A jövősebb templom
Szabadság, 1998. április 22., X. évfolyam, 89. szám
Ki a magyar? – tették fel a keresztkérdést Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége elnökhelyettesének az MTV 2 stúdiójában, azzal kapcsolatban, hogy ha lenne kettős állampolgárság a határon túli magyarok számára, azt kinek adhatják meg.
Alapos a gyanú, hogy ez a kérdésfelvetés a világon páratlan. Legalábbis közvetlen környezetünkben nem találunk példát arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt akár elvileg, akár gyakorlatilag firtatnák a nemzetiség bizonyítékait. Szélsőbal vagy -jobb élclapokban igen, azokban George Pruteanu román gyökereit is megkérdőjelezik, de a televízióban és a parlamentben engedik megjátszani leghazafiúsabb érzelmeit. Fúró Gyulát az ultraszélsőséges România Mare hetilapban sem tették nemzetidegen-listára. Elfogadták nagyrománnak. Azt sem hallottuk soha, sem teleferében, sem politikai nyilatkozatban, hogy a határon túli románok iránti gondoskodást eredetbizonyítékokhoz kellene kötni.
Mi több, a történelem olyan példát is szolgáltat, hogy a polgártól egyenesen megkövetelték román származása bizonyításának teljes mellőzését, nehogy kiderüljön, hogy egy mukkot sem tud románul. Az 1920-as években lebonyolított földreform idején helyenként magyarul is közhírré tétették, hogy aki a továbbiakban román templomban dicséri Istent, annak osztanak, aki nem, az zsellér marad. A görögkeleti egyház nyilvántartásába került gazda azzal nyugtatta lelkiismeretét, hogy magában magyarul mormolta a Miatyánkot. Amíg el nem felejtette. Nagy tévedés, hogy az anyanyelv olyan, mint az úszás. Az általános beszédkészséget is teljesen el lehet felejteni, ha az ember nem gyakorolja; hosszú magánzárka után a rab csak makogásra képes. A földhöz juttatott magyar gazda gyermekeit pedig természetszerűen irányították olyan iskolába, ahol a hittant is románul tanították, és ezzel egy-egy család, falu, tájegység sorsa megpecsételődött.
Ilyen és hasonló módszerekkel töltődtek fel a romániai anya- és telefonkönyvek ilyen nevekkel, mint Hossu, Naghi, Sighiarto, Covaci stb., stb., és aki elverné a port azokon a kisembereken, akik engedték magukat átkeresztelni, az gondolatban próbálja ki magán: mit tenne ma munkanélküli családfenntartóként, ha egy perverz munkáltató részvényeket ajánlana fel azért, hogy álljon át egy új szektába?
A schengeni közeljövőben lenne egy nagy alkalom, hogy az anyaország adna valamit mindazoknak, akik magyarok akarnak lenni, és akkor rögtön felnagyítódnak a gyakorlati problémák. Például annak eldöntése, hogy ki a magyar. Eddig a kisembernek mindig csak adnia, áldoznia kellett azért, hogy magyar maradhasson, most az egyszer kaphatna valamit, ha magyar maradt, vagy újra magyar akarna lenni. És akkor az anyaország aktuális vezetői azt a fáradságot sem veszik, hogy megoldják a kettős állampolgársággal járó, állítólag súlyos gyakorlati problémákat. Nem kell ez a lehetőség? Nem eurokonform? Ugyan! Minden nemzet nyújt valami többletet saját tagjainak, és ezért a természetes gesztusért még egy országot sem rúgtak ki az Európai Unióból.
Ha gyarapodásáért vagy legalább fennmaradásáért a magyar nemzet feleannyit sem mer megtenni, amennyit a román nemzet évszázadunk folyamán ismételten megtett, sőt napjainkban nemzetközi egyezményeket semmibe véve elkövet – például betelepítésekkel változtatja a Székelyföld etnikai szerkezetét –, akkor Hossu, Naghi, Sighiarto, Covaci polgártársunknak mi magunk javasoljuk: maradjanak abban a templomban, ahova őseik kényszerből átvezették őket. Az jövősebb templom. És különben is, ugyanúgy megkapják majd tíz évre érvényes utazási vízumukat, mint Hosszú, Nagy, Szíjgyártó, Kovács, akiknek inkább nem kellett ingyen föld, csak hogy magyarok maradhassanak.
