Listavita
Szabadság, 1999. november 17., XI. évfolyam, 269. szám
Csapó Józsefnek is megmutatták a kijáratot, mert nem adta szavazatát egy újabb kompromisszumos törvényhez. Ezek szerint egyetlen, a végeredményt nem befolyásoló ellenszavazattal sem szabad jelezni, hogy a földtulajdon visszaállítását korántsem oldották meg. Mert az nem megoldás, ha visszakérjük a jogos tulajdon apró töredékét, és a többivel – főleg egyházi, közösségi javainkkal – futni hagyjuk a tettest. (Vagy örökösét – ez jogilag mindegy.)
Csapót az RMDSZ szövetségi elnöke nem szeretné a következő parlamenti választásokon jelöltlistán látni. Úgy látszik, a szövetség sokszínűsége a pártfegyelem jegyében egy-, legtöbb kétszínűségre korlátozódik. Aki másként gondolkozik és ezt ki is mondja, az a harmadik színárnyalatba tartozik.
Akkor kik lesznek következő szenátor- és képviselőjelöltjeink?
A legújabb események is sugallhatnak befutó neveket. A brassói ablakbetöréses és gyújtópalackos tüntetés, valamint a fővárosi főpályaudvar eltorlaszolása után a kormány törvénytervezetet terjesztett elő, hogy az ilyesmit karhatalmilag megakadályozhassák. A törvényszövegező hasonlít Mórickára, neki is mindenről ugyanaz jut eszébe, ezért az antihulligán jogszabályba beleszőtte az idegen zászlók és himnuszok tilalmát. Nehogy a moldvai csőgyártók az ősi albán himnusz dallamára futamítsák meg a nyugati befektetőket… Illetékeseink kormányzati tényezőszerepben képtelenek ilyen ostobaságokat csírájukban megakadályozni, de rájuk Markó Béla nem alkalmazza a szövetségi kiátkozást, így várható, hogy ők nem maradnak le a jövő évi jelöltlistákról.
Hasonlóképpen további bizalmat előlegezhetünk majd azoknak is, akik a kormányalakítást követően eltátották a szájukat a Bolyai-egyetem újralétesítésének kedvező időszakában, sőt egyetértő közömbösséggel fogadták a kolozsvári kerekasztalos felmérést az önálló egyetem feleslegességéről. És fogadjunk, hogy jelöltjeink között lesznek azok is, akik síkraszálltak a Petőfi–Schiller-egyetem halva született ötlete mellett.
Természetesen befutó helyeken lesznek a jelöltlistákon mindazok, akik kezdetben kapásból vertek vissza minden elgondolást az idegenbe szakadt vagy született magyarok különleges anyaországi jogállásáról, kezdve a kettős állampolgársággal. Egyik ellenérvük az volt, hogy ha hozzájutnánk valamiféle magyarországi személyi okmányhoz, egyből megkapnánk a kettős szavazati jogot is, és akkor felforgatnánk a magyarországi politikai pártok mezőnyét. Holott a magyar–magyar csúcsra is begyűrűzött vitából kitűnt, hogy a magyar jogrend még mindig ott tart, hogy vegytiszta, de külhoni magyar állampolgárok sem szavazhatnak Magyarországon. (Legalábbis addig, amíg az ötvenhatosok ki nem halnak. Vagy a pufajkások, akikkel jó ideig egy követ fújtak egyes képviselőink.)
Egyszóval a jelöltlistákon sok olyan névvel fogunk találkozni, amelyek valamilyen módon az utóbbi tíz esztendő és főleg a három kormányzati év balfogásaihoz kapcsolódnak. És mégis elmegyünk szavazni, mégpedig két okból.
I. El fogjuk nézni a botladozásokat, fel fogjuk tételezni a jóhiszeműséget minden jelöltről, mert egyébként saját magunkkal is kitolnánk. Mi több, vérmes reményeket szövögetünk politikusaink fejlődőképességéről. Ugye, a legutóbbi magyar–magyar csúcson már kiálltak amellett, hogy a határon kívüli magyarságtudat megőrzésében az anyagi érdekeltségnek is szerepe lehet. (Igaz, ennek az alaptételnek a felismeréséhez szükség volt Eörsi Mátyás SZDSZ-képviselő bődületes kifogására, mármint, hogy netán kufárkodni fogunk nemzeti hovatartozásunkkal.)
II. És elmegyünk szavazni, mert reméljük, hogy a jelöltlistákon lesznek olyanok is, akik valamilyen vágyunkra eddig sem mondták, hogy túlságosan nagy kabát az nekünk, eddig sem akartak lebeszélni többek között az önálló anyanyelvi oktatásról, sajátos problémáink autonóm rendezéséről, közösségi vagyonunk visszaszerzéséről vagy olyan apróságról, mint a kolozsvári szégyenletes gödör betömése. Csapó József egyike azoknak, akik nem mondogatják, hogy most éppen semmire sem alkalmas az időszak.
Ha éppen vele kezdik a kontraszelekciós listavitát, egy okkal kevesebb marad a romániai magyar szavazótestület politikai nyüzsgésére. Felbecsülni is félelmetes, hogy vajon hány százalékot tenne ki ez az egyik ok.
