Mesterséges erózió


Egy közvélemény-kutatás eredményének bemutatását váratlan csend követte. Másnap a sajtó nem volt tele grafikonokkal, táblázatokkal, magyarázó szövegekkel, mint máskor. A magyarázat egyszerű: annak a felmérésnek a lólába olyan messzire lógott ki, hogy a kommentátorok levegőért kapkodtak. Többek között az derült ki a közvélemény állítólag kifürkészett részéből, hogy a Demokrata Párt tekintélye megerősödött a két hónapos cirkusz idején, és Emil Constantinescu után az ország legszavahihetőbb személyisége – na ki? – éppen Traian Băsescu. (Nafene, maholnap elnököt csinálnak belőle, aztán az egész ország egy nagy tábla lesz: itt van az önök pénze.)
Talán egyedül a Ziua akadt ki, és firtatta, hogy ki pénzel egy ilyen felmérést. Mint kiderült, részben a PHARE-program, részben pedig a Petrom Szabad és Független Szakszervezeti Szövetség fizette meg a csodalátókat. A riporter kérdésére, hogy ugyan miért volt ennyire kíváncsi Petre Romanék népszerűségének földrengető méretére, hogy még anyagiakat is kész volt áldozni, a szakszervezeti vezér azt válaszolta, hogy Romániában él és tájékozott akar lenni.
A Ziua gyanúsnak nevezte a közvélemény-kutatást. A kétes, a tudományos tárgyilagosságot nélkülöző közvélemény-kutatás rendszerint úgy készül, hogy eredményét előre tudják. Valakik megmondják a kutatóknak. A megrendelők vagy a megrendelők megbízói. Ha pedig az eredmény adott, akkor a kérdőívekkel kár és vétek caplatni. A felmérők beülhetnek egy kávéra vagy sörre a legelső bárba, és kitalálhatják, majd kitölthetik a „megkérdezettek” válaszait. Elsődleges dokumentumokra szükség lehet, ha valaki megkérdi, miből számították ki a meghökkentő adatokat.
Ekkor jönnek be olyan mellékzöngék, amelyek a felmérők képzelőerejére és politikai tájékozottságára utalnak. A Ziua szerkesztője megmosolygott egy részadatot: a gyanús felmérés szerint a 8 százalékos kitartó szavazótáborral rendelkező RMDSZ mindössze 2 százalékot kapna egy előrehozott parlamenti választáson.
Mi ne élvezkedjünk túl hangosan. Az álfelmérők a mellékes adatokat sem véletlenszerűen ikszelik be a kérdőívekbe. Azokkal is valamilyen célt követnek, vagy valamilyen törekvést jelenítenek meg. Képzelgéseiken kívül a szociológiai asszisztensek a „nagyoktól” szerzett bizalmas értesüléseket is belesűrítik a képzelt válaszokba, amikor találgatnak. Tehát ha a „megkérdezetteknek” csak 2 százalékáról tételezik fel az RMDSZ iránti elkötelezettséget, akkor abban benne van az a cél vagy vágy, hogy az RMDSZ 6 százalékot veszítsen népszerűségéből a kormányzásban való részvétel idején.
A hatalom mindenképpen erodál. A politikus akkor is veszít tekintélyéből, ha túlfeszíti a húrt, mert megfigyelői ráfoghatják, hogy azért nem ér el kellő eredményt, de az sem jó, ha teljesen lazán hagyja a dolgokat a maguk mentében. Most ne időzzünk el annak mérlegelésénél, hogy az RMDSZ vajon túlságosan erélyeskedik-e a kormányban, vagy éppen ellenkezőleg. Nem ez lenne a lényegbevágó kérdés abban az esetben, ha vasárnapra hirtelen előrehozott választásokat írnának ki. A természetes erózió a legrosszabb esetben is a választótestületnek csak legtöbb felét morzsolná le az RMDSZ-ről. Vagy a türelmetleneket, vagy a halvérűeket. De ahhoz, hogy 8 százaléknyi mandátumról 2 százalékra csússzon vissza – tehát kiszoruljon a parlamentből – mesterséges árvizet kell előidézni.
Ilyen méretű szavazólemosást idézhet elő az, ha az RMDSZ akár rámenős, akár pedig megalázkodóan könyörög, képtelen eredményt felmutatni. Vagy amit felépít ma, azt holnapra lerombolják szövetségesei. Így szemlélve az eddigi fejleményeket, stratégiai jelentőségűvé nőhet számos olyan „apróság”, amelyről azt hittük, hogy csupán taktikai huzakodás. Mint például a Pruteanu-féle diverzió. Nemcsak „pillanatnyilag” akadályozza meg az oktatási önrendelkezés alapfeltételeinek törvényes biztosítását, hanem oly mértékben csorbítja az RMDSZ-vezetők tekintélyét, hogy azzal már veszélybe sodorja a magyarság képviseleti szervezetének létét.
Sok aljasságot el lehet követni egy kisebbséggel, de a legnagyobb pimaszság az, ha odatennének, hogy saját kezünkkel fojtsuk meg magunkat. Ez a vásár azonban kettőn áll.
Hogy mi történt eddig, amióta az RMDSZ a kormányban „erodálja” magát, és mi lesz ezután, még meddig lesz túlságosan követelőző egyesek szerint, illetve meddig gyűjti a lojalitási kitüntetéseket mások szerint – nemsokára, legkésőbb három év múlva elválik. De akár előrehozott, akár rendes választásokon mérettetik meg legközelebb, tudni fogjuk, mire adjuk a szavazatunkat. Jobb volna azt tudni, hogy kikre, vagyis ha vérmérsékletünktől függően különbséget tehetnénk a karakánabb és a tájba simulóbb képviselők között, de a listás választásokon sem fogunk saját magunkkal kitolni, nem hagyjuk, hogy beváljon a „felmérők” ránk vonatkozó számítgatása.
A sajtó általában nem bánik kesztyűs kézzel a kormányzó pártokkal. Hát még ha olvasója nem él a legrózsásabb körülmények között!? Mi sem kényeztettük el az RMDSZ-t – általában sem, hát még ha a kormányzásban való részvétele idején olvasóinkat nem ragadtatja el a lelkesedés!? De a választási kampányban mi is mindent el fogunk követni, hogy a botcsinálta közvélemény-kutatóknak véletlenül se legyen igazuk.
*
Ui.: Egy másik felmérés szerint az RMDSZ népszerűsége decemberig 5 százalékra csökkent, majd februárig visszakapaszkodott 7 százalékra. Ebben az esetben milyen logikát követtek az adatgyűjtők? Szerintük az RMDSZ akkor rokonszenves szavazótáborában, ha meghúzza magát, és hagyja kibontakozni a Demokrata Pártot?