Sovány, de vigasz
Szabadság, 1998. február 20., X. évfolyam, 41. szám
Megvisel ez az ádáz acsarkodás, ahogyan a kétnyelvű táblákat mocskolják, de gondoljunk bele, végső soron az erdélyi magyarságnak tesznek vele jószolgálatot. Mert mi lenne, ha a táblák sértetlenül a helyükön maradnának? Külföld azt mondaná: né, valóban milyen jóérzésű, barátságos, kedves, megértő stb. nép lakja többségében Romániát, éppen olyan toleráns, amilyennek a hivatalos történelemkönyvekben szerepeltetik. Ha pedig így van, akkor a világ esetleg ferde szemmel nézne az RMDSZ-kézben lévő kisebbségvédelmi hivatalra: vajon nem túlságosan követelőző? Hát nem visszakapták az egyházak azokat az épületeket, amelyek az első sürgősségi listán voltak? (Még azokat sem kapták vissza, de most ezzel ne foglalkozzunk...)
Romulus Constantinescu megyei tanácselnök is a magyarok malmára hajtotta a vizet ezzel a rendelkezésével, hogy a rendőrök fokozzák éberségüket – no nem a táblamocskolók, hanem éppen azok lefüleléséért, akik teljesítik a kormányrendelet előírásait. Abban a megokolásban van egy különösen furcsa kitétel: még nem állapították meg a kormányrendelet hatálya alá eső települések magyar nevét. Vagyis az illető települések lakói nem tudnák, hol élnek. Bukarestből kell nekik külön értesítés falujuk nevéről. Ez lenne igazán neofolklór.
Ha ilyen sziporkák nem hangzanának el, vagyis hagynának élni, és nem mind velünk foglalkoznának, egy kívülálló megfigyelő azt mondhatná a tanügyi törvény vitájával kapcsolatban, hogy ugyan miért vagyunk olyan rátartiak. Engedjen az RMDSZ is valamennyit, legyen sikerélménye a másik félnek, és akkor a kecskéből megmarad valamicske, meg a káposzta sem fogy el maradéktalanul. Minek kell úgy ragaszkodni a történelem meg a földrajz... (erről is rég lemondtunk, és a kecske mégis kipusztulóban, de most erre se térjünk ki).
Törjék hát a táblákat, bizonyítsák naponta, hogy ebben az országban a nemzetileg kisebbeknek a legelemibb, jelképes jogot sem lehet biztosítani törvényekkel, mert olyan a nép. Mi nagyon jól tudjuk, hogy nem a nép olyan, hanem csak Funar, R. Constantinescu, az Adevărul, az Antena 1 és még néhány ezer, esetleg millió. De a megfigyelők nem ismerhetik ilyen behatóan az itteni valóságot. Csak annyit szürhetnek le az eseményekből, hogy az RMDSZ még a kormányban sem intézhet semmit a magyarságnak, tehát nem visszafogni, hanem bátorítani, támogatni kell. Ha erre kéri a világot.
És reméljük, hogy kérni fogja, ha már a táblarombolók ilyen jó okot szolgáltatnak neki.
Romulus Constantinescu megyei tanácselnök is a magyarok malmára hajtotta a vizet ezzel a rendelkezésével, hogy a rendőrök fokozzák éberségüket – no nem a táblamocskolók, hanem éppen azok lefüleléséért, akik teljesítik a kormányrendelet előírásait. Abban a megokolásban van egy különösen furcsa kitétel: még nem állapították meg a kormányrendelet hatálya alá eső települések magyar nevét. Vagyis az illető települések lakói nem tudnák, hol élnek. Bukarestből kell nekik külön értesítés falujuk nevéről. Ez lenne igazán neofolklór.
Ha ilyen sziporkák nem hangzanának el, vagyis hagynának élni, és nem mind velünk foglalkoznának, egy kívülálló megfigyelő azt mondhatná a tanügyi törvény vitájával kapcsolatban, hogy ugyan miért vagyunk olyan rátartiak. Engedjen az RMDSZ is valamennyit, legyen sikerélménye a másik félnek, és akkor a kecskéből megmarad valamicske, meg a káposzta sem fogy el maradéktalanul. Minek kell úgy ragaszkodni a történelem meg a földrajz... (erről is rég lemondtunk, és a kecske mégis kipusztulóban, de most erre se térjünk ki).
Törjék hát a táblákat, bizonyítsák naponta, hogy ebben az országban a nemzetileg kisebbeknek a legelemibb, jelképes jogot sem lehet biztosítani törvényekkel, mert olyan a nép. Mi nagyon jól tudjuk, hogy nem a nép olyan, hanem csak Funar, R. Constantinescu, az Adevărul, az Antena 1 és még néhány ezer, esetleg millió. De a megfigyelők nem ismerhetik ilyen behatóan az itteni valóságot. Csak annyit szürhetnek le az eseményekből, hogy az RMDSZ még a kormányban sem intézhet semmit a magyarságnak, tehát nem visszafogni, hanem bátorítani, támogatni kell. Ha erre kéri a világot.
És reméljük, hogy kérni fogja, ha már a táblarombolók ilyen jó okot szolgáltatnak neki.