Felmérési téma
Szabadság, 1998. április 16., X. évfolyam, 86. szám
Kiváló téma ütötte fel a fejét a szociológiai kutatók számára. Tiszta csoda, hogy nem estek neki azonnal, nem kértek (vagy ahogy szalonképesen manapság kifejezik: nem pályáztak) pénzt valamely alapítványtól erre a célra. Fel kellene mérni az erdélyi román lakosság soraiban, mit szólnának ahhoz, ha magyar nemzetiségű honfitársaik kettős állampolgárságot kapnának. Erre azért volna szükség, mert egyes RMDSZ-vezetők azonnal úgymond ráéreztek, hogy a „rendkívüli” előjog ellenérzést váltana ki a többségből, és a továbbiakban nem lehetne küzdeni az egyenlő jogokért (mintha eddig, a kettős állampolgárság állítólag zavaró tényezője nélkül, annyi egyenlő jogot vívtak volna ki, hogy már nem fér a padláson).
Természetesen nem mindegy, hogyan teszik fel a kérdést a megkérdezendő alanyoknak. A Bolyai egyetemmel kapcsolatban ilyen téren gazdag negatív tapasztalatra tettünk szert. Ha a szociológusok nagyon törik magukat, azt is képesek kimutatni, hogy számunkra sokkalta jobb a multikulturális állampolgárság, de ilyen kutatgatásokra már nem vagyunk kíváncsiak. Most tényleg jó volna tudományosan tudni, miért fájna más nemzetiségű polgártársainknak, ha megannyi keserűség után némi örömben lenne részünk.
Mert ha váratlanul, legmélyebb álmunkból felzavarva megkérdezné tőlünk valaki, kifogásoljuk-e a szlovákok állampolgári kettősségét vagy a horvátok kettős állampolgárságát, őszintén be kellene vallanunk, hogy nem. Mert először is: semmi közünk sem lehet ahhoz, hogy egy másik anyaország mivel ajándékozza meg határon túl élő nemzettagját. Hogy nézne ki, ha követelnénk, hogy a romániai németekkel fizettessenek vízumdíjat a német hatóságok, vagy hogy a román állampolgárok ne sétafikálhassanak egyszerű személyi igazolvánnyal, határátlépési benzinilleték lepengetése nélkül Besszarábiába?
A keleti határ légiességével kapcsolatban a megkérdezett alanyok azt mondhatnák, hogy az egyenjogúság azt jelenti, hogy mi is bármikor átmehetünk könnyedén a Moldovai Köztársaságba. Csakhogy nekünk ott sem rokonunk, sem ismerősünk. Mit kezdjünk azzal a joggal, amelyet másnak találtak ki? Ugyanolyan, mint az anyanyelvi oktatás lehetőségének helyettesítése azzal az egyenjoggal, hogy országunkban mindenki tanulhat románul.
A szociológiai interjúalanyok felvethetnék, hogy a kettős állampolgárban nem lehet olyan nagyon megbízni. Ezt a kérdést is érdemes lenne kifejteni, hogy ugyan bizony miért, hiszen azok a bankároknak meg üzletembereknek nevezett sikkasztók, akiknek nyomát idehaza bottal, külföldön pedig Interpollal ütik évek óta, vegytiszta román állampolgárok. Hasonlóképpen kettős állampolgársággal nem rendelkező politikusaink némelyikében, például akik kormányválságokat robbantgatnak, ugyanbizony miért bíznánk jobban, mint egy becsületes kettős állampolgárban?
Azon is érdemes lenne elgondolkoztatni a felmérésbe bevont alanyokat, hogy a többségi bizalmatlanság leghátborzongatóbb megnyilvánulása mindenkor a saját állampolgár ellen irányult. Antonescu a román zsidókon merte elkövettetni gaztetteit. A szocialista munkatáborozás korában román állampolgárságú németeken és magyarokon gyakorolták a közönséges ember fegyverét, a bosszút, és Szlovákiából korántsem kettős állampolgárságú magyarokat telepítettek át Magyarországra, illetve a csehországi hegyek közé. A kettős állampolgárság, ugye, ha az indulatok semlegesítőjének tekintjük, még az agresszív hajlamú többségnek is hasznos lehet: utóbb kevesebb bűncselekménnyel számoltatják el az esetleges nemzetközi törvényszékek.
Tovább nem találgatjuk a lehetséges problémafelvetéseket. Komolyan: nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi bukkanhat a felszínre egy ilyen kutatás nyomán. Ha tudnánk, nem kellene elvégezni a felmérést. Olyan ez, mint a határon túl élő magyarok és a magyar állam jogviszonyáról tervezett össznemzeti vita. Amíg le nem zajlik, és nem látjuk világosan, mit hoz számunkra a schengeni jövő, azt sem tudjuk, hogy nekünk a kettős állampolgárság, az állampolgári kettősség, vagy valami más lenne jó.
Egy dologban azonban már most biztosak lehetünk: a megkérdezett románok tájékozottabb része felvetheti, hogy minek nekünk kettős állampolgárság, ha maga az RMDSZ sem akar róla hallani. És ettől elakad a szavunk. Mert ha valamiről önként, meggondolatlanságból, első felindulásból vagy homályos cél elérésének reményében, megalkuvásból leteszünk, azt utóbb szinte lehetetlen elfogadtatni. Szemberöhög a világ.
Még tiszta szerencse, hogy a kettős állampolgárság ügyében bárhogy alakuljon az össznemzeti vita, a döntés majd a magyar állam jogkörébe tartozik, és ha az anyaország valamilyen jogot megad a határon túl élő magyaroknak, az a mindenkori RMDSZ-vezetéstől függetlenül érvényes lesz.
