Saját lében kanál
Szabadság, 1999. január 22., XI. évfolyam, 17. szám
Egyesek úgy viselkednek, mintha a mostani bányászjárástól elment volna a szép eszük. Itt van például ez a Matei Brăteanu, a számtalan szakszervezeti tömb egyikének alelnöke. Valamikor fennen hangoztatta, hogy ő valóban az arisztokrata család sarja, ezért a munkavállalói érdekeket úgy akarja szolgálni, hogy ne sértse a munkáltatói célokat. Van, igen, van erre lehetőség, ezt példázza az egész fejlett világ. Szapulta is Matei Brăteanu keményen Iliescu társaságát és egész eszmerendszerét, amely kimerült abban a törekvésben, hogy apáink szocialista főnökei maradjanak unokáink kapitalista menedzserei.
Brăteanu most is abból indul ki, hogy a bányász-kommandó garázdálkodásáért az első számú bűnös Ion Iliescu és Petre Roman. Aztán a mostani kormányra is kiosztja a bűnrészességet, majd kimondja: ha a miniszterelnök nem ül le tárgyalni feltétel nélkül a hordavezérrel, akkor mondjon le, és rendezzék meg az előrehozott választásokat. Most! Amikor Horezu és a hozzá hasonlatos környékek „felvilágosult” népe olyan arisztokratákat választana az ország nyakára, mint Iliescu, Tudor, Cozma! Okos!
Az is roppant furcsa, hogy egyesek milyen gyorsan felejtik a történelemleckéket. Ezekben a fergeteges napokban senki sem emlékeztet a bukaresti Egyetem téri maratoni tüntetésre, amelynek egyik követelése az volt, hogy Ion Iliescu tárgyaljon az utca képviselőivel. A szélesen vigyorgó elnökjelölt erre csak annyit mondott: Addig főjenek a saját levükben, amíg megunják. Az sem bosszantotta különösképpen, hogy a főváros központjában majdnem két hónapig tartott a forgalmi akadály. Miután pedig megválasztották elnöknek, azzal kérkedett, hogy felvonultathatnak ellene akár egymilliós tömeget, neki tízszer annyi szavazója van.
Ahogy a Bukarest felé vonuló bányásztömeget elnézzük, az mennyiségileg összevethető az Egyetem tér legjobb napjainak felhozatalával. Miért nem volt kötelező az értelmiségiekkel szóba állni 1990-ben, és miért lenne kötelező feltétel nélkül tárgyalni 1999-ben egy ugyanakkora tömeg képviselőivel? Miért lehetett büntetlenül szétveretni az Egyetem térieket rendőrökkel, szekusokkal és bányászokkal, vezetőiket Jilavára hurcolni, és miért lenne előrehozott választásokat kiváltó törvényellenesség egy ugyanakkora tömeg feltartóztatása rendfenntartó erőkkel?
Hogy ne sokat bújócskázzunk, ismerjük el: Iliescunak nem volt mit tárgyalnia az Egyetem tériekkel. Azok nem kevesebbet akartak, minthogy a „proletár” arisztokraták egy időre vonuljanak vissza a közélettől, úgy, ahogy annak idején ők sem engedték hatalomközelbe a korábbi rendszer vezetőit. Mit mondhatott volna erre Iliescu? Ha mocorog is benne valamennyi jóérzés, nem engedték volna visszalépni „tanácsadói”, akik a kapitalista tőkefelhalmozásban el sem tudtak képzelni maguknak kevesebbet az oroszlánrésznél. Ehhez pedig politikai hatalom kellett.
Most viszont az egyik legnormálisabb szakszervezeti vezető sem tudja belátni, hogy a bányászvezérrel nincs mit tárgyalni. Azért találta ki az 500 dolláros munkanélküli nyugdíjat, hogy a kormány szóhoz se jusson, csak álljon félre, adja át a helyét neki és politikai megbízóinak. Ez kell vajon ennek a szerencsétlen országnak? Egy olyan „politikus”, aki szabad idejében rendszertelenül összeolvasott egy halom politikai ponyvairodalmat, és azt hiszi, hogy ettől alkalmassá vált tömegek irányítására?
Bármennyire feszült a helyzet, egy normális hatalmi gépezet számára most egyetlen megoldás kínálkozna: a bányászok hazavezetése, ha szépszerével nem megy, akkor kézen fogva, Miron Cozma és cinkosai letartóztatása, elítélése, az okozott kár behajtása. Mert ha bárki betör egy ablakot, azt elővezetik, megbüntetik, az ablakot saját költségére helyreállítják. Vagy ha egy szegény kolozsvári asszony éhségérzet okozta idegességében és hatalmi szorongatásban megpofoz egy rendőrt, akkor kihallgatják, perbe fogják a hatóságsértésért. Ellenben egyeseket nyolc év múltán sem vesznek elő a bukaresti egyetem szétveréséért, most pedig büntetlenül sziklákkal nyomoríthatnak meg rendőröket.
