Választási tőkénk sorsa


Több olvasónk kétségbeesetten kérdezte telefonon, vagy ha dolga volt a közelben, személyesen is felkereste a szerkesztőséget: mi lesz most? Meddig élesedik a vita az RMDSZ-ben?
Örvendetes, ha féltjük az RMDSZ egységét. Különösképpen most, amikor a hiteles egységnek egyre nagyobb az értéke. Az előző választások alkalmával bebizonyosodott, hogy ha a romániai magyarság megkapja a jelt, akkor annak megfelelően testületileg szavaz. Immár legendássá vált a magyar szavazótestület fegyelmezettsége, és az egyre körmönfontabbá váló választási matematikában jelentős szerep jut a több mint hét százaléknak, illetve a helyhatósági választások alkalmával a több mint 10, 20, 30..., 85 százaléknak. Ezek jelentős arányszámok, ha összevetjük azzal, hogy nagy pártok, sőt, pártszövetségek 10 százalékos biztos esély tudatában már megrendelik diadalindulójukat a második fordulóra. Több településen – így Kolozsváron is – versengenek az RMDSZ támogatásáért a polgármester-választáshoz. És lesz alkudozás az RMDSZ-szavazatokért – ha már el nem kezdődött a kulisszák mögött – az elnökválasztáskor is, mint ahogy történt a korábbiak idején (bár azokra nem kellemes emlékezni).
Szavazatunk most megint tőke kezd lenni, mint valamikor a két világháború között volt. Az a párt kapta meg a magyarok szavazatát, amelyik többet ígért. Hogy abból mit váltott be, az más kérdés. De most testületileg lehet számon kérni a fogadkozásokat, egy szövetség révén, amely szám szerint szavatolja az alkuba bocsátott szavazatokat. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy erről a tőkéről lemondhatnánk. Márpedig ennek a tőkének az egység a fedezete. Jóval névleges értéke alá zuhan, amint kétségessé válik a parlamenti képviselet. Az RMDSZ vezetői elég bölcsek ahhoz, hogy ezt tudják.
Különben is a vita tétje nem olyan nagy, hogy az szakadáshoz vezethetne. Valaki nem kérte ki valakinek a véleményét. Divatos szóval: elmaradt a konzultáció. Nem első eset. 1989 decemberében is egy időben több helyen alakult meg az RMDSZ – a szervezők nem „konzultálhattak” egymásal, ebből mégsem lett szakadás, hanem ellenkezőleg: egyesülés. Aztán történt sokkal indokolatlanabb konzultáció-kimaradás, igen súlyos következménnyel, és mégsem dőlt össze a világ. Például abban a kérdésben, hogy ki menjen Neptunfürdőre magánemberként képviselni az RMDSZ-t. Annál a tárgyalássorozatnál, mint egyébként az Etnikai Viszonytervezettel vagy valami hasonló, lefordíthatatlan alapítvánnyal (PER-rel) folytatott minden megbeszélésnél nem ártott volna időközi konzultáció sem. Például arról, hogy kell-e nekünk 300 hely óvóbácsiképző szakokon, amelyekre nem lesz elég jelentkező, és csak ellenérvre találták ki: minek nekünk Bolyai egyetem, ha egy-egy kart sem vagyunk képesek feltölteni?
Ezek a konzultáció-viták tehát nagyon szükségesek, ne rémüldözzünk tőlük. Vezetőink előbb-utóbb biztosan eljutnak a megfelelő tanulsághoz, hogy ha másoktól elvárják a konzultálást, akkor maguknak is széleskörűen tanácskozniuk kell másokkal, lehetőleg nem azt firtatva, hogy vajon kinek nem lehet beleszólása az ő szuverén belügyeikbe. A legutóbbi szövetségképviseleti tanácskozáson is emiatt éleződött ki a ellentét, mert a FIDESZ-től joggal elvárjuk, hogy a velünk kapcsolatos saját belügyében kikérje a véleményünket, viszont vitatjuk a tiszteletbeli elnök hatásköri illetékességét abban a kérdésben, hogy ki képviselje a szövetséget a többi párttal folytatott alkudozásban. Amelyben egyik legnagyobb tőkénk sorsa dől el. Tekintettel a probléma roppant nagy horderejére, belső népszavazást sem ártana kiírni, ezt azonban nem szorgalmazzuk, mert nincs hozzá kellő tapasztalat. A tanügyi törvényhez mellékelt félmillió aláírás összegyűjtésekor egyszerű volt a választás. Viszont a csütörtökre összehívott Operatív Tanácsban és más testületekben megnyugtatóan rendezhetik ezt a kérdést.
Mi, egyszerű választók, ennek reményében várunk türelmesen, hogy megadják a jelt, mikor, kire, miért kell szavazni. Mi, egyszerű választók, nem veszítjük el olyan gyorsan a türelmünket, mert vagyunk olyan bölcsek, hogy tudjuk: nehezen találjuk meg újra.