Falukutatók vészjelei
Szabadság, 1998. április 23., X. évfolyam, 90. szám
Iskola, egyház, család
A bánsági magyar szórványközösségek megmaradási esélyeiről tanulmányokat közölt Albert Ferenc, Bodó Barna és Papp Z. Attila a Temesváron kiadott Szórványfüzetekben. Az előszóban leszögezik: „...a szórványlét falusi társadalmát most kell vizsgálni. Most, amikor magyarázatot várunk többek között arra, miért csökken 1990 óta folyamatosan a magyar iskolát választók száma, bár ennek adminisztratív-politikai okai nincsenek.”
A gazdag kutatási anyag felvonultatása után Bodó Barna ilyen következtetésekre jut:
• A totalitarizmus éveiben elsorvasztásra ítélt települések vitalitását nem sikerült feléleszteni, és erre a közeljövőben sincs esély.
• Demográfiai szempontból a falu általában tért veszít, bár az iparszerkezet átalakítása viszonylag jelentős népességet késztetett, kényszerített a szülőfaluba való visszatérésre. Ez a mozgás azonban nem tudta megállítani a demográfiai fogyást falun, ami az általános népességcsökkenésnek a része.
• Az oktatás visszaszorulóban, az általános értékválság egyik biztos jeleként egyre kisebb az iskola vonzása. Ezt helyileg is táplálja, hogy jelentős pénzek forognak olyanok kezén, akik nem teljesítenek társadalmilag hasznos tevékenységet.
• Szinte általános az elfordulás a kultúrától. Változást az időről időre megjelenő helyi kezdeményezés, illetve az egyház hozhat. Egyelőre a kultúra intézményi munkásai és az egyház között többnyire puhatolózás folyik a kapcsolatok kialakítása érdekében.
Az átmeneti időszak általános kedvezőtlen hatásain túl a tanulmány szerzője elemzi a magyar népesség csökkenésének sajátos okait. Érdekes meglátása az, hogy mivel a temesvári mérnökképzés vesztett vonzásából, a Bánság nem töltődik fel évről évre székelyföldi egyetemi hallgatókkal, mint korábban. Továbbá:
• Beszűkül az anyanyelv használatának tere. Egyik faluban a kutatók azt tapasztalták, hogy a többségi lakosság még azt is rosszallja, ha a magyar fiatalok külön szüreti bált szerveznek.
• Lazuló kötődés az anyanyelvi közösséghez. Az iskolaváltás és a vegyes házasságok sokasodó esetei jelzik ezt a folyamatot.
• Az anyanyelvi tájékozódás visszaszorulása. Nem elég csak a magyar lapokból tájékozódni, és az emberek anyagi okokból egy idő után áttérnek a román sajtóra.
• Az egyház fontosságát az iskoláéval együtt kell említeni, de a vizsgált települések egyharmadában nincs helyben pap.
Hasonló következtetésekre jut tanulmánya végén Papp Z. Attila is. Mint írja: „A szórványlét nagyon szembetűnő sajátosságát tükrözi, hogy a megkérdezettek 65 százalékának van legalább egy olyan rokona, aki vegyes házasságban él... Az intézményekkel szembeni bizalom problematikájából külön figyelni kell az iskola háttérben maradására. A tanári szakma elértéktelenedett, az iskola elveszítette presztízsét. A szórványmagyarság megmaradása szempontjából ez azért veszélyes, mert nem egy sajátos intézmény térvesztéséről van szó csupán, hanem az anyanyelv, az anyanyelvi kultúra átadásának fórumáról.”
A bánsági magyar szórványközösségek megmaradási esélyeiről tanulmányokat közölt Albert Ferenc, Bodó Barna és Papp Z. Attila a Temesváron kiadott Szórványfüzetekben. Az előszóban leszögezik: „...a szórványlét falusi társadalmát most kell vizsgálni. Most, amikor magyarázatot várunk többek között arra, miért csökken 1990 óta folyamatosan a magyar iskolát választók száma, bár ennek adminisztratív-politikai okai nincsenek.”
A gazdag kutatási anyag felvonultatása után Bodó Barna ilyen következtetésekre jut:
• A totalitarizmus éveiben elsorvasztásra ítélt települések vitalitását nem sikerült feléleszteni, és erre a közeljövőben sincs esély.
• Demográfiai szempontból a falu általában tért veszít, bár az iparszerkezet átalakítása viszonylag jelentős népességet késztetett, kényszerített a szülőfaluba való visszatérésre. Ez a mozgás azonban nem tudta megállítani a demográfiai fogyást falun, ami az általános népességcsökkenésnek a része.
• Az oktatás visszaszorulóban, az általános értékválság egyik biztos jeleként egyre kisebb az iskola vonzása. Ezt helyileg is táplálja, hogy jelentős pénzek forognak olyanok kezén, akik nem teljesítenek társadalmilag hasznos tevékenységet.
• Szinte általános az elfordulás a kultúrától. Változást az időről időre megjelenő helyi kezdeményezés, illetve az egyház hozhat. Egyelőre a kultúra intézményi munkásai és az egyház között többnyire puhatolózás folyik a kapcsolatok kialakítása érdekében.
Az átmeneti időszak általános kedvezőtlen hatásain túl a tanulmány szerzője elemzi a magyar népesség csökkenésének sajátos okait. Érdekes meglátása az, hogy mivel a temesvári mérnökképzés vesztett vonzásából, a Bánság nem töltődik fel évről évre székelyföldi egyetemi hallgatókkal, mint korábban. Továbbá:
• Beszűkül az anyanyelv használatának tere. Egyik faluban a kutatók azt tapasztalták, hogy a többségi lakosság még azt is rosszallja, ha a magyar fiatalok külön szüreti bált szerveznek.
• Lazuló kötődés az anyanyelvi közösséghez. Az iskolaváltás és a vegyes házasságok sokasodó esetei jelzik ezt a folyamatot.
• Az anyanyelvi tájékozódás visszaszorulása. Nem elég csak a magyar lapokból tájékozódni, és az emberek anyagi okokból egy idő után áttérnek a román sajtóra.
• Az egyház fontosságát az iskoláéval együtt kell említeni, de a vizsgált települések egyharmadában nincs helyben pap.
Hasonló következtetésekre jut tanulmánya végén Papp Z. Attila is. Mint írja: „A szórványlét nagyon szembetűnő sajátosságát tükrözi, hogy a megkérdezettek 65 százalékának van legalább egy olyan rokona, aki vegyes házasságban él... Az intézményekkel szembeni bizalom problematikájából külön figyelni kell az iskola háttérben maradására. A tanári szakma elértéktelenedett, az iskola elveszítette presztízsét. A szórványmagyarság megmaradása szempontjából ez azért veszélyes, mert nem egy sajátos intézmény térvesztéséről van szó csupán, hanem az anyanyelv, az anyanyelvi kultúra átadásának fórumáról.”