Útviszonyok
Szabadság, 1998. június 27., X. évfolyam, 145. szám
Edmontontól Marosszentgyörgyig – hat hónap
Célba ért az a 100 dollár, amelyet decemberben küldtek Kanadából Tóth Erzsébetnek, aki az 1990. márciusi események nyomán elvesztette édesapját. A távolság Edmontontól Marosszentgyörgyig valóban tekintélyes, de ennyi idő alatt kerékpárral is meg lehetne tenni.
Stork Aurél mostani adományának azért vált roppant tekervényessé az útja, mert a postás, aki minden helybélit ismerhetne, nem akarta tudni, hogy Tóth Erzsébet egy és ugyanaz a személy mint Csokucza Erzsébet. Első férje után még ezt a nevet viseli. A címzett ismeretlen megjegyzéssel a bankutalvány visszament. Ezután alulírott nevére más küldeménnyel együtt juttatták el az összeget, szintén bankutalványon, amely itteni körülmények között a késleltetés eszköze. Bármely bank legkevesebb hat hétig ellenőrizgeti az utalványt, hogy vajon van-e fedezete. A legkevesebből több mint hét hét lett, így az április végén benyújtott utalványt csak június 17-én váltották be. Előadódott egy-két egyéb sürgős tennivaló, aztán jött az árvíz a Maros völgyében, amikor az utak járhatatlanok voltak, és így a decemberi küldemény végül június 25-én jutott el a címzetthez.
Tóth Erzsébet családja számára soha jobbkor. Náluk mindig soha jobbkor érkezik valami mentőöv. Élettársa, kisfiának apja, alkalmiból tartja fenn a családot, szűkösen, és közben halmozódik elmaradásuk a háztömbbeli közköltségben. A mostani adományból egyből törlesztik adósságuk majdnem egyharmadát, megnő a hitelük, ezzel egy időre elkerülik a kilakoltatás veszélyét. Ősztől talán könnyebb lesz. Óvodába adhatják a gyermeket, Erzsébet is munkát vállalhat. A küldemény nélkül elérhetetlenül távolinak látták ezt a jövőt, ezért is kért Tóth Erzsébet, hogy juttassam el köszönetét távoli jótevőjének.
Az Internet jóvoltából ezt késedelem nélkül továbbítjuk. Ebben a közvetítőláncban nincs lelketlen postás, vagy körülményeskedő bankrendszer.
Célba ért az a 100 dollár, amelyet decemberben küldtek Kanadából Tóth Erzsébetnek, aki az 1990. márciusi események nyomán elvesztette édesapját. A távolság Edmontontól Marosszentgyörgyig valóban tekintélyes, de ennyi idő alatt kerékpárral is meg lehetne tenni.
Stork Aurél mostani adományának azért vált roppant tekervényessé az útja, mert a postás, aki minden helybélit ismerhetne, nem akarta tudni, hogy Tóth Erzsébet egy és ugyanaz a személy mint Csokucza Erzsébet. Első férje után még ezt a nevet viseli. A címzett ismeretlen megjegyzéssel a bankutalvány visszament. Ezután alulírott nevére más küldeménnyel együtt juttatták el az összeget, szintén bankutalványon, amely itteni körülmények között a késleltetés eszköze. Bármely bank legkevesebb hat hétig ellenőrizgeti az utalványt, hogy vajon van-e fedezete. A legkevesebből több mint hét hét lett, így az április végén benyújtott utalványt csak június 17-én váltották be. Előadódott egy-két egyéb sürgős tennivaló, aztán jött az árvíz a Maros völgyében, amikor az utak járhatatlanok voltak, és így a decemberi küldemény végül június 25-én jutott el a címzetthez.
Tóth Erzsébet családja számára soha jobbkor. Náluk mindig soha jobbkor érkezik valami mentőöv. Élettársa, kisfiának apja, alkalmiból tartja fenn a családot, szűkösen, és közben halmozódik elmaradásuk a háztömbbeli közköltségben. A mostani adományból egyből törlesztik adósságuk majdnem egyharmadát, megnő a hitelük, ezzel egy időre elkerülik a kilakoltatás veszélyét. Ősztől talán könnyebb lesz. Óvodába adhatják a gyermeket, Erzsébet is munkát vállalhat. A küldemény nélkül elérhetetlenül távolinak látták ezt a jövőt, ezért is kért Tóth Erzsébet, hogy juttassam el köszönetét távoli jótevőjének.
Az Internet jóvoltából ezt késedelem nélkül továbbítjuk. Ebben a közvetítőláncban nincs lelketlen postás, vagy körülményeskedő bankrendszer.