Gyáva kormánynak nincs jövője
Szabadság, 1999. február 17., XI. évfolyam, 39. szám
Kétségbeesetten kapkodik a kisemberek zsebéhez a kormány. A pénzügyminiszter vagy nem tud számolni, vagy nem akarja látni az adóterhek növelésének végeredményét. Pedig roppant egyszerű a képlet. Az egyik napról a másikra tengődés nem azt jelenti, hogy az átlagpolgár hónap végén megmaradt pénzével takarékpénztárba, esetleg, ha mazochista, csődszagú bankba igyekszik, netán luxuscikkek boltjába szalad. Az ilyen pénzeket tényleg el lehetne vonni, azokból minden különösebb társadalmi megrázkódtatás nélkül készíttethetne Băsescu érdekfeszítő útszéli táblákat, vagy a bányásztiszteseket táplálhatnák fel legközelebbi rendőrveréshez és vezérüket Görögországban nyaraltathatnák. Esetleg tovább növelhetnék a magas rangú állami tisztségviselők jövedelmét, hogy miközben a nép életminőségének romlásán töprengenek, ne legyen gondjuk a piszkos anyagiakkal.
(Bár nemcsak a parlamenti tagokra gondolunk, a magas rangúak jövedelméről óhatatlanul eszünkbe jut C. V. T. Vajon arra a hónapra is megkapja fizetését, amikor nem léphet be a szenátus gyűléstermébe? Mert ha egy hivatásos sofőr vezetői jogosítványát felfüggesztik, akkor az illető arra az időszakra nem kap sofőri fizetést. Ha szerencséje van, odateszik sepregetni a garázsba segédmunkási fizetségért. A szenátusban van elég takarítónő?)
A bérből és kisvállalkozásból élők számottevő többségének már rég nincs felesleges pénze. Ha kotorásznak a zsebében, akkor a létfenntartásához nélkülözhetetlen javak beszerzési lehetőségét korlátozzák. Annak a polgárnak pedig, aki nem kíván koplalni, egészségileg tartósan károsodni, nem marad más lehetősége, minthogy teljesen bizonytalan időre elhalasztja a közszolgáltatások fizetését. Eladósodása hamarosan az áram-, a gáz-, a vízszolgáltatás megszakításához, vagyonelkobzáshoz, kilakoltatáshoz vezet. Ebben biztosak lehetünk. A kisemberen a kormány kíméletlenül behajtja adósságát, szemben a nagymenőkkel, akiknek „bidermájer” vitrinjeihez milliárdos sikkasztások behajtásáért sem merészel hozzányúlni. Hát még az itthon vagy külföldön kacsalábra állított palotákhoz!
A hajléktalanná nyomorított kisember majd beláthatatlan ideig nem fizet lakásadót, nem vásárol 1 dolláros benzint, amiben maholnap 2 dollár lesz adótartalom, tehát nem járul hozzá az ország fizetőképességét megőrizni szándékozó költségvetéshez. Akkor lesz aztán mérlegegyensúly!
Nem tudná a kormány, hol található pénz? Nem sejtené, hogy a vagyonadó kivetésével sokkal könnyebben betömné a költségvetés fekete lyukait? Ne halmozzuk a szónoki kérdéseket. Titkosrendőrségi jelentések nélkül is lehetne annyira okos az a 15 ezer szakértő. Ez nem vicc! De sajnos egyre bizonyosabb, hogy az ebül szerzett vagyonok gazdáival a többségi koalíció nem akar ujjat húzni. Mint ahogy a parlamenti mentelmi jog helyes alkalmazását sem akarja bevezetni. Vagy az 1989 decemberi vérengzés, középület-rombolás, álterrorista műgéppuska-kelepelés, egyéb nép- és világbutító disznóság kezdeményezőit sem meri felelősségre vonni, mi több, szeretne velük megbékülni társadalmilag (lásd a belügyminiszter amnesztia-kezdeményezését.)
Ennek a kormánynak – és vele együtt a koalíciónak – az a legnagyobb bűne, hogy gyáva. Szüntelenül az a közmondás lebeg a szeme előtt, hogy ma rajtad, holnap rajtam, vagyis kockafordultával nehogy őt mentesítse mentelmi jogától a mostani ellenzék és elővegye vagyonáért és azért, mert néhány rendőr ellenszegült a bányászkülönítményeseknek, amikor azok megpróbáltak új gazdasági világrendet teremteni Romániában.
Ez a félelem teljesen indokolatlan. Ugyanis minél gyámoltalanabb a mostani koalíció, annál biztosabb, hogy a következő választáskor a jelenlegi ellenzék kerül hatalomra. És az majd nem fogja értékelni a kesztyűs kéz politikáját. Nincs érzéke a jóérzéshez. Ha visszatérhet a hatalomhoz, a baloldal elbizakodva, vérszemet kapva lát majd neki politikai ellenfelei kigitteléséhez, függetlenül attól, hogy ehhez most megteremtik-e számára a törvényes kereteket, vagy sem. Az egyik pártvezér régóta nyíltan fenyegetőzik államosítással – főleg a minimális magyar vagyon elkobzásával –, pedig éppen rajta és társain kellett volna már rég elkezdeni a vagyoneredet számonkérését. A szálak elvezethettek volna azokhoz a folyószámlákhoz, amelyek Románia népének 1989 előtti éheztetéséből duzzadtak fel, és úgy most a parlament nem költségvetési hiányról vitatkozna, hanem arról, hogy ki lopta el időközben a Dâmbovitából a tej és a méz egy részét.
