Beszédtéma


A kolozsvári székhelyű Etnikumközi Viszonyok Erdélyi Kutatóközpontja egy felmérést végzett február folyamán a romániai magyarok körében, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendelésére. Az ifjú szociológusok által készített, általuk tudományos igényűnek mondott közvélemény-kutatás eredményeit a politikum ütőkártyaként forgatta, a sajtó kimeríthetetlen témaként kezelte, a közvélemény jobbára érdektelenül fogadta. A kommentátoroknak fel-feltűnt egy-két furcsaság is. Mint például az, hogy a felmérés szinte kizárólag Markó Béla és hívei politikai népszerűségétfirtatta, Kincses Előd például rajta sem volt a tizenvalahány fős listán. Az egyes sajtóorgánumok között nemigen lehetett hiteles sorrendet felállítani, mert a kutatók csak bizonyos fogyasztói szokásokat firtattak, ám a területi szórás, a terjesztési feltételek, a megkérdezettek anyagi helyzete rendkívül esetlegessé és viszonylagossá tette a kapott adatokat. Amikor például munkatársunk személyesen is megkérdezte a felmérés egyik vezetőjétől, hogy a honi magyar nyelvű hetilapoknak milyen a fogadtatásuk, a válasz az volt: honfitársaink leginkább az Európai Időt, aztán pedig az Erdélyi Naplót olvassák. Ami viccnek sem rossz, hiszen az előbbi köztudomásúlag kéthetilap, az utóbbit pedig példányszámban túlszárnyalják egyes bulvárlapok, szórakoztató magazinok, magyarországi képes folyóiratok. (Bár ki tudja? Meg aztán van, aki szégyelli, hogy inkább ilyesmikre költ.) Szakmai jellegű,címkézésekbe torkolló vitát is kiváltott az említett közvélemény-kutatás, miután dr. Neményi Ágnes szakemberként fogalmazta meg aggályait a sajtóban. Ezt illusztrálja az alábbi jegyzet, amely a kolozsvári napilapban jelent meg.Beszédtéma
Újabban, amikor megjelenik egy romániai magyar közvélemény-kutatás, az utcán, egyéb közterületeken és -helyeken, valamint olyan hivatalokban és intézményekben, ahol még lehet hangosan gondolkozni magyarul, napokig beszédtémát szolgáltatnak az egymásnak ellentmondó adatok. Igy volt ez a mostani hangulatfelméréssel is.
A megyei RMDSZ-szervezethez betoppanó emberek többek között különös összefüggéstelenségen bosszankodtak. Nemrégiben egy szociológuscsoport azt mutatta ki, hogy a Magyarország határain kívül élő magyarok – tehát az erdélyiek is – 75-80 százalékban óhajtanák a kettős állampolgárságot, a saját állítása szerint egyre nemzetközibb hírű kolozsvári műhely viszont kivetíti grafikonra, hogy az erdélyi magyarok leginkább négy romániai magyar politikussal értenek egyet, ezek között hárman kapásból és hamis érvekkel elvetették a kettős állampolgárság gondolatát.
Maga az egyik felmérő önfeledten kifejtette, nem érdemes elhinni azt, hogy a megkérdezettek 47 százaléka nem menne el szavazni. „Ez az adat nagymértékben magyarázható a kérdőív struktúrájával – hangzik a Szabadságban április 14-én megjelent interjúban –, a választásokon való részvételre vonatkozó kérdést közvetlenül az életszínvonallal foglalkozó fejezet után helyeztük el.” Miért? Mert erre kötelez a világszínvonalú módszertan? Vagy mert nem voltak kíváncsiak a gyomorkorgástól független válaszokra?
Egyébként senki sem tagadná meg a szépreményű szociológusoktól a kísérletezés lehetőségét. Most nem a legmegfelelőbb helyre strukturáltak egy kérdést, nézzük el nekik, legközelebb ügyesebbek lesznek. Ezzel a társadalommal már annyit kísérleteztek, hogy ennyit még igazán elbírhat. Azt mondanánk, hogy egy-két félresikerült felméricskélés nem jár olyan katasztrófával, mint a belgrádi napóleonosdi. Szociológiai játékoktól nem omlanak össze épületek. Vagy intézmények. Igen, mondanánk, ha az RMDSZ kormányba lépését követő első lépéseket nem befolyásolta volna egy felmérés, amely kimutatta, hogy nem is olyan nagyon szükséges a Bolyai-egyetem. Felért egy eltévedt (?) bombával, amelynek tölcsérétől egyenes út vezet a Petőfi-Schiller nevezetű fekete lyuk felé. Kinek használt az akkori kérdésfelvetés? Milyen cél vezette a megrendelőt? Miért nem arra a témára pályáztak meg némi pénzalapokat, hogy szükség van-e RMDSZ-re? Kizárt dolog, hogy az ukrajnai románok vagy a koszovói albánok saját érdekük ellen felméréseket kezdeményeznének.
Lehet, hogy az újabb közvélemény-kutatásokban egyre több értékes, a politikum számára is hasznosítható adat lesz. Meglehet, hogy az RMDSZ nem potyára dobja ki a pénzt, amikor valamilyen okból a romániai magyarság hangulatára kíváncsi. De a közvélemény a szerencsétlen kezdet miatt még sokáig kétségekkel fogja fogadni a hazai magyar szociológiai munkák vég-, pláne részeredményeit. Ezért is áll elő az ellentmondásos helyzet, hogy a közvélemény nem hisz saját tükörképének.
És ennek ellenére, amikor Neményi Ágnes a sajtó nyilvánossága előtt szakmai szempontból mutat rá a közvélemény-kutatás módszertani hézagjaira, egyedül marad. Az újságban nem szólal meg a közvélemény, elnézi a tanárnő kioktatását, kollektivista rendreutasítását. Ha ennyire közömbösek lettünk, megérdemeljük sorsunkat és a további beszédtémás közvélemény-kutatásokat.