A kudarc folytonossága
Szabadság, 1999. április 26., XI. évfolyam, 93. szám
Amikor óvást jelentettek be Markó Béla marosvásárhelyi jelölése ellen, a szövetségi elnök komikusnak nevezte Kincses Előd akadékoskodását, és mindenkit óva intett az elnökválasztás előtti heves csetepatétól. Kár a gőzért és az izgalomért, mert az elnök kilétét nem a jelölő szervezetek száma dönti el. Mint Markó Béla mondotta, Kincses Elődnek még nem volt alkalma megismerni az RMDSZ alapszabályzatát (minek is akarna egy ilyen felkészületlen ember elnök lenni?!), de ha lesz ideje áttanulmányozni, majd rájön, hogy elegendő két szervezet jelölése, nem szükséges tizenvalahány szervezeté, amennyivel ő maga már rendelkezik.
A szövetségi elnöknek tökéletesen igaza van. Az elnök személyét nem a tagszervezetek döntik el. A koreográfia sokkal bonyolultabb. Az egyik tánclépésben akkor gyönyörködhettünk, amikor Kincses Előd csíkszeredai jelölésén a Duna televízió szombattól keddig töprengett, mielőtt hírül adta volna, ellenben a tisztségben lévő elnök marosvásárhelyi újrajelölését ugyanannak a tévének a bukaresti tudósítója azonnal lelkesen bejelentette. A Duna televízió frissiben – az RMDSZ-kongresszus előtt – bevetett bukaresti tudósítója elnökválasztási kampányszagúan ismertette az RMDSZ rendelésére készült felmérést is. Szerinte a legfontosabb tanulság az, hogy a legismertebb romániai magyar politikus a hivatalban lévő szövetségi elnök, a legviszálykeltőbb pedig a tiszteletbeli elnök. (Az új Duna-munkatárs egyszemélyben a romániai közszolgálati televízió magyar adásának szerkesztője. Valamikor a bukaresti magyar tévé vezetősége nem szívlelte a budapesti „halacskás” konkurenciát. Örvendeznénk az összeborulásnak, ha tudnánk, hogy mi vagy ki húzódik meg a háttérben.)
Az elnökválasztáshoz továbbá hozzátartozik a kongresszusi küldöttek kiválasztása. Vagy inkább kinevezése? Mert minek nevezhetnénk az Ügyvezető Elnökség és a kormánytisztviselők automatikus kongresszusi részvételét, mégpedig szavazati joggal? Képtelenség elképzelni olyan aktivistát, aki szavazatával fizetését kockáztatná.
Úgy néz ki, minden el van intézve, hogy az ellenjelölt fáradozása „komikusan” felesleges legyen, és megvalósuljon Markó Béla választási programja, amelyet tömören így fogalmazott meg: azért fogadja el jelölését, hogy megőrződjék a folytonosság. Az. A kudarc folytonossága. Amelyben a parlamenti kivonulás, valamint annak kijelentése jelenti a hatékonyság csúcsát, hogy tovább nem akarnak kirakat lenni. Ki hatalmazta fel képviselőinket az eddigi kirakatszerepre?
De vajon mi következik az újraválasztó kongresszus után? Mi lesz a szövetséggel a következő parlamenti választásokon?
Nem merek jósolgatni. Próbálja meg másvalaki. A múlt heti SZKT-ülésen elhangzottaktól jóslatfóbiám lett. Azt mondták, hogy Szőcs Gézát, az RMDSZ egykori főtitkárát azért nem hívják meg a kongresszusra, mert tisztázatlan pénzügyei vannak.
