Beszédtéma
Szabadság, 1999. május 8., XI. évfolyam, 104. szám
Újabban, amikor megjelenik egy romániai magyar közvélemény-kutatás, az utcán, egyéb közterületeken és -helyeken, valamint olyan hivatalokban és intézményekben, ahol még lehet hangosan gondolkozni magyarul, napokig beszédtémát szolgáltatnak az egymásnak ellentmondó adatok. Így volt ez a mostani hangulatfelméréssel is.
A megyei RMDSZ-szervezethez betoppanó emberek többek között különös összefüggéstelenségen bosszankodtak. Nemrégiben egy szociológus csoport azt mutatta ki, hogy a Magyarország határain kívül élő magyarok – tehát az erdélyiek is – 75–80 százalékban óhajtanák a kettős állampolgárságot, a saját állítása szerint egyre nemzetközibb hírű kolozsvári műhely viszont kivetíti grafikonra, hogy az erdélyi magyarok leginkább négy romániai magyar politikussal értenek egyet, ezek között hárman kapásból és hamis érvekkel elvetették a kettős állampolgárság gondolatát.
Maga az egyik felmérő önfeledten kifejtette, nem érdemes elhinni azt, hogy a megkérdezettek 47 százaléka nem menne el szavazni. „Ez az adat nagymértékben magyarázható a kérdőív struktúrájával – hangzik a Szabadságban április 14-én megjelent interjúban –, a választásokon való részvételre vonatkozó kérdést közvetlenül az életszínvonallal foglalkozó fejezet után helyeztük el.” Miért? Mert erre kötelez a világszínvonalú módszertan? Vagy mert nem voltak kíváncsiak a gyomorkorgástól független válaszokra?
Egyébként senki sem tagadná meg a szépreményű szociológusoktól a kísérletezés lehetőségét. Most nem a legmegfelelőbb helyre strukturáltak egy kérdést, nézzük el nekik, legközelebb ügyesebbek lesznek. Ezzel a társadalommal már annyit kísérleteztek, hogy ennyit még igazán elbírhat. Azt mondanánk, hogy egy-két félresikerült felméricskélés nem jár olyan katasztrófával, mint a belgrádi napóleonosdi. Szociológiai játékoktól nem omlanak össze épületek. Vagy intézmények. Igen, mondanánk, ha az RMDSZ kormánybalépését követő első lépéseket nem befolyásolta volna egy felmérés, amely kimutatta, hogy nem is olyan nagyon szükséges a Bolyai-egyetem. Felért egy eltévedt (?) bombával, amelynek tölcsérétől egyenes út vezet a Petőfi–Schiller nevezetű fekete lyuk felé. Kinek használt az akkori kérdésfelvetés? Milyen cél vezette a megrendelőt? Miért nem arra a témára pályáztak meg némi pénzalapokat, hogy szükség van-e RMDSZ-re? Kizárt dolog, hogy az ukrajnai románok vagy a koszovói albánok saját érdekük ellen felméréseket kezdeményeznének.
Lehet, hogy az újabb közvélemény-kutatásokban egyre több értékes, a politikum számára is hasznosítható adat lesz. Meglehet, hogy az RMDSZ nem potyára dobja ki a pénzt, amikor valamilyen okból a romániai magyarság hangulatára kíváncsi. De a közvélemény a szerencsétlen kezdet miatt még sokáig kétségekkel fogja fogadni a hazai magyar szociológiai munkák vég-, pláne részeredményeit. Ezért is áll elő az ellentmondásos helyzet, hogy a közvélemény nem hisz saját tükörképének.
És ennek ellenére, amikor Neményi Ágnes a sajtó nyilvánossága előtt szakmai szempontból mutat rá a közvélemény-kutatás módszertani hézagaira, egyedül marad. Az újságban nem szólal meg a közvélemény, elnézi a tanárnő kioktatását, kollektivista rendreutasítását. Ha ennyire közömbösek lettünk, megérdemeljük sorsunkat és a további beszédtémás közvélemény-kutatásokat.
A megyei RMDSZ-szervezethez betoppanó emberek többek között különös összefüggéstelenségen bosszankodtak. Nemrégiben egy szociológus csoport azt mutatta ki, hogy a Magyarország határain kívül élő magyarok – tehát az erdélyiek is – 75–80 százalékban óhajtanák a kettős állampolgárságot, a saját állítása szerint egyre nemzetközibb hírű kolozsvári műhely viszont kivetíti grafikonra, hogy az erdélyi magyarok leginkább négy romániai magyar politikussal értenek egyet, ezek között hárman kapásból és hamis érvekkel elvetették a kettős állampolgárság gondolatát.
Maga az egyik felmérő önfeledten kifejtette, nem érdemes elhinni azt, hogy a megkérdezettek 47 százaléka nem menne el szavazni. „Ez az adat nagymértékben magyarázható a kérdőív struktúrájával – hangzik a Szabadságban április 14-én megjelent interjúban –, a választásokon való részvételre vonatkozó kérdést közvetlenül az életszínvonallal foglalkozó fejezet után helyeztük el.” Miért? Mert erre kötelez a világszínvonalú módszertan? Vagy mert nem voltak kíváncsiak a gyomorkorgástól független válaszokra?
Egyébként senki sem tagadná meg a szépreményű szociológusoktól a kísérletezés lehetőségét. Most nem a legmegfelelőbb helyre strukturáltak egy kérdést, nézzük el nekik, legközelebb ügyesebbek lesznek. Ezzel a társadalommal már annyit kísérleteztek, hogy ennyit még igazán elbírhat. Azt mondanánk, hogy egy-két félresikerült felméricskélés nem jár olyan katasztrófával, mint a belgrádi napóleonosdi. Szociológiai játékoktól nem omlanak össze épületek. Vagy intézmények. Igen, mondanánk, ha az RMDSZ kormánybalépését követő első lépéseket nem befolyásolta volna egy felmérés, amely kimutatta, hogy nem is olyan nagyon szükséges a Bolyai-egyetem. Felért egy eltévedt (?) bombával, amelynek tölcsérétől egyenes út vezet a Petőfi–Schiller nevezetű fekete lyuk felé. Kinek használt az akkori kérdésfelvetés? Milyen cél vezette a megrendelőt? Miért nem arra a témára pályáztak meg némi pénzalapokat, hogy szükség van-e RMDSZ-re? Kizárt dolog, hogy az ukrajnai románok vagy a koszovói albánok saját érdekük ellen felméréseket kezdeményeznének.
Lehet, hogy az újabb közvélemény-kutatásokban egyre több értékes, a politikum számára is hasznosítható adat lesz. Meglehet, hogy az RMDSZ nem potyára dobja ki a pénzt, amikor valamilyen okból a romániai magyarság hangulatára kíváncsi. De a közvélemény a szerencsétlen kezdet miatt még sokáig kétségekkel fogja fogadni a hazai magyar szociológiai munkák vég-, pláne részeredményeit. Ezért is áll elő az ellentmondásos helyzet, hogy a közvélemény nem hisz saját tükörképének.
És ennek ellenére, amikor Neményi Ágnes a sajtó nyilvánossága előtt szakmai szempontból mutat rá a közvélemény-kutatás módszertani hézagaira, egyedül marad. Az újságban nem szólal meg a közvélemény, elnézi a tanárnő kioktatását, kollektivista rendreutasítását. Ha ennyire közömbösek lettünk, megérdemeljük sorsunkat és a további beszédtémás közvélemény-kutatásokat.