Érdemei elismerése helyett


Bányászjárások között legfennebb külalakban lehet némi különbség, egyébként mindegyik az osztályharc megnyilvánulása. Ezt az alaptételt látjuk igazolva, ha összehasonlítjuk az 1991. szeptemberi és a mostani kormánypuccsot.
Az 1991-es támadás három napig, a mostani három hónapig tartott. A kommandósok 1991-ben nyers erővel ostromolták a Cotroceni-palotát, most nem másztak a falakra, hanem luxusautomobiljukkal nyittatták meg a kaput, valahányszor politikai alkudozásnak nevezett dorongoláshoz volt kedvük. Mindkét ostromállapotot az állami szervek az egyenlő távolságtartás ürügyével a maga mentére hagyták, ezt pedig a nép tehetetlenül szemlélte, mert még nem tudja, hogyan késztesse munkavégzésre meghatalmazottjait. Ugyancsak lényegtelen különbség volt abban is, ahogyan a nemzetközi közvéleményt meghökkentette a két felfordulás. Most elfordultak az országtól, 1991-ben pedig csak azért nem fordultak el, mert még nem nagyon voltak idefordulva.
Még van egy érdekes vetület, amelyben lényegtelen a két történelmi mozzanat közötti különbség. 1991-ben is sokan mutogattak összevissza, hogy a bányászok innen jöttek, oda ütöttek stb. Most is elhangzott olyan rámutatás, amelyből az ok és okozat szándékos összekeverésére lehet következtetni. A Demokrata Párt szerint Victor Ciorbea elzavarásával szűnt meg a három hónapos kormányblokád. Mintha a miniszterelnök okozta volna saját maga leblokkolását. Ugyanígy állíthatta volna valaki 1991 szeptemberében, hogy Petre Romant voltaképpen Petre Roman futamította meg, nem a bányászok. Amennyire kusza volt akkor is a helyzet, egyesek elhihették volna.
Egyetlen szempontból számottevő a különbség. Petre Roman miniszterelnöki székéből való száműzését a társadalom változást óhajtó része csak módszerében kifogásolta, az eredményét megtapsolta. Ellenben Victor
Ciorbea búcsúzását sokan megkönnyezték. Ez a bányászjárás olyan miniszterelnök politikai pályafutását tette tönkre, aki megpróbálta erkölcsössé tenni a politizálást. És sikerült is volna, ha más politikai konstellációba születik. Nem más népet érdemelt, mert ez az ő népe, ennek volna roppant nagy szüksége gerinces politikusokra ahhoz, hogy a balkanizmusból kilábaljon, de más koalíció mindenképpen kijárt volna neki. Egy olyan pártszövetség, amelyben a Demokrata Párt helyét egy olyan érdekcsoport tölti be, amelyet civilizációs gátlásai visszatartanak a kommandós akcióktól.
Nem szívesen bújnánk kormánypolitikusok bőrébe. A kényszerhelyzetben együtt kell működniük a Demokrata Párttal, mert más koalíciós lehetőség nem létezik, de ettől a csoporttól semmi jó sem várható. Nem lesz belőle szalonna, mert olyan a neveltetése, hogy elfogadja politikai eszköznek az osztályharcot, a terrorakciót. A mai napig nem ítélte el az 1990. június 13–15-i katasztrofális bányászjárást, mert akkor érdekelt volt a „nyugalomteremtésben”, és ugyanolyan fegyverhez folyamodott, amikor a miniszterelnökön akart bosszút állni az állítólag sikeres közlekedési miniszterén esett sérelem miatt. Ettől a párttól bármikor számítani lehet hátbatámadásra, úgyhogy szövetségeseinek szüntelenül meg kell osztaniuk figyelmüket. Gyenge a remény arra, hogy ezután ravaszságban a kereszténydemokraták megközelítik a szociáldemokratáknak nevezett elkényeztetett egykori főnökcsemetéket. Petre Roman pártjának önteltsége most nem ismer határt, és ebben a harcmodorban a beképzeltség nagy előny.
Mi lennénk a legboldogabbak, ha kivételesen tévesnek bizonyulna helyzetelemzésünk.
*
Ui.: Victor Ciorbea megérdemelt volna néhány szó hivatalos méltatást, legalább annyit, hogy érdemei elismerése mellett... Ez annak idején egy jobb érzésű, felvilágosultabb diktátortól is kitellett.