Ügyeskedés
Szabadság, 1999. május 13., XI. évfolyam, 108. szám
Orbán Viktort azért választották újra a Fidesz–Magyar Polgári Párt élére, mert győztes csapat kapitányát nem szokás leváltani. Markó Béla újraválasztásáért ellenben azért mozgattak meg minden követ és követet, hogy vesztes csapatunk az eddigi kapitány irányításával próbálkozzon tovább.
Ügyes.
Hogyan is néztek ki az eddigi próbálkozások, tehát mire számíthatunk a jövőben? A játékstílus a legkisebb eredmény eléréséhez idomult, hogy lehetőleg minden mérkőzés döntetlennel vagy elviselhető veszteséggel érjen véget. Ezért az egész bajnokság idején fel-felhangzott az intelem: ne lovaljuk bele a nézőközönséget nagy álmokba, ne várjunk el az RMDSZ kormányjátékosaitól olyan gólokat, amelyekkel elnyerhetnénk az autonómia-serleget vagy a Bolyai-egyetemet, pláne a kettős állampolgárságot.
Lehetőleg semmit se várjunk el, mert akkor nem csalódunk.
Gyakori volt az előrelátott veszteség. Ezt játékosaink úgy érték el, hogy vagy a képviselőházban, vagy a szenátusban sírták ki a jóváhagyást egy-egy szabadrúgáshoz. Persze saját kapura. Így a továbbjutás – a kormányban maradás – lehetősége sem veszett el és a kisebbségi kérdés román modelljének nemzetközi elismerése is megmaradt. Egy különösképpen remekbe szabott öngól volt az újabb multikulturális egyetem ígéretének kicsikarása, amely lehetővé tette az SZKT-nak, hogy alig észrevehető szabálysértéssel vesse újra játékba piros lapos embereit.
Az újraválasztási kongresszus előtt többször elhangzott a magyarázat, hogy az eredmények azért felemásak, mert ezekkel a kormánypartnerekkel nem lehet zöld ágra vergődni. Nem elég fegyelmezettek, úgymond. Így szokott magyarázkodni az a kardvívó, akit rendszertelen hadonászással leseper a pástról egy kezdő. Rátermett kardozó az ellenfél csapkodásától nem esik kétségbe, tudja, hogyan lehet leszerelni a vagdalkozót.
Érdekes, hogy közvetlenül a kongresszus előtt az RMDSZ vezetői elfelejtettek a játékpartnerek fegyelmezetlenségére panaszkodni, hanem megpróbáltak pontokat szerezni. Úgy viselkedtek, ahogy az utóbbi tíz, de főleg két és fél évben játszaniuk kellett volna. És nem úgy, mintha restellnének gólokat lőni a „partnereknek”. Mások bezzeg nem voltak ilyen szemérmesek, úgy rugdosták egymást, ahogy kemény politikai bajnokságban hadakozni kell. Legalábbis az itteni játékerkölcs szerint. A Demokrata Párt rámenőssége még ilyen közegben sem ajánlható, de a mimózáknak nem terem babér.
Az utóbbi hetek félgólos nyereségeinek is csak fenntartással örvendezhetünk. Azok úgy festenek, mintha a „partenerek” kapusát megkérték volna, álljon félre egy történelmi pillanatra. Aztán majd meglátjuk, mi lesz az RMDSZ-kongresszus után. Ha sikerül az újraválasztás, visszaáll a régi játékmenet. Ha nem, akkor az új szövetségi elnök bal lábbal kezdi. Majd rajta fogjuk számon kérni, hogy miért marad félkész áru az újabb ingatlanlista, és miért nem alkalmaz magának magyarul tudó párttagokat a kolozsvári polgármester és nagyon sok más önkénykormányzati vezető.
Erre is csak azt mondhatjuk: ügyes.
Ügyes.
Hogyan is néztek ki az eddigi próbálkozások, tehát mire számíthatunk a jövőben? A játékstílus a legkisebb eredmény eléréséhez idomult, hogy lehetőleg minden mérkőzés döntetlennel vagy elviselhető veszteséggel érjen véget. Ezért az egész bajnokság idején fel-felhangzott az intelem: ne lovaljuk bele a nézőközönséget nagy álmokba, ne várjunk el az RMDSZ kormányjátékosaitól olyan gólokat, amelyekkel elnyerhetnénk az autonómia-serleget vagy a Bolyai-egyetemet, pláne a kettős állampolgárságot.
Lehetőleg semmit se várjunk el, mert akkor nem csalódunk.
Gyakori volt az előrelátott veszteség. Ezt játékosaink úgy érték el, hogy vagy a képviselőházban, vagy a szenátusban sírták ki a jóváhagyást egy-egy szabadrúgáshoz. Persze saját kapura. Így a továbbjutás – a kormányban maradás – lehetősége sem veszett el és a kisebbségi kérdés román modelljének nemzetközi elismerése is megmaradt. Egy különösképpen remekbe szabott öngól volt az újabb multikulturális egyetem ígéretének kicsikarása, amely lehetővé tette az SZKT-nak, hogy alig észrevehető szabálysértéssel vesse újra játékba piros lapos embereit.
Az újraválasztási kongresszus előtt többször elhangzott a magyarázat, hogy az eredmények azért felemásak, mert ezekkel a kormánypartnerekkel nem lehet zöld ágra vergődni. Nem elég fegyelmezettek, úgymond. Így szokott magyarázkodni az a kardvívó, akit rendszertelen hadonászással leseper a pástról egy kezdő. Rátermett kardozó az ellenfél csapkodásától nem esik kétségbe, tudja, hogyan lehet leszerelni a vagdalkozót.
Érdekes, hogy közvetlenül a kongresszus előtt az RMDSZ vezetői elfelejtettek a játékpartnerek fegyelmezetlenségére panaszkodni, hanem megpróbáltak pontokat szerezni. Úgy viselkedtek, ahogy az utóbbi tíz, de főleg két és fél évben játszaniuk kellett volna. És nem úgy, mintha restellnének gólokat lőni a „partnereknek”. Mások bezzeg nem voltak ilyen szemérmesek, úgy rugdosták egymást, ahogy kemény politikai bajnokságban hadakozni kell. Legalábbis az itteni játékerkölcs szerint. A Demokrata Párt rámenőssége még ilyen közegben sem ajánlható, de a mimózáknak nem terem babér.
Az utóbbi hetek félgólos nyereségeinek is csak fenntartással örvendezhetünk. Azok úgy festenek, mintha a „partenerek” kapusát megkérték volna, álljon félre egy történelmi pillanatra. Aztán majd meglátjuk, mi lesz az RMDSZ-kongresszus után. Ha sikerül az újraválasztás, visszaáll a régi játékmenet. Ha nem, akkor az új szövetségi elnök bal lábbal kezdi. Majd rajta fogjuk számon kérni, hogy miért marad félkész áru az újabb ingatlanlista, és miért nem alkalmaz magának magyarul tudó párttagokat a kolozsvári polgármester és nagyon sok más önkénykormányzati vezető.
Erre is csak azt mondhatjuk: ügyes.