Táblabírók alkonya
Szabadság, 1998. május 19., X. évfolyam, 111. szám
Ha még divat volna a dísztávirat, a megyei szervezetek, valamint a tag- és társszervezetek versengve fogalmaznák messzemenő elismerésüket, kiváló nagyrabecsülésüket, sőt a hódolatig is elmehetnének, hogy a műfajban elért kimagasló eredményeit Hajdú Győző is félthetné. De minden viccen kívül: múlt hét végi erélyes fellépéséért minden dicséretet megérdemel az RMDSZ csúcsvezetősége. Így kell ezt csinálni egy pártnak vagy szervezetnek, amely részt vesz a kormányban, így kell eljárnia a rendbontókkal szemben: utasítja a rendőrséget, hogy végezze dolgát. Vagy ha ez még nem működik, megkéri tekintélyesebb politikai partnereit, hogy ők szóljanak. A végeredményen ez nem változtat.
Igaz, a rendőrség kissé határozottabb is lehetett volna. Például az ocsmánykodó táblát, mint bűntárgyat, elkobozza, átadja az ügyészségnek, kiagyalóikat beviszi a fogdába, mert olcsóbb őket őrizni, mint a lehetséges tettelkövetések helyszínén, bizonyos házak homlokzatánál rostokoltatni több rendőrt. Emlékeztetnénk arra, hogy a közizgatás elleni erélyes fellépésben a román rendőrségnek gazdag tapasztalata van. Marosvásárhelyen meggondolatlan duhajok 1990-ben pusztán azért kerültek rács mögé, mert fel akartak mászni egy szoborra, pedig a vád képviselője még a szándékot sem tudta bizonyítani. Nem létezett egy tábla, amely a vádlottak célkitűzését kifejezésre juttatta volna.
Ugyanakkor a kormányszervek múlt hét végi intézkedését csak az első lépésnek kell tekintenünk, ha azt akarjuk, hogy szomszédaink példaként emlegessenek a szélsőségesek visszaszorítása tekintetében. A következő az lehetne, hogy a román történészek java által is vitatott másik táblát az egykori Biasini-fogadó kapuja mellől levétetik. Azt is bűntárgyként lehetne kezelni, hiszen gondoljuk el, mit tennének a hatóságok azokkal, akik csak szándékukat fejeznék ki arra vonatkozóan, hogy uszító hangvételű táblával örökítik meg az 1848-ban Nagyenyeden, Torockószentgyörgyön, Aranyosgerenden, Magyarigenben stb., stb. lemészárolt magyar lakosság emlékét.
Aztán következhetne a főtéri gödör sürgős betömettetése azokkal, akik szintén csak a lakosság egy részének a hergeléséért vitették el a város történelmi kutatás szempontjából steril földjét.
Ettől bátorságot kapnának a város jóérzésű román lakosai, akik egyre határozottabban hallatják szavukat az NCN, a helyi kábeltévé vitáin. Ők sincsenek elragadtatva egyes helyi politikusok történelemtudományi ügyködésétől. Az Octavian Goga emlékét bántó melléfogást sokan súlyos sértésnek tekintik. Ha román polgártársaink látják, hogy ezeket a pártpolitikai célokat követő táblákat nem kell szentírásokként kezelni, nincsenek végérvényesen odaszegezve, biztosan erélyesebben lépnek fel.
Persze, nekik jóval nehezebb a dolguk. A politikai giccsek a a román hazafiak önérzetében okoztak nagyobb kárt. A legkimagaslóbb ellen történészek, művészettörténészek, városrendészek stb. emelték fel szavukat, de még egyetlen olyan szakvélemény sem hangzott el, hogyan lehetne lebontani vagy legalább átformálni. Viszont, ha a „tábla-bírók” megfékezése sikeres lehet a magyar kisebbség vonatkozásában, az merészebb elgondolásokra serkenthetné azokat is, akik Kolozsvár román vonatkozásait is méltóknak és nem külmunicípiumi ízlésű kontármunkáknak akarnák látni.
Igaz, a rendőrség kissé határozottabb is lehetett volna. Például az ocsmánykodó táblát, mint bűntárgyat, elkobozza, átadja az ügyészségnek, kiagyalóikat beviszi a fogdába, mert olcsóbb őket őrizni, mint a lehetséges tettelkövetések helyszínén, bizonyos házak homlokzatánál rostokoltatni több rendőrt. Emlékeztetnénk arra, hogy a közizgatás elleni erélyes fellépésben a román rendőrségnek gazdag tapasztalata van. Marosvásárhelyen meggondolatlan duhajok 1990-ben pusztán azért kerültek rács mögé, mert fel akartak mászni egy szoborra, pedig a vád képviselője még a szándékot sem tudta bizonyítani. Nem létezett egy tábla, amely a vádlottak célkitűzését kifejezésre juttatta volna.
Ugyanakkor a kormányszervek múlt hét végi intézkedését csak az első lépésnek kell tekintenünk, ha azt akarjuk, hogy szomszédaink példaként emlegessenek a szélsőségesek visszaszorítása tekintetében. A következő az lehetne, hogy a román történészek java által is vitatott másik táblát az egykori Biasini-fogadó kapuja mellől levétetik. Azt is bűntárgyként lehetne kezelni, hiszen gondoljuk el, mit tennének a hatóságok azokkal, akik csak szándékukat fejeznék ki arra vonatkozóan, hogy uszító hangvételű táblával örökítik meg az 1848-ban Nagyenyeden, Torockószentgyörgyön, Aranyosgerenden, Magyarigenben stb., stb. lemészárolt magyar lakosság emlékét.
Aztán következhetne a főtéri gödör sürgős betömettetése azokkal, akik szintén csak a lakosság egy részének a hergeléséért vitették el a város történelmi kutatás szempontjából steril földjét.
Ettől bátorságot kapnának a város jóérzésű román lakosai, akik egyre határozottabban hallatják szavukat az NCN, a helyi kábeltévé vitáin. Ők sincsenek elragadtatva egyes helyi politikusok történelemtudományi ügyködésétől. Az Octavian Goga emlékét bántó melléfogást sokan súlyos sértésnek tekintik. Ha román polgártársaink látják, hogy ezeket a pártpolitikai célokat követő táblákat nem kell szentírásokként kezelni, nincsenek végérvényesen odaszegezve, biztosan erélyesebben lépnek fel.
Persze, nekik jóval nehezebb a dolguk. A politikai giccsek a a román hazafiak önérzetében okoztak nagyobb kárt. A legkimagaslóbb ellen történészek, művészettörténészek, városrendészek stb. emelték fel szavukat, de még egyetlen olyan szakvélemény sem hangzott el, hogyan lehetne lebontani vagy legalább átformálni. Viszont, ha a „tábla-bírók” megfékezése sikeres lehet a magyar kisebbség vonatkozásában, az merészebb elgondolásokra serkenthetné azokat is, akik Kolozsvár román vonatkozásait is méltóknak és nem külmunicípiumi ízlésű kontármunkáknak akarnák látni.