Indulat szülte határozat
Szabadság, 1999. március 10., XI. évfolyam, 57. szám
Napok óta az Országos Audiovizuális Tanács különös határozatán rágódunk. Hogyan vélekedik a zavarosba hajított újabb botránykőről az egyik érintett, Csép Sándor, a kolozsvári tévéstúdió főszerkesztő-helyettese, a magyar szerkesztőség vezetője?
– Lefordítható műsorainkat eddig is lefordítottuk. Érthetetlen, hogy miért kellett kötelezővé tenni egy olajozottan működő gyakorlatot! A romániai magyar televíziózás esetében jognak és lehetőségnek tekintem a feliratozást, mert így a magyar közönségnek sugárzott műsorral eljut a magyar kisebbség véleménye az érdeklődő többséghez, mégpedig ugyanazon a csatornán, amelyen esetenként homlokegyenest másként vagy más megközelítésben vetődnek fel a problémák. A kolozsvári tévéstúdió eddig sem árult zsákbamacskát, még olyan kényes témában sem, amilyen a Szőcs István szövegével készült történelemszemléleti anyag volt. Amiért utóbb meg is büntettek. Igaz, csak szóbeli figyelmeztetéssel, és csak azért, mert adás előtt nem néztem meg. Ha nem sugározzuk román feliratozással, valóságos rágalomhadjárat indult volna ellenünk, így azonban a vitathatatlan történelmi tényeket nem lehetett elítélni. A feliratozás tehát bennünket megvéd a félremagyarázásoktól, ezért akkor sem mondanánk le róla, ha nem írná elő törvény vagy belső határozat. Az élő tévéadások és a rádióműsorok fordítása azonban szakmai és műszaki képtelenség, abszurdum, ebből látszik, hogy a rendelet indulatból született, anélkül, hogy valaki végiggondolta volna.
– A tanács egyik tagja nem hivatalos nyilatkozatában azt állította, hogy a határozat nem a hazai kisebbségi adásokra vonatkozik. Akkor mi lehetett a célpont?
– Mint derült égből a villám, úgy jött ez a határozat a múlt hét közepén, még nem próbáltuk minden oldaláról boncolgatni. De ha valóban nem rajtunk akartak volna szorítani, akkor szólnak az RMDSZ-nek, hogy álljon meg a menet, ne tiltakozzon, vagy értesítették volna a kábeltévéseket, hogy ne merészeljenek idegen nyelvű műholdcsatornákkal foglalkozni. Inkább azt hiszem, hogy az Országos Audiovizuális Tanács visszakozik. Valamit akart, és látja, hogy nem megy. Magyari Lajos, aki tagja ennek a tanácsnak, azt mondta, hogy hát ott valaki felvetette, nem is bocsátották vitára, aztán megszavazták…
– Hogyan születhet egy ilyen ellentmondásos határozat a legérintettebb kisebbség képviselőjének jelenlétében, anélkül, hogy az illető riadót fújna?
– Én ettől a tanácstól sok jót nem várok. Az antennaelosztási tárgyalásokon megmutatkozott, kiket részesít előnyben. Például az Antena 1 tévéstúdiót. Ki tudja, milyen módszerekkel visznek át bizonyos határozatokat? Ami a képviseletünket illeti: nekem semmi bajom Magyari Lajossal, az utóbbi tíz évben egyszer találkoztam vele, nem tudom, hogyan tevékenykedik, hogyan látja el a feladatát. Nekem az RMDSZ vezetőségével van bajom: ha elégedetlenek vele, ha mindenfelé hangoztatják, hogy nem megfelelő, miért nem tesznek oda mást?
– Hogyan reagálna egy másik kormánykoalíciós párt, például a Demokrata Párt, ha ilyenszerű sérelem érné?
– Óriási lenne a botrány! Mi ezzel szemben egy ideig tiltakozunk, aztán abba is belefáradunk. A műsoridő csonkítása miatt a bukaresti szerkesztőség és a kolozsvári is többször tiltakozott, teljesen eredménytelenül. Pedig a kolozsvári stúdió úgy indult, hogy nemcsak a szervezésben, hanem a műszaki eszközök beszerzésében a magyar szerkesztőség járt az élen, magyarországi akusztikai gyáraktól szereztük be a felszerelést, meg Fischer István hajdani kollégánk Németországból hatalmas adományt hozott, amiből 5–6 teherautónyi videokamera, keverőpult és sok más eszköz itt maradt Kolozsváron, és akkor mi úgy indultunk az első napokban, hogy fele-fele arányban használtuk ki az adásidőt. Később alakult ki egy 45–55, majd 33–66 százalékos időmegosztás. Az erdélyi lakossági arányt figyelembe véve, ez még méltányosnak volt mondható. A területi stúdió adásidejéből azonban különböző megokolásokkal kezdtek lecsipegetni. Egyszer választási kampányra, máskor más rendkívüli eseményre hivatkoztak. Aztán a román területi adás visszakapta a maga korábbi műsoridejét, mi meg maradtunk a csökkentett időkerettel. Így jutottunk el a 17 százalékig. Most, amióta kormányon vagyunk, nagy nehezen visszatornásztuk magunkat 25 százalékra, de szombaton és vasárnap nem juthatunk szóhoz, pedig ezek a műsorok lennének a legnézettebbek, a hirdetők is ezekre a napokra fizetnek szívesebben. És ez a jelenség általános, belefáradunk az iszapbirkózásba, így történik az egyházi és közösségi ingatlanokkal, az egyetemmel. Már szinte örvendeztünk annak a tizenhetes listának is, pedig az elorzott javaknak mindössze egyetlen százalékát tartalmazza, és még annak a visszaszolgáltatását is megakadályozzák. Úgy látszik, tudatos taktika a meddő küzdelembe való hajszolás, amelyben a Országos Audiovizuális Tanács különös határozata csak egy apró mozzanat.
