Javíthatatlansági bizonyítvány


Vizsgáztatják a kis autójavító műhelyek felszerelését és a mesterek képzettségét. Ahol nincs nyugati szabványnak megfelelő elektronikus kalapács, és a szaki nem tudja kapásból megmondani, hova koppintson vele, annak a kócerájnak bevonják a működési engedélyét.
Ha ilyen rendelet napvilágot láthat, a kormány annyira javíthatatlan, mint egy 60 éves Moszkvics. Băsescu már rég nincs benne, mégis teljesen feleslegesen háborgatja a kisembereket, és nem foglalkozik az ország valós gondjaival. Nyolc éve tart a gazdasági válság, és ezek a miniszterek még nem kaptak észbe. Az 1929–1933-as válságból a korabeli parasztpártiak az áldozati görbéjükkel négy év alatt kievickéltek, utódjaik ezzel szemben olyan munkahelyeket is felszámolnának, amelyeket a kisvállalkozói hajlamú emberek hoztak létre a munkanélküliség előli menekülésükben.
A rendelet magyarázói a felzúdulástól tartva azzal nyugtatgatják az autójavító kisvállalkozókat, hogy nem eszik majd olyan forrón a kását, megértők lesznek. Ezt a trükköt már régóta ismerjük. A megértést is meg kell fizetni. Ezzel a vizsgáztatóknak hoznak létre újabb kereseti lehetőséget, egy olyan réteget táplálnak tehát, amely távolról sem járul hozzá a gazdasági és műszaki fejlődéshez, a korrupció terjesztéséhez viszont annál inkább.
A rendelet megokolása szintén balkáni logikára alapozódik. Úgymond közlekedésbiztonsági okokból ki kell zárni a tajkolást. Mese habbal. A statisztikától bármekkora hazugságok elvárhatók, de azt képtelen kimutatni, hogy a személygépkocsik műszaki hibája a közlekedési balesetekben észrevehető aránnyal venne részt. (A monstrumok igen, azok gyakran taposnak el féktelenül maradva embert, gépkocsit, fát, házat. De az állami és a nagyvállalkozói tulajdonban lévő kamionokat nem kisvállalkozók műhelyeiben „tajkolják”.)
Jellemző a bukaresti kémelhárítási főcsaszi esete. Vadonatúj Volkswagennel közlekedve, pontosabban: kevés vezetői tehetséggel ámokfutva kioltott öt emberéletet, majd az ügyvédje kitalálta, hogy a kocsi műszaki hibája a hibás. Az. Éppen a Volkswagen hajlamos a meghibásodásra. Vagyis nem a kémelhárítási csaszi a közveszélyes, nem a hatalomittas személyeket távolítják el a kormány és a volán közeléből, hanem annak a békebeli szakinak a működési engedélyét vonják be, aki a nyugati szabványnak meg nem felelő szerszámmal is képes életre kelteni egy átmeneti válságperiódusban leledző járművet.
Ragyogó teljesítmény. Ilyen miniszterekre vágytunk rajongva hét éven keresztül?
Ami a legborzasztóbb: mire várjunk epekedve a következő években? Mert nosztalgiát még ezek után sem érezhetünk a korábbi országvezetők iránt.