Alapos a gyanú, hogy ez a kérdésfelvetés a világon páratlan. Legalábbis közvetlen környezetünkben nem találunk példát arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt akár elvileg, akár gyakorlatilag firtatnák a nemzetiség bizonyítékait. Szélsőbal vagy -jobb élclapokban igen, azokban George Pruteanu román gyökereit is megkérdőjelezik, de a televízióban és a parlamentben engedik megjátszani leghazafiúsabb érzelmeit. Fúró Gyulát az ultraszélsőséges România Mare hetilapban sem tették nemzetidegen-listára. Elfogadták nagyrománnak. Azt sem hallottuk soha, sem teleferében, sem politikai nyilatkozatban, hogy a határon túli románok iránti gondoskodást eredetbizonyítékokhoz kellene kötni.
Mi több, a történelem olyan példát is szolgáltat, hogy a polgártól egyenesen megkövetelték román származása bizonyításának teljes mellőzését, nehogy kiderüljön, hogy egy mukkot sem tud románul. Az 1920-as években lebonyolított földreform idején helyenként magyarul is közhírré tétették, hogy aki a továbbiakban román templomban dicséri Istent, annak osztanak, aki nem, az zsellér marad. A görögkeleti egyház nyilvántartásába került gazda azzal nyugtatta lelkiismeretét, hogy magában magyarul mormolta a Miatyánkot. Amíg el nem felejtette. Nagy tévedés, hogy az anyanyelv olyan, mint az úszás. Az általános beszédkészséget is teljesen el lehet felejteni, ha az ember nem gyakorolja; hosszú magánzárka után a rab csak makogásra képes. A földhöz juttatott magyar gazda gyermekeit pedig természetszerűen irányították olyan iskolába, ahol a hittant is románul tanították, és ezzel egy-egy család, falu, tájegység sorsa megpecsételődött.
Ilyen és hasonló módszerekkel töltődtek fel a romániai anya- és telefonkönyvek ilyen nevekkel, mint Hossu, Naghi, Sighiarto, Covaci stb., stb., és aki elverné a port azokon a kisembereken, akik engedték magukat átkeresztelni, az gondolatban próbálja ki magán: mit tenne ma munkanélküli családfenntartóként, ha egy perverz munkáltató részvényeket ajánlana fel azért, hogy álljon át egy új szektába?
A schengeni közeljövőben lenne egy nagy alkalom, hogy az anyaország adna valamit mindazoknak, akik magyarok akarnak lenni, és akkor rögtön felnagyítódnak a gyakorlati problémák. Például annak eldöntése, hogy ki a magyar. Eddig a kisembernek mindig csak adnia, áldoznia kellett azért, hogy magyar maradhasson, most az egyszer kaphatna valamit, ha magyar maradt, vagy újra magyar akarna lenni. És akkor az anyaország aktuális vezetői azt a fáradságot sem veszik, hogy megoldják a kettős állampolgársággal járó, állítólag súlyos gyakorlati problémákat. Nem kell ez a lehetőség? Nem eurokonform? Ugyan! Minden nemzet nyújt valami többletet saját tagjainak, és ezért a természetes gesztusért még egy országot sem rúgtak ki az Európai Unióból.
Ha gyarapodásáért vagy legalább fennmaradásáért a magyar nemzet feleannyit sem mer megtenni, amennyit a román nemzet évszázadunk folyamán ismételten megtett, sőt napjainkban nemzetközi egyezményeket semmibe véve elkövet – például betelepítésekkel változtatja a Székelyföld etnikai szerkezetét –, akkor Hossu, Naghi, Sighiarto, Covaci polgártársunknak mi magunk javasoljuk: maradjanak abban a templomban, ahova őseik kényszerből átvezették őket. Az jövősebb templom. És különben is, ugyanúgy megkapják majd tíz évre érvényes utazási vízumukat, mint Hosszú, Nagy, Szíjgyártó, Kovács, akiknek inkább nem kellett ingyen föld, csak hogy magyarok maradhassanak.