A jelenlegi kormánykoalíció félénksége egyetlen esetben lenne indokolt: ha pártjai vezető személyiségeinek is lenne takargatnivalója. Hát erre mit mondhatunk? Szabaduljanak meg tőlük. Az ebül szerzett vagyontól, vagy ha ahhoz makacsul ragaszkodnak gazdáik, akkor az illető párttagoktól. Más kiút nincs. Takarítani csak az képes, aki tiszta.
(Bár nemcsak a parlamenti tagokra gondolunk, a magas rangúak jövedelméről óhatatlanul eszünkbe jut C. V. T. Vajon arra a hónapra is megkapja fizetését, amikor nem léphet be a szenátus gyűléstermébe? Mert ha egy hivatásos sofőr vezetői jogosítványát felfüggesztik, akkor az illető arra az időszakra nem kap sofőri fizetést. Ha szerencséje van, odateszik sepregetni a garázsba segédmunkási fizetségért. A szenátusban van elég takarítónő?)
A bérből és kisvállalkozásból élők számottevő többségének már rég nincs felesleges pénze. Ha kotorásznak a zsebében, akkor a létfenntartásához nélkülözhetetlen javak beszerzési lehetőségét korlátozzák. Annak a polgárnak pedig, aki nem kíván koplalni, egészségileg tartósan károsodni, nem marad más lehetősége, minthogy teljesen bizonytalan időre elhalasztja a közszolgáltatások fizetését. Eladósodása hamarosan az áram-, a gáz-, a vízszolgáltatás megszakításához, vagyonelkobzáshoz, kilakoltatáshoz vezet. Ebben biztosak lehetünk. A kisemberen a kormány kíméletlenül behajtja adósságát, szemben a nagymenőkkel, akiknek „bidermájer” vitrinjeihez milliárdos sikkasztások behajtásáért sem merészel hozzányúlni. Hát még az itthon vagy külföldön kacsalábra állított palotákhoz!
A hajléktalanná nyomorított kisember majd beláthatatlan ideig nem fizet lakásadót, nem vásárol 1 dolláros benzint, amiben maholnap 2 dollár lesz adótartalom, tehát nem járul hozzá az ország fizetőképességét megőrizni szándékozó költségvetéshez. Akkor lesz aztán mérlegegyensúly!
Nem tudná a kormány, hol található pénz? Nem sejtené, hogy a vagyonadó kivetésével sokkal könnyebben betömné a költségvetés fekete lyukait? Ne halmozzuk a szónoki kérdéseket. Titkosrendőrségi jelentések nélkül is lehetne annyira okos az a 15 ezer szakértő. Ez nem vicc! De sajnos egyre bizonyosabb, hogy az ebül szerzett vagyonok gazdáival a többségi koalíció nem akar ujjat húzni. Mint ahogy a parlamenti mentelmi jog helyes alkalmazását sem akarja bevezetni. Vagy az 1989 decemberi vérengzés, középület-rombolás, álterrorista műgéppuska-kelepelés, egyéb nép- és világbutító disznóság kezdeményezőit sem meri felelősségre vonni, mi több, szeretne velük megbékülni társadalmilag (lásd a belügyminiszter amnesztia-kezdeményezését.)
Ennek a kormánynak – és vele együtt a koalíciónak – az a legnagyobb bűne, hogy gyáva. Szüntelenül az a közmondás lebeg a szeme előtt, hogy ma rajtad, holnap rajtam, vagyis kockafordultával nehogy őt mentesítse mentelmi jogától a mostani ellenzék és elővegye vagyonáért és azért, mert néhány rendőr ellenszegült a bányászkülönítményeseknek, amikor azok megpróbáltak új gazdasági világrendet teremteni Romániában.
Ez a félelem teljesen indokolatlan. Ugyanis minél gyámoltalanabb a mostani koalíció, annál biztosabb, hogy a következő választáskor a jelenlegi ellenzék kerül hatalomra. És az majd nem fogja értékelni a kesztyűs kéz politikáját. Nincs érzéke a jóérzéshez. Ha visszatérhet a hatalomhoz, a baloldal elbizakodva, vérszemet kapva lát majd neki politikai ellenfelei kigitteléséhez, függetlenül attól, hogy ehhez most megteremtik-e számára a törvényes kereteket, vagy sem. Az egyik pártvezér régóta nyíltan fenyegetőzik államosítással – főleg a minimális magyar vagyon elkobzásával –, pedig éppen rajta és társain kellett volna már rég elkezdeni a vagyoneredet számonkérését. A szálak elvezethettek volna azokhoz a folyószámlákhoz, amelyek Románia népének 1989 előtti éheztetéséből duzzadtak fel, és úgy most a parlament nem költségvetési hiányról vitatkozna, hanem arról, hogy ki lopta el időközben a Dâmbovitából a tej és a méz egy részét.
A jelenlegi kormánykoalíció félénksége egyetlen esetben lenne indokolt: ha pártjai vezető személyiségeinek is lenne takargatnivalója. Hát erre mit mondhatunk? Szabaduljanak meg tőlük. Az ebül szerzett vagyontól, vagy ha ahhoz makacsul ragaszkodnak gazdáik, akkor az illető párttagoktól. Más kiút nincs. Takarítani csak az képes, aki tiszta.