Mesterjelöltünk
Szabadság, 1999. november 5., XI. évfolyam, 259. szám
Felemelően szép lenne egy olyan szüreti bál, amelyen a kolozsvári magyarok saját polgármesterjelöltje nyitná meg a tangót. (Vagy a hölgyválaszt – hogy példát mutassunk emancipációból.) Bár ezen a téren vegyes érzelmeket kiváltó tapasztalataink vannak. 1996-os országelnök-jelöltünk milyen reménytáplálóan lejtette a táncot a sportcsarnokban, aztán ébredéskor valamibe beleért a kezünk – pontosabban bemerítettek nyakig – és azóta ugyanúgy mások húzzák el a nótánkat.
Emelkedett hangulatú szüreti bálokra azonban mindenkor szükség lesz, tehát legyen saját polgármesterjelöltünk. De ne fűzzünk hozzá túlfűtött reményeket. Bárki legyen is az illető, nem vonzhat nagyobb választótömeget az urnákhoz, mint amennyi megmaradt. Továbbá azokat a közömböseket sem rázhatja fel, akiknek maholnap nem jut villanyáramra, televízió- és rádiódíjra, hogy az újságelőfizetésről ne is szóljunk, mert arról már rég lemondtak, így azt sem tudhatják, hogy újra nyakunkon a választás. Az időközben elközömbösülőket sem csalogathatja szavazókörzetbe egy elragadó jelölt. Azok éppen azért tartózkodnak a listapecsételéstől, mert tájékozottak. Vagy annak képzelik magukat. Összeolvastak több politikusi nyilatkozatot a bizonyos körökön kívül rekedtek csillagászati sikkasztásairól, és felteszik a kérdést: hát akik belül maradtak? A szókimondóbbak hozzáteszik: üssön mindegyikbe a ménkű, inkább szavazzunk a Deákné vásznára.
A magasságos ég mentse meg az esetleges polgármesterjelöltet például attól, hogy a Duna Televízióban újra a romániai választások előtt legyen vezetőségválasztás, és valaki megint Szőcs Gézát javasolja valaminek. Az RMDSZ magasabb régióiban egyetlen kígyó és béka sem maradna felhasználatlanul. A lejáratási kampányba szokás szerint belecincognának más platformok is, hogy saját jelöltjüknek előnyösebb pozíciót biztosítsanak, így bekövetkezne az 1996-os helyi kudarc. A polgármesterjelölt csak állna és csodálkozna: ő mindent elkövetett, időnként még csábosan mosolygott is, mégis megint elmaradt vagy húszezer szavazó.
A polgármesterjelölt húzóerejét a jelöltlista is teljesen felmorzsolhatja (ha megmarad ez a szerencsétlen szavazási mechanizmus). Bejutó helyre kerülhet egy-két kakukktojás, akiről köztudomásúvá vált, hogy önfeledt óráiban hajlamos igazat adni a jelenlegi polgármesternek, sőt néha együtt szavazna annak társaságával, ha bejutna a tanácsba. Sok szavazópolgárnak az is elég a távolmaradáshoz, ha valamelyik jelölt a közhivatalokhoz való közelségét előszeretettel hasznosítja saját ügyeinek intézésére.
Hogy nehéz mindenkinek tetsző jelöltlistát összeállítani? Persze, sőt lehetetlen. Éppen ezért kellene előválasztásokat tartani legalább azokkal, akik még nem undorodtak meg teljesen a politikától. A jelöltlistát megszavaztathatnák a tagsággal úgy, ahogyan a kerületi szervezetekben erre már van példa, azzal a különbséggel, hogy a népakaraton semmilyen korrekcióval se változtassanak. Lehet, hogy az egyszerű választópolgár még ma sem annyira érett, hogy átlássa a „magasabb” összefüggéseket, mégis rá kell bízni helyi képviselőjének kiválasztását. Ha csalódik, önmagát kárhoztassa, és ne a szervezetet. Jól sikerült előválasztás nyomán közömbössé válik a kérdés, hogy egy saját polgármesterjelölt mennyire „húzóképes”. Sőt, ki lehetne próbálni, mi történik, ha a kolozsvári magyarokra bízzák annak a kényes kérdésnek az eldöntését, hogy melyik román polgármesterjelöltre szavaznak. Végre titokban maradna a hivatalos RMDSZ-vonzalom, és a románság ellenérzésektől mentesen, „szabadon” szavazna.
