Bezzegék megoldása
Szabadság, 1998. február 16., X. évfolyam, 37. szám
Elképesztően sok időt és energiát pazarol egy szomszédos és baráti ország parlamentje a nemzeti kisebbségek képviseleti módozatának kidolgozására és elfogadására.
Mielőtt továbbmennénk, tisztázzuk, hogy a világért sem avatkoznánk a belügyeibe, ha nem lennénk adósa. Igazán. Már önérzetből sem vennénk észre, hogy mi történik odaát, ha szóba sem jöhet kettős állampolgárságunk. Ám még a begyünkben van, hogy két évvel ezelőtt éppen lapunkban kezdte el a szomszédos határon túli hivatal balsikerű belekotyogását a Bolyai ügyébe.
Hát vágjunk a téma közepébe. Meghökkentő, hogyan terjeszthet egy kormány olyan tervezetet a parlament elé, hogy bizonyos állampolgároknak két szavazathoz legyen joguk. Ezt jelenti ugyanis az, hogy most megválasztják a képviselőket, ősszel pedig a pótképviselőket, vagyis a nemzeti kisebbségek parlamenti tagjait. Másutt a választási törvényhozók azon törik a fejüket, hogyan vegyék elejét a választási csalásnak, és ha mégis megtörténik, hogyan büntessék minél keményebben. A csalások közé tartozik az is, ha valaki elcsen egy szavazólapot, hogy két kedvencének örömszerzését biztosítsa.
Ilyen javaslatot csak olyan párt tehet, amelynek meggyőződése, hogy ő az egyik kedvenc. A számítgatás szerint kisebbségiek most májusban rá szavaznak, aztán ősszel magukra. Ügyes, el kell ismerni.
A másik hökkenet az indoklás. Fogadja el a magyar Országgyűlés a tervezetet, mert a szlovákok és a románok elvárják. Súlyos érv. Mintha a szlovákok és a románok eddig minden magyar elvárást készségesen teljesítettek volna. Ha igen, akkor azok az elvárások nagyon szerények lehettek.
Ez az indoklás közvetve annak elismerését is jelenti, hogy a szomszédos és baráti szlovákok és románok már megoldották a nemzeti kisebbségek képviseletét. A hivatalból kijelölt képviselőkkel? Ugyan! Mit érhet egyetlen vagy akár mind a tizenegy szavazat egy olyan erőszakos többség voksával szemben, amely pillanatra sem akar lemondani uralkodási „jogáról”? A hivatalból bársonyszékbe ültetett díszpinty egyik megtestesítője nemrégiben a nagy nyilvánosság előtt azt mondta, hogy a romáknak nincs szükségük kisebbségvédelmi minisztériumra, mert ki ellen védené meg őket, hiszen ők románok akarnak lenni. Így néz ki a kisebbségi parlamenti képviselet végleges megoldása.
A magyar diplomácia sokszor hajt megadóan fejet, amikor „bezzegék” azzal bosszantják, hogy ők már megoldották. Mi, akik ismerjük a megoldás eredményességét, olyan érzésünk van, hogy a magyar külügy önkínzásból hallgatja el a Magyarországon szabadalmazott kisebbségi önkormányzat tapasztalatait.
Külön pikantériája a dolognak a kisebbségi parlamenti képviselet magas formájának bizonygatása az RMDSZ példájával. Hogy az bejutott a román parlamentbe. Miért? A román kisebbségpolitika érdeme, hogy egy párt átlépi a parlamenti küszöböt? Különben ez a tömeges parlamenti képviselet is fikarcnyival sem kap nagyobb mozgásteret, mint amennyit a többség pillanatnyi érdekei megkívánnak. Sőt, korábbi kicsikart engedmények is bármikor semmivé foszlanak, ha a többség így látja a maga számára hasznosnak – lásd a tanügyi törvény kálváriáját.
Immár egyéves tapasztalatunk van arról, hogy a kisebbséget a kormányban is lehet hivatalból képviseltetni, és a többség nyugodtan alhat, önkényuralmát az sem háborgatja.
Egyetlen esetben volna hatékony a kisebbségi képviselet: vétójoggal minden olyan esetben, amikor a képviselt közösség sorsáról döntenek. Akkor Pruteanu sem szólhatna bele olyasmibe, amihez semmi köze. Ezt a képviseleti formát azonban a világ törvényszövegezői összehangolt és megfeszített munkával sem dolgoznák ki májusig, a szomszédos és baráti választásokig. Akkor meg minek a nagy hűhó?
