Kormány-sajtókudarc


Vannak dolgok a politikában, amelyek olyanok, mint a szex: nem beszélni kell róluk, hanem csinálni. De hiába, van, aki tudja és csinálja, és van, aki nem tudja, hanem mondja, sőt tanítja. Gavril Dejeu így tette ki magát annak, hogy a sajtószabadságot vele szemben az egykori cenzorok védelmezik a leghevesebben.
A belügyminiszter egyébként úgy járt, mint régen a mondabeli szovjet és főleg orosz tudósok: felfedezte azt, amit mások régóta szabadalmaztak és alkalmaznak. A legszerényebb érdekcsoportok is kialakították már saját sajtómonopóliumukat, megvan különbejáratú tévébemondójuk, sómenjük – hózentrógerrel vagy anélkül –, csak éppen Dejeuéknak, vagyis a kormánynak nincs sajtója. Uralni kell a tömegtájékoztatást – mondta Dejeu, mire kitört a pokol. Hogy nem szabad pártérdekeknek alárendelni a sajtót, meg ilyen kommunista beállítottságot ki látott még, meg minden.
Mielőtt a sajtó fölötti ellenőrzés kivitelezhetőségére térnénk rá, feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy a jelenlegi sajtóviszonyok tökéletesen tükrözik a politikai kaszt megosztottságát. Vannak kormánybarát sajtókiadványok, de mindegyik másfelé húz. A România liberă kezdettől fogva kötekedett a „szövetségessel”, a Demokrata Párttal, különösképpen Traian Băsescuval, még mielőtt a többpróbás miniszter okot szolgáltatott volna rá polgárzaklató ötleteivel. Az Azi, amely a hőskori Front lapjaként indult, majd Petre Romanhoz maradt hű, a parasztpártiakat csepüli, és ha ez a kormányzat a legcsekélyebb eredményt képes felmutatni, azt kizárólag a Demokrata Párt javára írja. Aztán következnek a ravaszabb lapok és „kereskedelmi”tévéadók, amelyek ellentmondásos hírekkel keltik az egyenlő távolságtartás látszatát, de a legtitkosabb titkosszolgálatok pontosan tudják, hogy egyik „publicista”miért leplezi le éppen az egyik csempészbandát, a másik pedig miért foglalkozik a másik bűnszövetkezettel, és a harmadik miért hördül fel, ha a politika bizonyos vetülete és a korrupció között valaki összefüggést keres.
És ha már a hatalombarát kiadványok és elektronikus műsorok leltáránál tartunk, meg kell jegyeznünk, hogy a legkisebbik kormánypartnernek is van sajtója. Kiállása nem olyan egyértelmű, mint például a Cotidianul napilapé volt Ion Ratiu mellett, de sarkalatos pillanatokban tapasztalható az RMDSZ parlamenti és kormányszereplésének túlszínezése és belső ellenzékének lefitymálása. Egészében azonban a romániai magyar sajtó nem nevezhető kormánybarátnak. Képtelen felszabadultan örvendeztetni olvasóit a másfél éves kormányzással, amelyből több hónapot tett ki a válság kibontakoztatása, majd kezelése és átmeneti megoldása. A magyar sajtó nem lehet elragadtatva az RMDSZ kormányban elért eredményeitől sem, mert akkor olvasókat veszíthet. (Bár a diktatúrában az emberek egyet láttak, mást olvastak, és mégis több újságot vásároltak, de az akkor volt...)
Van tehát kormánysajtó, csakhogy ez a tarka koalíció önmagát sem képes fegyelmezni, hogyan uralhatná hát a propagandát? Hogyan foghatná össze a széthúzó erőket? Talán egy példamutató „vezérhajóra”gondolt Gavril Dejeu? Iliescuék kipróbálták, és a kudarc teljes. A Vocea României több példányban ment vissza a piacról, mint amennyiben nyomtatták, pedig nem volt sokkal gyengébb vagy csúnyább, mint az Adevărul. A nagy hibája az volt, hogy fejlécében viselte célját: a kormány ajnározását. Ilyen fegyverrel ma már nem lehet célba lőni. A szabad vagy elszabadult sajtó világának mechanizmusai sokkal bonyolultabbak. A sajtófeladatokat nem központi bizottsági üléseken, hanem a színfalak mögött dolgozzák ki, adják tovább, hajtatják végre, sokszor úgy, hogy maguk az újságírók sem tudják, kiknek a kezében válnak eszközökké.
A jelenlegi hatalom jövője szempontjából szomorú, ha ezeket a mechanizmusokat még nem hozta működésbe, sőt a nyilvánosság előtt próbálja semlegesíteni az ellentábor propagandistáit. Ez a jelenség emlékeztet az MDF korábbi kudarcára. Mint fő kormánypárt évekig tehetetlenül elnézte tekintélyének erodálását a népszerű és gyakorlott szocialista sajtóban, és az utolsó hónapokban kezdett lázas tisztogatásba. Az ellentétes eredményt híven tükrözték az 1994-es választások.