– Lefordítható műsorainkat eddig is lefordítottuk. Érthetetlen, hogy miért kellett kötelezővé tenni egy olajozottan működő gyakorlatot! A romániai magyar televíziózás esetében jognak és lehetőségnek tekintem a feliratozást, mert így a magyar közönségnek sugárzott műsorral eljut a magyar kisebbség véleménye az érdeklődő többséghez, mégpedig ugyanazon a csatornán, amelyen esetenként homlokegyenest másként vagy más megközelítésben vetődnek fel a problémák. A kolozsvári tévéstúdió eddig sem árult zsákbamacskát, még olyan kényes témában sem, amilyen a Szőcs István szövegével készült történelemszemléleti anyag volt. Amiért utóbb meg is büntettek. Igaz, csak szóbeli figyelmeztetéssel, és csak azért, mert adás előtt nem néztem meg. Ha nem sugározzuk román feliratozással, valóságos rágalomhadjárat indult volna ellenünk, így azonban a vitathatatlan történelmi tényeket nem lehetett elítélni. A feliratozás tehát bennünket megvéd a félremagyarázásoktól, ezért akkor sem mondanánk le róla, ha nem írná elő törvény vagy belső határozat. Az élő tévéadások és a rádióműsorok fordítása azonban szakmai és műszaki képtelenség, abszurdum, ebből látszik, hogy a rendelet indulatból született, anélkül, hogy valaki végiggondolta volna.
– A tanács egyik tagja nem hivatalos nyilatkozatában azt állította, hogy a határozat nem a hazai kisebbségi adásokra vonatkozik. Akkor mi lehetett a célpont?
– Mint derült égből a villám, úgy jött ez a határozat a múlt hét közepén, még nem próbáltuk minden oldaláról boncolgatni. De ha valóban nem rajtunk akartak volna szorítani, akkor szólnak az RMDSZ-nek, hogy álljon meg a menet, ne tiltakozzon, vagy értesítették volna a kábeltévéseket, hogy ne merészeljenek idegen nyelvű műholdcsatornákkal foglalkozni. Inkább azt hiszem, hogy az Országos Audiovizuális Tanács visszakozik. Valamit akart, és látja, hogy nem megy. Magyari Lajos, aki tagja ennek a tanácsnak, azt mondta, hogy hát ott valaki felvetette, nem is bocsátották vitára, aztán megszavazták…
– Hogyan születhet egy ilyen ellentmondásos határozat a legérintettebb kisebbség képviselőjének jelenlétében, anélkül, hogy az illető riadót fújna?
– Én ettől a tanácstól sok jót nem várok. Az antennaelosztási tárgyalásokon megmutatkozott, kiket részesít előnyben. Például az Antena 1 tévéstúdiót. Ki tudja, milyen módszerekkel visznek át bizonyos határozatokat? Ami a képviseletünket illeti: nekem semmi bajom Magyari Lajossal, az utóbbi tíz évben egyszer találkoztam vele, nem tudom, hogyan tevékenykedik, hogyan látja el a feladatát. Nekem az RMDSZ vezetőségével van bajom: ha elégedetlenek vele, ha mindenfelé hangoztatják, hogy nem megfelelő, miért nem tesznek oda mást?
– Hogyan reagálna egy másik kormánykoalíciós párt, például a Demokrata Párt, ha ilyenszerű sérelem érné?
– Óriási lenne a botrány! Mi ezzel szemben egy ideig tiltakozunk, aztán abba is belefáradunk. A műsoridő csonkítása miatt a bukaresti szerkesztőség és a kolozsvári is többször tiltakozott, teljesen eredménytelenül. Pedig a kolozsvári stúdió úgy indult, hogy nemcsak a szervezésben, hanem a műszaki eszközök beszerzésében a magyar szerkesztőség járt az élen, magyarországi akusztikai gyáraktól szereztük be a felszerelést, meg Fischer István hajdani kollégánk Németországból hatalmas adományt hozott, amiből 5–6 teherautónyi videokamera, keverőpult és sok más eszköz itt maradt Kolozsváron, és akkor mi úgy indultunk az első napokban, hogy fele-fele arányban használtuk ki az adásidőt. Később alakult ki egy 45–55, majd 33–66 százalékos időmegosztás. Az erdélyi lakossági arányt figyelembe véve, ez még méltányosnak volt mondható. A területi stúdió adásidejéből azonban különböző megokolásokkal kezdtek lecsipegetni. Egyszer választási kampányra, máskor más rendkívüli eseményre hivatkoztak. Aztán a román területi adás visszakapta a maga korábbi műsoridejét, mi meg maradtunk a csökkentett időkerettel. Így jutottunk el a 17 százalékig. Most, amióta kormányon vagyunk, nagy nehezen visszatornásztuk magunkat 25 százalékra, de szombaton és vasárnap nem juthatunk szóhoz, pedig ezek a műsorok lennének a legnézettebbek, a hirdetők is ezekre a napokra fizetnek szívesebben. És ez a jelenség általános, belefáradunk az iszapbirkózásba, így történik az egyházi és közösségi ingatlanokkal, az egyetemmel. Már szinte örvendeztünk annak a tizenhetes listának is, pedig az elorzott javaknak mindössze egyetlen százalékát tartalmazza, és még annak a visszaszolgáltatását is megakadályozzák. Úgy látszik, tudatos taktika a meddő küzdelembe való hajszolás, amelyben a Országos Audiovizuális Tanács különös határozata csak egy apró mozzanat.