Hüllőhatártalan hüledezés


Acsarkodásukkal a kétnyelvű táblák ellen a nacionalisták egyetlen dolgot érnek el: a világ azt hiszi, hogy ha nem gördítenének akadályokat a Románia által is ratifikált nemzetközi egyezmény érvényesítése elé, akkor a nyugati határtól Predeálig a magyar helységnévtáblák összefüggő sorfala szegélyezné az utakat. Holott a valóság úgy fest, hogy a határátkelés után a vendég átutazik Borson, amely úgy is ki van írva, hogy Bors (járatlan turista nem is tudhatja, miért kell kétszer ugyanazt kiírni), majd Biharszentjánoson, aztán Nagyvárad után mintha elvágnák, 100 kilométerig hírmondónak sem lehet magyar feliratot látni. Magyarország felé irányított tévéantennák között, magyaros nevű, de magyarul ki nem írható falvakon vezet át az út Bánffyhunyadig, ahol a törvény szerint lehetne magyar helységnevet látni, de a helyi önkénykormányzat nem engedi kifüggeszteni. Aztán Kolozsvártól – ha normális, törvénytisztelő városvezetés kitenné a magyar táblát is – Marosvásárhelyig újabb 100 kilométeren lenne foghíjas a kétnyelvű táblázás, csak azután következne a Székelyföld tömbje. El van már intézve a telepítésekkel, meg a községkörzetesítéssel, hogy nagyon kevés közigazgatási egységben haladja meg a magyarság a 20 százalékot. Ha mindenütt zaklatás nélkül kitehetnék a kétnyelvű táblákat, a külső szemlélő azt mondhatná: hogyan is lehettek olyan szemtelenek valamikor a magyar hatóságok, hogy Erdélyt magyar országrésznek tekintették?
Az ominózus 22-es kormányrendelet alkalmazásával éppen azt lehetne szemléltetni, hogy Erdély most már minősített – kétharmados – többségben románlakta tartomány. Az 1991-es népszámlálással rögzített helyzetet szentesítené, feledtetné az 1918-as látható, de egyszerű román többséget, vagy pláne az 1200-as részarányt, amikor Szászországból kellett telepeseket hozni, mert közelebb nem volt létszámtöbblet. Miért nem látják meg saját érdekeiket a nacionalisták? Hogy nem veszik észre, hogy a 22-es kormányrendelet elsősorban román érdeket szolgál?
Különben nem kell sokat csodálkozni, nem ez az első alkalom, amikor öncsonkításhoz folyamodnak, csakhogy másoknak kárt okozhassanak. A táblazúzásokhoz hasonlítható a korábbi templom- és falurombolás, amelyet vegytiszta román vidékeken kezdtek el, hogy gátlástalanul folytathassák majd az erdélyi történelmi műemlékekkel. És ezt a praktikát folytatni fogják. Most például az egész nacionalista román sajtó felzúdult Orbán Viktor kijelentésére, hogy a magyar államhatár nem esik egybe a magyar nemzethatárral. Miközben a román közvéleményt riogatják vele, szem elől tévesztik, hogy ugyanez a helyzet a román állam és nemzet határával. Történelmi okokból nem esik egybe. És ne feledjük, nagyrészt a román nacionalisták hibájából nem került Románia határain belül Besszarábia. 1990-ben erre adott volt a lehetőség, de a vezető politikai körök hallani sem akartak a Prúton túli területen élő nemzeti kisebbségek autonómiájáról, nehogy nekünk is jó legyen.
Ha most ilyen hevesen elítélik Orbán Viktor helyzetértékelését, kevésbé hitelesen hivatkozhatnak arra, hogy a román nemzet jelentős része a román államhatáron kívül él. Például, ha majd a NATO-ba és az EU-ba bejutott Románia kedvezményeket szeretne nyújtani az Európa keleti határán kívül rekedt románoknak.
Ez a nagy hüledezés egyébként azért is nevetséges, mert időnként önfeledten megpendítik, hogy a romániai kígyók szóródási körzete helyenként átlépi az államhatárt, ezért jó volna Romániához csatolni a Kígyók-szigetét.