Ellenben – ha már felmérési témáknál tartunk – azt is érdekes volna számszerűsíteni, hogyan alakulna az RMDSZ népszerűsége egy előrehozott választáson, ha a listavezetők hevesen elítélik a külföldön élő magyarok és az anyaország közötti jogviszony rendezésének kísérletét. Nem egyébért, de a megyei szervezethez betoppanó emberektől mostanában ilyen hangokat lehet hallani: miért van az, hogy csak választások idején kíváncsi a magas vezetőség az egyszerű tagság véleményére?!
Természetesen nem mindegy, hogyan teszik fel a kérdést a megkérdezendő alanyoknak. A Bolyai egyetemmel kapcsolatban ilyen téren gazdag negatív tapasztalatra tettünk szert. Ha a szociológusok nagyon törik magukat, azt is képesek kimutatni, hogy számunkra sokkalta jobb a multikulturális állampolgárság, de ilyen kutatgatásokra már nem vagyunk kíváncsiak. Most tényleg jó volna tudományosan tudni, miért fájna más nemzetiségű polgártársainknak, ha megannyi keserűség után némi örömben lenne részünk.
Mert ha váratlanul, legmélyebb álmunkból felzavarva megkérdezné tőlünk valaki, kifogásoljuk-e a szlovákok állampolgári kettősségét vagy a horvátok kettős állampolgárságát, őszintén be kellene vallanunk, hogy nem. Mert először is: semmi közünk sem lehet ahhoz, hogy egy másik anyaország mivel ajándékozza meg határon túl élő nemzettagját. Hogy nézne ki, ha követelnénk, hogy a romániai németekkel fizettessenek vízumdíjat a német hatóságok, vagy hogy a román állampolgárok ne sétafikálhassanak egyszerű személyi igazolvánnyal, határátlépési benzinilleték lepengetése nélkül Besszarábiába?
A keleti határ légiességével kapcsolatban a megkérdezett alanyok azt mondhatnák, hogy az egyenjogúság azt jelenti, hogy mi is bármikor átmehetünk könnyedén a Moldovai Köztársaságba. Csakhogy nekünk ott sem rokonunk, sem ismerősünk. Mit kezdjünk azzal a joggal, amelyet másnak találtak ki? Ugyanolyan, mint az anyanyelvi oktatás lehetőségének helyettesítése azzal az egyenjoggal, hogy országunkban mindenki tanulhat románul.
A szociológiai interjúalanyok felvethetnék, hogy a kettős állampolgárban nem lehet olyan nagyon megbízni. Ezt a kérdést is érdemes lenne kifejteni, hogy ugyan bizony miért, hiszen azok a bankároknak meg üzletembereknek nevezett sikkasztók, akiknek nyomát idehaza bottal, külföldön pedig Interpollal ütik évek óta, vegytiszta román állampolgárok. Hasonlóképpen kettős állampolgársággal nem rendelkező politikusaink némelyikében, például akik kormányválságokat robbantgatnak, ugyanbizony miért bíznánk jobban, mint egy becsületes kettős állampolgárban?
Azon is érdemes lenne elgondolkoztatni a felmérésbe bevont alanyokat, hogy a többségi bizalmatlanság leghátborzongatóbb megnyilvánulása mindenkor a saját állampolgár ellen irányult. Antonescu a román zsidókon merte elkövettetni gaztetteit. A szocialista munkatáborozás korában román állampolgárságú németeken és magyarokon gyakorolták a közönséges ember fegyverét, a bosszút, és Szlovákiából korántsem kettős állampolgárságú magyarokat telepítettek át Magyarországra, illetve a csehországi hegyek közé. A kettős állampolgárság, ugye, ha az indulatok semlegesítőjének tekintjük, még az agresszív hajlamú többségnek is hasznos lehet: utóbb kevesebb bűncselekménnyel számoltatják el az esetleges nemzetközi törvényszékek.
Tovább nem találgatjuk a lehetséges problémafelvetéseket. Komolyan: nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi bukkanhat a felszínre egy ilyen kutatás nyomán. Ha tudnánk, nem kellene elvégezni a felmérést. Olyan ez, mint a határon túl élő magyarok és a magyar állam jogviszonyáról tervezett össznemzeti vita. Amíg le nem zajlik, és nem látjuk világosan, mit hoz számunkra a schengeni jövő, azt sem tudjuk, hogy nekünk a kettős állampolgárság, az állampolgári kettősség, vagy valami más lenne jó.
Egy dologban azonban már most biztosak lehetünk: a megkérdezett románok tájékozottabb része felvetheti, hogy minek nekünk kettős állampolgárság, ha maga az RMDSZ sem akar róla hallani. És ettől elakad a szavunk. Mert ha valamiről önként, meggondolatlanságból, első felindulásból vagy homályos cél elérésének reményében, megalkuvásból leteszünk, azt utóbb szinte lehetetlen elfogadtatni. Szemberöhög a világ.
Még tiszta szerencse, hogy a kettős állampolgárság ügyében bárhogy alakuljon az össznemzeti vita, a döntés majd a magyar állam jogkörébe tartozik, és ha az anyaország valamilyen jogot megad a határon túl élő magyaroknak, az a mindenkori RMDSZ-vezetéstől függetlenül érvényes lesz.
Ellenben – ha már felmérési témáknál tartunk – azt is érdekes volna számszerűsíteni, hogyan alakulna az RMDSZ népszerűsége egy előrehozott választáson, ha a listavezetők hevesen elítélik a külföldön élő magyarok és az anyaország közötti jogviszony rendezésének kísérletét. Nem egyébért, de a megyei szervezethez betoppanó emberektől mostanában ilyen hangokat lehet hallani: miért van az, hogy csak választások idején kíváncsi a magas vezetőség az egyszerű tagság véleményére?!