Az sem megvetendő szempont, hogy sikeres előválasztással bizonyítani lehetne a belső választások megvalósíthatóságát. Épp ideje lenne, hiszen a vonatkozó kongresszusi határozat nemsokára jubilál.
Emelkedett hangulatú szüreti bálokra azonban mindenkor szükség lesz, tehát legyen saját polgármesterjelöltünk. De ne fűzzünk hozzá túlfűtött reményeket. Bárki legyen is az illető, nem vonzhat nagyobb választótömeget az urnákhoz, mint amennyi megmaradt. Továbbá azokat a közömböseket sem rázhatja fel, akiknek maholnap nem jut villanyáramra, televízió- és rádiódíjra, hogy az újságelőfizetésről ne is szóljunk, mert arról már rég lemondtak, így azt sem tudhatják, hogy újra nyakunkon a választás. Az időközben elközömbösülőket sem csalogathatja szavazókörzetbe egy elragadó jelölt. Azok éppen azért tartózkodnak a listapecsételéstől, mert tájékozottak. Vagy annak képzelik magukat. Összeolvastak több politikusi nyilatkozatot a bizonyos körökön kívül rekedtek csillagászati sikkasztásairól, és felteszik a kérdést: hát akik belül maradtak? A szókimondóbbak hozzáteszik: üssön mindegyikbe a ménkű, inkább szavazzunk a Deákné vásznára.
A magasságos ég mentse meg az esetleges polgármesterjelöltet például attól, hogy a Duna Televízióban újra a romániai választások előtt legyen vezetőségválasztás, és valaki megint Szőcs Gézát javasolja valaminek. Az RMDSZ magasabb régióiban egyetlen kígyó és béka sem maradna felhasználatlanul. A lejáratási kampányba szokás szerint belecincognának más platformok is, hogy saját jelöltjüknek előnyösebb pozíciót biztosítsanak, így bekövetkezne az 1996-os helyi kudarc. A polgármesterjelölt csak állna és csodálkozna: ő mindent elkövetett, időnként még csábosan mosolygott is, mégis megint elmaradt vagy húszezer szavazó.
A polgármesterjelölt húzóerejét a jelöltlista is teljesen felmorzsolhatja (ha megmarad ez a szerencsétlen szavazási mechanizmus). Bejutó helyre kerülhet egy-két kakukktojás, akiről köztudomásúvá vált, hogy önfeledt óráiban hajlamos igazat adni a jelenlegi polgármesternek, sőt néha együtt szavazna annak társaságával, ha bejutna a tanácsba. Sok szavazópolgárnak az is elég a távolmaradáshoz, ha valamelyik jelölt a közhivatalokhoz való közelségét előszeretettel hasznosítja saját ügyeinek intézésére.
Hogy nehéz mindenkinek tetsző jelöltlistát összeállítani? Persze, sőt lehetetlen. Éppen ezért kellene előválasztásokat tartani legalább azokkal, akik még nem undorodtak meg teljesen a politikától. A jelöltlistát megszavaztathatnák a tagsággal úgy, ahogyan a kerületi szervezetekben erre már van példa, azzal a különbséggel, hogy a népakaraton semmilyen korrekcióval se változtassanak. Lehet, hogy az egyszerű választópolgár még ma sem annyira érett, hogy átlássa a „magasabb” összefüggéseket, mégis rá kell bízni helyi képviselőjének kiválasztását. Ha csalódik, önmagát kárhoztassa, és ne a szervezetet. Jól sikerült előválasztás nyomán közömbössé válik a kérdés, hogy egy saját polgármesterjelölt mennyire „húzóképes”. Sőt, ki lehetne próbálni, mi történik, ha a kolozsvári magyarokra bízzák annak a kényes kérdésnek az eldöntését, hogy melyik román polgármesterjelöltre szavaznak. Végre titokban maradna a hivatalos RMDSZ-vonzalom, és a románság ellenérzésektől mentesen, „szabadon” szavazna.
Az sem megvetendő szempont, hogy sikeres előválasztással bizonyítani lehetne a belső választások megvalósíthatóságát. Épp ideje lenne, hiszen a vonatkozó kongresszusi határozat nemsokára jubilál.