Az elnöki találkozó kísérőjelenségei
Szabadság, 1998. január 28., X. évfolyam, 20. szám
Emil Constantinescu budapesti küldöttségének tolmácsa ugyanaz volt, aki a román–magyar alapszerződés temesvári aláírásának ceremóniáján Iliescu szavait ferdítette a magyar félnek. Stílusáról is felismerhettük. Domnul Ghiula Horn – hallottuk Ion Iliescu hangját, mire a tolmács ezt visszhangozta: Gyula Horn úr. Most Emil Constantinescu azt mondta, hogy suntem garanti morali, mire a tolmács: morális garantálók vagyunk.
Lám, nemcsak a két nép, hanem a két nyelv is közeledik egymáshoz. Ha így haladunk tovább, feleslegessé válik a tolmács. A magyar tárgyalófél ugyanannyit ért meg a fordításból, mint az eredeti szövegből.
Az elnöki találkozó egy másik jellegzetes kísérőjelensége az Adevărul távolról sem mérsékelt hangvételű napilap munkatársának Göncz Árpádhoz intézett kérdése volt. Nagyjából így hangzott: A magyar elnök miért nem szól rá hazája és az RMDSZ szélsőségeseire?
Régi és jól bevált taktika a mások portája előtti sepregetés, olyan port kavarva fel, hogy ne látszódjon a saját udvar hordaléka, az a fajta faragatlan szélsőségesség, amelyre sem Magyarországon, sem az RMDSZ-ben nincs példa. Magyar állítólagos szélsőségesek nem ostromolják meg helyhatósági teherautókra szerelt létrákon idegen államok konzulátusát, hogy levegyék azok felségjelét. A Budapestre kiküldött munkatárs által vádolt körökben senkinek eszébe sem jutna azzal fenyegetni egy etnikai kisebbséget, hogy ha önállóságra törekszik, akkor elveszik tőle a villanyt, a földgázt, a vizet és a levegőt. Az Adevărul ilyen vadimtudori politikai nyilatkozatok elítélését sem kérte Románia elnökétől.
Ehhez képest Göncz Árpád válasza, hogy ő világéletében elhatárolódott a szélsőségesektől, de az RMDSZ-nek nem adhat tanácsot, enyhén szólva túl szelíd volt. Tokay György kisebbségügyi miniszter ehhez kapcsolódó tévényilatkozata pedig, hogy a szélsőségesség csak bizonyos személyekre és nem az RMDSZ egészére lehet jellemző, felért az Adevărul vádaskodásának alátámasztásával.
Lám, nemcsak a két nép, hanem a két nyelv is közeledik egymáshoz. Ha így haladunk tovább, feleslegessé válik a tolmács. A magyar tárgyalófél ugyanannyit ért meg a fordításból, mint az eredeti szövegből.
Az elnöki találkozó egy másik jellegzetes kísérőjelensége az Adevărul távolról sem mérsékelt hangvételű napilap munkatársának Göncz Árpádhoz intézett kérdése volt. Nagyjából így hangzott: A magyar elnök miért nem szól rá hazája és az RMDSZ szélsőségeseire?
Régi és jól bevált taktika a mások portája előtti sepregetés, olyan port kavarva fel, hogy ne látszódjon a saját udvar hordaléka, az a fajta faragatlan szélsőségesség, amelyre sem Magyarországon, sem az RMDSZ-ben nincs példa. Magyar állítólagos szélsőségesek nem ostromolják meg helyhatósági teherautókra szerelt létrákon idegen államok konzulátusát, hogy levegyék azok felségjelét. A Budapestre kiküldött munkatárs által vádolt körökben senkinek eszébe sem jutna azzal fenyegetni egy etnikai kisebbséget, hogy ha önállóságra törekszik, akkor elveszik tőle a villanyt, a földgázt, a vizet és a levegőt. Az Adevărul ilyen vadimtudori politikai nyilatkozatok elítélését sem kérte Románia elnökétől.
Ehhez képest Göncz Árpád válasza, hogy ő világéletében elhatárolódott a szélsőségesektől, de az RMDSZ-nek nem adhat tanácsot, enyhén szólva túl szelíd volt. Tokay György kisebbségügyi miniszter ehhez kapcsolódó tévényilatkozata pedig, hogy a szélsőségesség csak bizonyos személyekre és nem az RMDSZ egészére lehet jellemző, felért az Adevărul vádaskodásának alátámasztásával.