Szóval Szőcs Géza esetében bizonyítatlan vádakban emlegetett guruló forintok miatt sértenek meg elemi illemszabályt, míg mások, akik politikai ruletten eljátszották a Bolyai Egyetemet, a közösségi és egyházi javakat stb., stb., ott lesznek, sőt szavaznak is, meghatározzák az RMDSZ jövőjét. De nemcsak ez a szörnyű a dologban. Hanem az, hogy bevált a másfél évvel ezelőtti feltételezésem. Az 1997. októberi rendkívüli kongresszus egyik napirendi pontja volt a Szőcs-ügy végleges lezárása. Be kellett volna mutatni a számlát, hogy Szőcs Géza mennyivel tartozik, avagy a vádaskodást vissza kellett volna vonni, elismerve, hogy hiábavalóan kavarták fel a kedélyeket az 1996-os helyhatósági és a parlamenti választási kampány idején. Ehelyett a rendkívüli kongresszus az Ügyvezető Elnökség hatáskörébe utalta a vizsgálat lezárását. Akkor megjegyeztem padtársaimnak: pontosan tudom, mikor kerül újra terítékre a Szőcs-ügy. Mikor? – kérdezte őszinte érdeklődéssel valaki, aki bizonyosan érdekelt az egykori főtitkár elpáholásában, mert jóslatom elhangzása után lehangolódott, sőt felháborodottan azt tanácsolta, hogy piszkos fantáziámat időnként tisztíttassam ki. De most bebizonyosodott, hogy nem a fantáziámmal volt a baj. Amit mondtam, menetrendszerűen bekövetkezett: a Szőcs-ügyet legközelebb akkor vették újra elő, amikor az egykori főtitkárt egy újabb választási kampánytól akarják távol tartani.
Ezért ragaszkodom ahhoz, hogy az újraválasztási kongresszus utáni katasztrófát jósolja meg másvalaki. Hátha másnak a rémlátomása nem válik be? És akkor minden balsejtelem ellenére szoros egységben menetelnénk tovább az együtt-împreună napfényes útján és megkülönböztetett tisztelettel öveznénk azokat, akik mindent elkövettek annak bebizonyítására, hogy a majdnem kétmilliós tömegben nem található néhány ember, aki a semminél egy kicsit többet valósíthatna meg. Valamint kiderülne, hogy a romániai magyarság egyetlen és egységes szervezete megújulás nélkül is képes mozgósítani szavazóbázisát, bejutna a parlamentbe, sőt a kormányba, hogy a következő amerikai elnökkel is elhitesse: mi már teljesen meg vagyunk oldva.
De ha a teljes összeomlás helyett ez a jövőkép valósul meg, akkor is kár összehívni a kongresszust több mint félezer résztvevővel (melyik nagy román párt enged meg magának ekkora feldobást?). A költségeiből inkább létesítsenek alapítványt munkanélküli vagy sokgyermekes RMDSZ-tagok megsegítésére. Ez már egy felmutatható eredmény lenne.
A szövetségi elnöknek tökéletesen igaza van. Az elnök személyét nem a tagszervezetek döntik el. A koreográfia sokkal bonyolultabb. Az egyik tánclépésben akkor gyönyörködhettünk, amikor Kincses Előd csíkszeredai jelölésén a Duna televízió szombattól keddig töprengett, mielőtt hírül adta volna, ellenben a tisztségben lévő elnök marosvásárhelyi újrajelölését ugyanannak a tévének a bukaresti tudósítója azonnal lelkesen bejelentette. A Duna televízió frissiben – az RMDSZ-kongresszus előtt – bevetett bukaresti tudósítója elnökválasztási kampányszagúan ismertette az RMDSZ rendelésére készült felmérést is. Szerinte a legfontosabb tanulság az, hogy a legismertebb romániai magyar politikus a hivatalban lévő szövetségi elnök, a legviszálykeltőbb pedig a tiszteletbeli elnök. (Az új Duna-munkatárs egyszemélyben a romániai közszolgálati televízió magyar adásának szerkesztője. Valamikor a bukaresti magyar tévé vezetősége nem szívlelte a budapesti „halacskás” konkurenciát. Örvendeznénk az összeborulásnak, ha tudnánk, hogy mi vagy ki húzódik meg a háttérben.)
Az elnökválasztáshoz továbbá hozzátartozik a kongresszusi küldöttek kiválasztása. Vagy inkább kinevezése? Mert minek nevezhetnénk az Ügyvezető Elnökség és a kormánytisztviselők automatikus kongresszusi részvételét, mégpedig szavazati joggal? Képtelenség elképzelni olyan aktivistát, aki szavazatával fizetését kockáztatná.