Ez a sokféle mérce használatának az átka. Néhány ártatlan fiatalt 1990 elején börtönbe vetettek azért, mert állítólag szinte arra akartak gondolni, hogy esetleg felmászhatnának egy szobor elérhetetlen magasságú talapzatára, mások ellenben szabadlábon lehetnek, miután részletesen kitervelték a jogállam megdöntésének módozatát, és a gépezetet be is indították.
Ha külső szemlélők lennénk, azt mondanánk, mindenki megérdemli sorsát. De így?...
Brăteanu most is abból indul ki, hogy a bányász-kommandó garázdálkodásáért az első számú bűnös Ion Iliescu és Petre Roman. Aztán a mostani kormányra is kiosztja a bűnrészességet, majd kimondja: ha a miniszterelnök nem ül le tárgyalni feltétel nélkül a hordavezérrel, akkor mondjon le, és rendezzék meg az előrehozott választásokat. Most! Amikor Horezu és a hozzá hasonlatos környékek „felvilágosult” népe olyan arisztokratákat választana az ország nyakára, mint Iliescu, Tudor, Cozma! Okos!
Az is roppant furcsa, hogy egyesek milyen gyorsan felejtik a történelemleckéket. Ezekben a fergeteges napokban senki sem emlékeztet a bukaresti Egyetem téri maratoni tüntetésre, amelynek egyik követelése az volt, hogy Ion Iliescu tárgyaljon az utca képviselőivel. A szélesen vigyorgó elnökjelölt erre csak annyit mondott: Addig főjenek a saját levükben, amíg megunják. Az sem bosszantotta különösképpen, hogy a főváros központjában majdnem két hónapig tartott a forgalmi akadály. Miután pedig megválasztották elnöknek, azzal kérkedett, hogy felvonultathatnak ellene akár egymilliós tömeget, neki tízszer annyi szavazója van.
Ahogy a Bukarest felé vonuló bányásztömeget elnézzük, az mennyiségileg összevethető az Egyetem tér legjobb napjainak felhozatalával. Miért nem volt kötelező az értelmiségiekkel szóba állni 1990-ben, és miért lenne kötelező feltétel nélkül tárgyalni 1999-ben egy ugyanakkora tömeg képviselőivel? Miért lehetett büntetlenül szétveretni az Egyetem térieket rendőrökkel, szekusokkal és bányászokkal, vezetőiket Jilavára hurcolni, és miért lenne előrehozott választásokat kiváltó törvényellenesség egy ugyanakkora tömeg feltartóztatása rendfenntartó erőkkel?
Hogy ne sokat bújócskázzunk, ismerjük el: Iliescunak nem volt mit tárgyalnia az Egyetem tériekkel. Azok nem kevesebbet akartak, minthogy a „proletár” arisztokraták egy időre vonuljanak vissza a közélettől, úgy, ahogy annak idején ők sem engedték hatalomközelbe a korábbi rendszer vezetőit. Mit mondhatott volna erre Iliescu? Ha mocorog is benne valamennyi jóérzés, nem engedték volna visszalépni „tanácsadói”, akik a kapitalista tőkefelhalmozásban el sem tudtak képzelni maguknak kevesebbet az oroszlánrésznél. Ehhez pedig politikai hatalom kellett.
Most viszont az egyik legnormálisabb szakszervezeti vezető sem tudja belátni, hogy a bányászvezérrel nincs mit tárgyalni. Azért találta ki az 500 dolláros munkanélküli nyugdíjat, hogy a kormány szóhoz se jusson, csak álljon félre, adja át a helyét neki és politikai megbízóinak. Ez kell vajon ennek a szerencsétlen országnak? Egy olyan „politikus”, aki szabad idejében rendszertelenül összeolvasott egy halom politikai ponyvairodalmat, és azt hiszi, hogy ettől alkalmassá vált tömegek irányítására?
Bármennyire feszült a helyzet, egy normális hatalmi gépezet számára most egyetlen megoldás kínálkozna: a bányászok hazavezetése, ha szépszerével nem megy, akkor kézen fogva, Miron Cozma és cinkosai letartóztatása, elítélése, az okozott kár behajtása. Mert ha bárki betör egy ablakot, azt elővezetik, megbüntetik, az ablakot saját költségére helyreállítják. Vagy ha egy szegény kolozsvári asszony éhségérzet okozta idegességében és hatalmi szorongatásban megpofoz egy rendőrt, akkor kihallgatják, perbe fogják a hatóságsértésért. Ellenben egyeseket nyolc év múltán sem vesznek elő a bukaresti egyetem szétveréséért, most pedig büntetlenül sziklákkal nyomoríthatnak meg rendőröket.
Ez a sokféle mérce használatának az átka. Néhány ártatlan fiatalt 1990 elején börtönbe vetettek azért, mert állítólag szinte arra akartak gondolni, hogy esetleg felmászhatnának egy szobor elérhetetlen magasságú talapzatára, mások ellenben szabadlábon lehetnek, miután részletesen kitervelték a jogállam megdöntésének módozatát, és a gépezetet be is indították.
Ha külső szemlélők lennénk, azt mondanánk, mindenki megérdemli sorsát. De így?...