Nits Árpád

Olaszországban egy időben gyakori volt a kormányválság, és a senki idején különös dolgok történtek: a gazdasági élet nem vált a senki földjévé, észre sem vette a hatalmi űrt. Sőt, előfordult, hogy éppen olyankor következett be fellendülés, amikor a „tetőn” nem dolgoztak.
Ez a jelenség tájaink polgárai számára teljességgel érthetetlen. Amíg nem lehet tudni, kit hoz a holnap, nálunk mindenki tüntetően reszeli a körmét és tartózkodik a társadalmilag hasznos tevékenységektől. Ha majd jön az új főnök, benyújthatják a számlát, hogy elődjét nem szolgálták teljes mellbedobással. Sőt, hátráltatták. Vagyis illegalisták voltak. Ennek a státusnak különben Kelet-Európában történelmi hagyományai vannak.
A hatalmi űr másik visszahúzó hatása abban rejlik, hogy a kevéssel beérő emberfajta könnyen esik letargikus állapotba, és azt mondja: nem töri magát potyára, most már hiába próbálna érdemeket szerezni, mert az új főnök úgyis hozza magával a saját embereit.
A működő demokrácia országaiban ezzel ellentétes szabályrendszer alakult ki. Nem csak Olaszországban. A hatalmi űrbeli működőképességet azonban, éppen a hatalmi űr hiányában, nem mindenütt sikerült kimutatni. Pusztán ezért rendkívüli az olasz példa. (Úgy látszik, a hatalmi űr kiváltásához szükséges némi latin vérmérséklet.) Amikor szétrugdossa magát a kormány, vagy a tisztelt ház politikai leltár miatt zárva, módosítás és hatálytalanítás nélkül működnek a korábbi törvények. A vállalkozók ezalatt nem ösztönzik jogászaikat az újabb kiskapuk felkutatására, megy minden rutinosan a maga mentében. A nagy nemzetközi összefonódás ezredvégén a külföldiek számára is nagyon előnyös ez a helyzet, mert mielőtt tőkéjükkel vagy árujukkal átkelnének a légiesült határon, nem kell tanulmányozniuk a kormányrendeletekkel ideiglenesen módosított átmeneti parlamenti szakbizottsági határozatokat.
Alacsonyabb szinteken pedig – minisztériumi főosztályokban, adóhivatalokban, igazgatótanácsokban stb. – az új (és értelmes) főnökök nem szívlelik azokat, akik az átmenetet lazsálással vészelik át. Az ilyenekre ők sem számíthatnak majd válságos pillanatokban. Jobb helyeken tehát a polgár annál nagyobb közszolgálatkészséget tapasztal a hivatalokban, minél zavarosabb a politikai válság.
Persze, az ilyen reflexekhez stabil törvények szükségesek, amelyek foltozgatás nélkül képesek rendszabályozni a vonatkozó területeket, legalább belátható ideig. Mondjuk, egy évig. Ennyi idő alatt heveny kormányválság is megoldódik. Vajon nekünk ilyen törvényeink vannak-e? Vegyünk szemügyre egyet, amelyet a Demokrata Párt szerint legsikeresebbnek tartott miniszter, Traian Băsescu talált ki ezelőtt egy évvel. Az útadó alkalmazását nyilvánosan és hallgatólagosan legalább ötször módosították még miniszterkedése idején, és most az ideiglenes kormány ott áll vele megfürödve: megváltoztatni nem tudja, a rendőrség pedig nem meri beváltani az ostoba fenyegetést, hogy büntetés fejében az adó tízszeresét vasalják be azokon, akik nem voltak hajlandók egy munkanapot elpocsékolni a CEC-pénztár előtti sorbanállással. Még a szívtelennek tartott rendőrség sem képes ekkora embertelenségre. Hát miféle törvény az ilyen?
A másik példát a tanügyi és a helyhatósági kormányhatározat szolgáltatja. Hamarosan egy éve lesz annak, hogy érvénybe léptették, és azóta állandóan elutasítják azokat. Annak ellenére, hogy még Pruteanu, Iliescu és C. V. Tudor is nagyon jól tudja: bármilyen mélységesen elvetik most, hamarosan újra el kell hogy fogadják, ha jót akarnak az országnak. És ha nem, akkor is el fogják fogadni, mint ahogy valamikor kitörő örömmel beléptek a Varsói Szerződésbe. Úgysem tőlük függ, ezek már magasabb szinten eldöntött, és nemzetközi szerződésekbe foglalt, belső törvényeknél hatályosabb jogszabályok. A huzakodás nem szolgál egyebet, mint a törvénykezési bizonytalanság fokozását, amely kormányválság nélkül is teljes káoszt képes eredményezni.
A hatalmi űr zavarosában megnyilvánuló kiváró magatartás okát már nem a szocialista társadalmi rendszer központosító törekvésében kell keresni, hanem az infantilis demokrácia törvénykezésében. És akik az elmúlt másfél évben a legtöbb bizonytalanságot okozták, újra sorba állnak a tárcákért, valószínűleg újra bejutnak a végrehajtó hatalomba, tovább szoktatják a lakosságot ahhoz, hogy amint az entrópia legkisebb jelét látja, azonnal tegye karba a kezét.
Mintha csak azt akarnák bizonyítani, hogy nélkülük semmi sem megy. A szakadékba zuhanás pláne.