, nem forintból! – fakadó nehézségbőséget. Bár amióta a tanulmányszakértők éppen Kolozsváron kimutatták, hogy az erdélyi magyar közvélekedők többsége szerint szükségtelen az önálló, magyar, állami egyetem, mi a felmérésekkel már nem tudunk önfeledten elszórakozni. A tudományosan megmagyarázott módszerekkel feltárt valóságunknak az ellenkezőjében is kételkedünk, a következményektől pedig egyenesen irtózunk. Egy-egy felméréstől olyan szövődmény maradhat vissza, mint a Petőfi–Schiller-féle merevgörcs.
Elgondolni is rossz, mi történik, ha a tanulmányozók kimutatják, hogy mi, erdélyi magyar médiafogyasztók az MTV-t szeretnénk beolvasztani a Duna tévébe, és nem fordítva. Ha ezt a felmérésbeli (tehát képzeletbeli) kívánságunkat megvalósítják a megrendelők, a jelenlegi trendből arra számíthatunk, hogy az MTV élére is egyre több alelnököt neveznének ki a Maros-partról, bukaresti tudósítóknak pedig olyan tehetségeket kutatnának fel, akik akkor jelentik be az RMDSZ kormányszereplésének újabb sikerét, amikor a kudarc már javában körvonalazódik (lásd a tanügyi törvény esetét). Egybeintegrálás után az MTV 2-ben sem láthatnánk egy hónapig azt a szerkesztőt, aki az új alelnökök által utált személyt megjeleníti a képernyőn, ugyanakkor alákérdezéses interjúkban gyönyörködhetnénk, valahányszor Markó Béla megharagszik bírálóira.
A kutatási eredmények ismerete hiányában egyelőre a Duna tévé tiltakozik hevesen nézettségének firtatása ellen, hivatkozva alkotmányra, országgyűlésre, médiatörvényre, mindenre, amihez nekünk semmi közünk, mert nem vagyunk kettős állampolgárok. Nem lehetünk azok, mert az RMDSZ nem kért nekünk ilyen nagy kabátot. És ha azok is lennénk, az MSZP és az SZDSZ, anyaországi mostohagyámjaink akkor is megtiltanák, hogy beleszóljunk Magyarország belügyeibe. Így pedig mit dönthet el egy Kolozsváron készülő tanulmány?
Amíg kiderítik, melyik tévé tanulmányoztathatja a másik nézőtáborát, sok médiahajó elúszik a Dunán. De ha már a hétmillió forintot elkülönítették, utalják át az erdélyi magyar család-érdekvédelmi pártnak. Temérdek gyermektápszert lehetne venni belőle.
Különben ez az eset is megkettőzött óvatosságra kell hogy ösztönözze azokat, akik az erdélyi magyar magánegyetemnek szánt jelentősebb összeg gondnokát kiszemelik. Mondta is valaki, hogy ne adják azok kezébe a pénzt, akik a Bolyai-egyetem ügyét nem képviselték eléggé odaadóan. Nem idézem pontosan az illetőt, nehogy ráismerjünk, mert hiába országgyűlési képviselő, mi nem akarjuk tartani vele a kapcsolatot. MSZP-vel, SZDSZ-szel és mindenkivel, aki rosszul súgott az egyetem ügyében, barátkozunk, de vele nem.