Egyébként – mivel éppen az egyházi földbirtokok visszaszolgáltatásáért folytatott küzdelméért mutattak neki ajtót – Csapó József jelölését jó volna megbeszélni egyházfőinkkel is.
Csapót az RMDSZ szövetségi elnöke nem szeretné a következő parlamenti választásokon jelöltlistán látni. Úgy látszik, a szövetség sokszínűsége a pártfegyelem jegyében egy-, legtöbb kétszínűségre korlátozódik. Aki másként gondolkozik és ezt ki is mondja, az a harmadik színárnyalatba tartozik.
Akkor kik lesznek következő szenátor- és képviselőjelöltjeink?
A legújabb események is sugallhatnak befutó neveket. A brassói ablakbetöréses és gyújtópalackos tüntetés, valamint a fővárosi főpályaudvar eltorlaszolása után a kormány törvénytervezetet terjesztett elő, hogy az ilyesmit karhatalmilag megakadályozhassák. A törvényszövegező hasonlít Mórickára, neki is mindenről ugyanaz jut eszébe, ezért az antihulligán jogszabályba beleszőtte az idegen zászlók és himnuszok tilalmát. Nehogy a moldvai csőgyártók az ősi albán himnusz dallamára futamítsák meg a nyugati befektetőket… Illetékeseink kormányzati tényezőszerepben képtelenek ilyen ostobaságokat csírájukban megakadályozni, de rájuk Markó Béla nem alkalmazza a szövetségi kiátkozást, így várható, hogy ők nem maradnak le a jövő évi jelöltlistákról.
Hasonlóképpen további bizalmat előlegezhetünk majd azoknak is, akik a kormányalakítást követően eltátották a szájukat a Bolyai-egyetem újralétesítésének kedvező időszakában, sőt egyetértő közömbösséggel fogadták a kolozsvári kerekasztalos felmérést az önálló egyetem feleslegességéről. És fogadjunk, hogy jelöltjeink között lesznek azok is, akik síkraszálltak a Petőfi–Schiller-egyetem halva született ötlete mellett.
Természetesen befutó helyeken lesznek a jelöltlistákon mindazok, akik kezdetben kapásból vertek vissza minden elgondolást az idegenbe szakadt vagy született magyarok különleges anyaországi jogállásáról, kezdve a kettős állampolgársággal. Egyik ellenérvük az volt, hogy ha hozzájutnánk valamiféle magyarországi személyi okmányhoz, egyből megkapnánk a kettős szavazati jogot is, és akkor felforgatnánk a magyarországi politikai pártok mezőnyét. Holott a magyar–magyar csúcsra is begyűrűzött vitából kitűnt, hogy a magyar jogrend még mindig ott tart, hogy vegytiszta, de külhoni magyar állampolgárok sem szavazhatnak Magyarországon. (Legalábbis addig, amíg az ötvenhatosok ki nem halnak. Vagy a pufajkások, akikkel jó ideig egy követ fújtak egyes képviselőink.)
Egyszóval a jelöltlistákon sok olyan névvel fogunk találkozni, amelyek valamilyen módon az utóbbi tíz esztendő és főleg a három kormányzati év balfogásaihoz kapcsolódnak. És mégis elmegyünk szavazni, mégpedig két okból.
I. El fogjuk nézni a botladozásokat, fel fogjuk tételezni a jóhiszeműséget minden jelöltről, mert egyébként saját magunkkal is kitolnánk. Mi több, vérmes reményeket szövögetünk politikusaink fejlődőképességéről. Ugye, a legutóbbi magyar–magyar csúcson már kiálltak amellett, hogy a határon kívüli magyarságtudat megőrzésében az anyagi érdekeltségnek is szerepe lehet. (Igaz, ennek az alaptételnek a felismeréséhez szükség volt Eörsi Mátyás SZDSZ-képviselő bődületes kifogására, mármint, hogy netán kufárkodni fogunk nemzeti hovatartozásunkkal.)
II. És elmegyünk szavazni, mert reméljük, hogy a jelöltlistákon lesznek olyanok is, akik valamilyen vágyunkra eddig sem mondták, hogy túlságosan nagy kabát az nekünk, eddig sem akartak lebeszélni többek között az önálló anyanyelvi oktatásról, sajátos problémáink autonóm rendezéséről, közösségi vagyonunk visszaszerzéséről vagy olyan apróságról, mint a kolozsvári szégyenletes gödör betömése. Csapó József egyike azoknak, akik nem mondogatják, hogy most éppen semmire sem alkalmas az időszak.
Ha éppen vele kezdik a kontraszelekciós listavitát, egy okkal kevesebb marad a romániai magyar szavazótestület politikai nyüzsgésére. Felbecsülni is félelmetes, hogy vajon hány százalékot tenne ki ez az egyik ok.
Egyébként – mivel éppen az egyházi földbirtokok visszaszolgáltatásáért folytatott küzdelméért mutattak neki ajtót – Csapó József jelölését jó volna megbeszélni egyházfőinkkel is.