Úgy néz ki, minden el van intézve, hogy az ellenjelölt fáradozása „komikusan” felesleges legyen, és megvalósuljon Markó Béla választási programja, amelyet tömören így fogalmazott meg: azért fogadja el jelölését, hogy megőrződjék a folytonosság. Az. A kudarc folytonossága. Amelyben a parlamenti kivonulás, valamint annak kijelentése jelenti a hatékonyság csúcsát, hogy tovább nem akarnak kirakat lenni. Ki hatalmazta fel képviselőinket az eddigi kirakatszerepre?
De vajon mi következik az újraválasztó kongresszus után? Mi lesz a szövetséggel a következő parlamenti választásokon?
Nem merek jósolgatni. Próbálja meg másvalaki. A múlt heti SZKT-ülésen elhangzottaktól jóslatfóbiám lett. Azt mondták, hogy Szőcs Gézát, az RMDSZ egykori főtitkárát azért nem hívják meg a kongresszusra, mert tisztázatlan pénzügyei vannak.
Szóval Szőcs Géza esetében bizonyítatlan vádakban emlegetett guruló forintok miatt sértenek meg elemi illemszabályt, míg mások, akik politikai ruletten eljátszották a Bolyai Egyetemet, a közösségi és egyházi javakat stb., stb., ott lesznek, sőt szavaznak is, meghatározzák az RMDSZ jövőjét. De nemcsak ez a szörnyű a dologban. Hanem az, hogy bevált a másfél évvel ezelőtti feltételezésem. Az 1997. októberi rendkívüli kongresszus egyik napirendi pontja volt a Szőcs-ügy végleges lezárása. Be kellett volna mutatni a számlát, hogy Szőcs Géza mennyivel tartozik, avagy a vádaskodást vissza kellett volna vonni, elismerve, hogy hiábavalóan kavarták fel a kedélyeket az 1996-os helyhatósági és a parlamenti választási kampány idején. Ehelyett a rendkívüli kongresszus az Ügyvezető Elnökség hatáskörébe utalta a vizsgálat lezárását. Akkor megjegyeztem padtársaimnak: pontosan tudom, mikor kerül újra terítékre a Szőcs-ügy. Mikor? – kérdezte őszinte érdeklődéssel valaki, aki bizonyosan érdekelt az egykori főtitkár elpáholásában, mert jóslatom elhangzása után lehangolódott, sőt felháborodottan azt tanácsolta, hogy piszkos fantáziámat időnként tisztíttassam ki. De most bebizonyosodott, hogy nem a fantáziámmal volt a baj. Amit mondtam, menetrendszerűen bekövetkezett: a Szőcs-ügyet legközelebb akkor vették újra elő, amikor az egykori főtitkárt egy újabb választási kampánytól akarják távol tartani.
Ezért ragaszkodom ahhoz, hogy az újraválasztási kongresszus utáni katasztrófát jósolja meg másvalaki. Hátha másnak a rémlátomása nem válik be? És akkor minden balsejtelem ellenére szoros egységben menetelnénk tovább az együtt-împreună napfényes útján és megkülönböztetett tisztelettel öveznénk azokat, akik mindent elkövettek annak bebizonyítására, hogy a majdnem kétmilliós tömegben nem található néhány ember, aki a semminél egy kicsit többet valósíthatna meg. Valamint kiderülne, hogy a romániai magyarság egyetlen és egységes szervezete megújulás nélkül is képes mozgósítani szavazóbázisát, bejutna a parlamentbe, sőt a kormányba, hogy a következő amerikai elnökkel is elhitesse: mi már teljesen meg vagyunk oldva.
De ha a teljes összeomlás helyett ez a jövőkép valósul meg, akkor is kár összehívni a kongresszust több mint félezer résztvevővel (melyik nagy román párt enged meg magának ekkora feldobást?). A költségeiből inkább létesítsenek alapítványt munkanélküli vagy sokgyermekes RMDSZ-tagok megsegítésére. Ez már egy felmutatható eredmény lenne.