Mielőtt továbbmennénk, tisztázzuk, hogy a világért sem avatkoznánk a belügyeibe, ha nem lennénk adósa. Igazán. Már önérzetből sem vennénk észre, hogy mi történik odaát, ha szóba sem jöhet kettős állampolgárságunk. Ám még a begyünkben van, hogy két évvel ezelőtt éppen lapunkban kezdte el a szomszédos határon túli hivatal balsikerű belekotyogását a Bolyai ügyébe.
Hát vágjunk a téma közepébe. Meghökkentő, hogyan terjeszthet egy kormány olyan tervezetet a parlament elé, hogy bizonyos állampolgároknak két szavazathoz legyen joguk. Ezt jelenti ugyanis az, hogy most megválasztják a képviselőket, ősszel pedig a pótképviselőket, vagyis a nemzeti kisebbségek parlamenti tagjait. Másutt a választási törvényhozók azon törik a fejüket, hogyan vegyék elejét a választási csalásnak, és ha mégis megtörténik, hogyan büntessék minél keményebben. A csalások közé tartozik az is, ha valaki elcsen egy szavazólapot, hogy két kedvencének örömszerzését biztosítsa.
Ilyen javaslatot csak olyan párt tehet, amelynek meggyőződése, hogy ő az egyik kedvenc. A számítgatás szerint kisebbségiek most májusban rá szavaznak, aztán ősszel magukra. Ügyes, el kell ismerni.
A másik hökkenet az indoklás. Fogadja el a magyar Országgyűlés a tervezetet, mert a szlovákok és a románok elvárják. Súlyos érv. Mintha a szlovákok és a románok eddig minden magyar elvárást készségesen teljesítettek volna. Ha igen, akkor azok az elvárások nagyon szerények lehettek.
Ez az indoklás közvetve annak elismerését is jelenti, hogy a szomszédos és baráti szlovákok és románok már megoldották a nemzeti kisebbségek képviseletét. A hivatalból kijelölt képviselőkkel? Ugyan! Mit érhet egyetlen vagy akár mind a tizenegy szavazat egy olyan erőszakos többség voksával szemben, amely pillanatra sem akar lemondani uralkodási „jogáról”? A hivatalból bársonyszékbe ültetett díszpinty egyik megtestesítője nemrégiben a nagy nyilvánosság előtt azt mondta, hogy a romáknak nincs szükségük kisebbségvédelmi minisztériumra, mert ki ellen védené meg őket, hiszen ők románok akarnak lenni. Így néz ki a kisebbségi parlamenti képviselet végleges megoldása.
A magyar diplomácia sokszor hajt megadóan fejet, amikor „bezzegék” azzal bosszantják, hogy ők már megoldották. Mi, akik ismerjük a megoldás eredményességét, olyan érzésünk van, hogy a magyar külügy önkínzásból hallgatja el a Magyarországon szabadalmazott kisebbségi önkormányzat tapasztalatait.
Külön pikantériája a dolognak a kisebbségi parlamenti képviselet magas formájának bizonygatása az RMDSZ példájával. Hogy az bejutott a román parlamentbe. Miért? A román kisebbségpolitika érdeme, hogy egy párt átlépi a parlamenti küszöböt? Különben ez a tömeges parlamenti képviselet is fikarcnyival sem kap nagyobb mozgásteret, mint amennyit a többség pillanatnyi érdekei megkívánnak. Sőt, korábbi kicsikart engedmények is bármikor semmivé foszlanak, ha a többség így látja a maga számára hasznosnak – lásd a tanügyi törvény kálváriáját.
Immár egyéves tapasztalatunk van arról, hogy a kisebbséget a kormányban is lehet hivatalból képviseltetni, és a többség nyugodtan alhat, önkényuralmát az sem háborgatja.
Egyetlen esetben volna hatékony a kisebbségi képviselet: vétójoggal minden olyan esetben, amikor a képviselt közösség sorsáról döntenek. Akkor Pruteanu sem szólhatna bele olyasmibe, amihez semmi köze. Ezt a képviseleti formát azonban a világ törvényszövegezői összehangolt és megfeszített munkával sem dolgoznák ki májusig, a szomszédos és baráti választásokig. Akkor meg minek a nagy hűhó?