Szabadulására várva, Cseresznyés Pál tervezget


KANADAI ADOMÁNY ÁTADÁSÁT KÖZVETÍTETTÜK
Bíró Zsigmond 1979-ben dobbantott a sokoldalúan fejlettből feleségével, Ágnessel, és a bécsi lágerből kijutottak Kanadába, Edmontonba, ahol egy multikulturális rádió magyar adását szerkesztik. Amióta lehet, felváltva hazalátogatnak, mert mint Ági mondja: sokkal jobban élnek, de Kolozsvárt feledni nem tudják, lelkiekben nagy árat fizetnek a szülőföld elhagyásáért. De visszajönni? Arra már képtelenek lennének.
Aggodalommal figyelik az itthoni fejleményeket. Zsiga egy alkalommal már szervezett gyűjtést az 1990-es marosvásárhelyi áldozatoknak, most pedig, amikor Ági Kolozsvárra indult, egy edmontoni magyar, aki nem óhajtja feltárni kilétét, rábízott 250 dollárt, juttassa el Cseresznyés Pálnak. Próbálkozásunk, hogy bejussunk „beszélőre „, nem sikerült. Buchwald Péterrel, Cseresznyés többszöri látogatójával igyekeztünk kapcsolatba lépni, de őt lefoglalta a kolozsvári Polgári Fórum szervezése. Borbély László marosvásárhelyi képviselőt javasolta maga helyett, akitől megtudtuk, hogy külföldinek csak az Igazságügyminisztérium adhat engedélyt, mégpedig nem éppen rövid határidőn belül. Bízzuk hát az adományt a Cseresznyés Alapítvány kuratóriumára – tanácsolta –, ő pedig legközelebbi börtönvizitjén átadja a távoli magyarok együttérző üzenetét.
Ilyen előzmények után indultunk Marosvásárhely felé. Az úton Ági sokat mesélt távoli új hazájáról, többek között a québeci franciák szeparatista törekvéseiről, amelyek egyre jobban közelítenek az 50 százalékhoz, amit, ha túllépnek, Kanada többi része csatlakozhat az USA-hoz legfiatalabb államnak. Mi pedig elmondtuk, hogy érdekes módon a marosvásárhelyi „szeparatisták” is közelednek az 50 százalékhoz, de visszafelé. Szocialista lakótelepesítés és iparosítás nélkül is folytatódik a betelepítés, és már most szinte biztos, hogy nem lesz magyar polgármestere a legendás Bernády városának. Továbbá megtudtuk Kanadáról, hogy ott a kínai betelepülők paradicsoma. Úgy felverték a telek- és lakóházárakat, hogy a bennszülött kanadaiak maholnap egy roskadozó viskót sem tudnak megvásárolni. Hm. A szegény kis kínaiak, akik nemrég egész életük megtakarításából vásároltak egy biciklit... Ugye már azon is csodálkozunk, miből fizetik ki a vonatjegyet Távol-Kelettől Budapestig, amikor nekünk, itt a szomszédban, a határátlépési illeték is betöltötte a vasfüggöny szerepét. No de ne mind vonjuk a párhuzamokat, hallgassuk inkább Ágit. Azt mondja, Kanadában akkora távolságok vannak, hogy – szemléltetésképpen – az egyik nemzeti tájvédelmi park területe akkora, mint Románia, és ott semmit sem szabad változtatni, hogy maradjon minden konzerválva, és az állatok az emberek között sétálnak. Elragadó. Mi is tudunk egy olyan országról, amely pontosan akkora, mint a kanadai tájvédelmi park, és ahol a konzerválók csak úgy sétálgatnak az emberek között...
Marosvásárhelyen Zonda Attila megyei RMDSZ-elnök fogadott, aki töviről hegyire ismertette Cseresznyés Pál balszerencséjét. Kétségkívül politikai per áldozata, hiszen a hatalmi körökhöz közel állók által szervezett tömegverekedés egyetlen részvevője, aki felfújt vádpontok alapján ártatlanul vezekel. Amiről olvasóink már értesülhettek lapunkból: a novemberben kezdeményezett amnesztia-kérést Iliescu elnök nem kezeli olyan elutasítóan, mint a korábbiakat. És Cseresznyés helyzete javult. A marosvásárhelyi fogház kapacitásának 150 százalékos kihasználása mellett (több 45 ágyas cellában 90 elítélt alszik) Cseresznyést áthelyezték egy olyan „szeparéba „, amelyben tíz lakóra kereken tíz vaságy jut. Az alapítvány tévét vásárolt neki, amit csak ő kezelhet, rabtársainak tehát respektálniuk kell, ha látni akarnak valamit a világból. Többé nem fordul elő, hogy ráuszított köztörvényesek elverik, megrugdossák. Helyreállt az életkedve, tervei vannak, szabadulására készülődve elhatározta, hogy faipari vállalkozásba kezd, legalább tíz magyar munkásnak akar megélhetést biztosítani. Mivel Bíró Ágnes jelezte, hogy az edmontoni adományforrásokra ezután is lehet számítani, Zonda Attila elmondta, hogy vállalkozásában kell majd segíteni szerszámokkal, gépekkel, persze nem olyan távolról. Magyarországon is aránylag olcsón beszerezhető leépített, de itt még hasznosítható műhelyberendezés. Ági ezt – Zonda Attila egész beszámolójával – magnókazettára rögzítve továbbította az edmontoni magyaroknak, az egyedülieknek a jobb módban élő szórványok közül, akik adománnyal segítik az ártatlanul szenvedő Cseresznyést. A politikai fogoly sorsának könnyítésére megalakult alapítvány intézői, dr. Szabó Károly és Szekeres Erzsébet (akivel a korábbi edmontoni adományt osztottuk el) elmondták, hogy a begyűlt összeg bankszámlán van, kamatozik, de abból fedeznek bizonyos kiadásokat, támogatást az édesanyának, havi élelmiszercsomagot az elítéltnek, a havi járadékot Cofariunak, amit annak teljes felépüléséig kell fizetni. Ha Cseresznyés most kiszabadulna, hárommillióval kezdhetné új életét. Nem dollárral, hanem lejjel. Ebből aligha vásárolhat gyalupadot tíz munkásnak...
Bíró Ágnes végül felkereste az ellenzéki pártokra éppen a választási kampány előtt rábontott épületet, a legtöbb SZKT-ülés helyszínét. Az RMDSZ megyei szervezete még nem kapott más helyiséget, víz és villany nélkül ott kínlódnak, a pénztár páncélszekrényét sincs hova vinniük, a malterporos légkörben kellett a hivatalos formaságoknak eleget téve átadni az adományt.
Reméljük, ezzel az információval nem járulunk hozzá az RMDSZ-székházak elleni betörések sorozatának folytonosságához. Úgysem tőlünk tudják meg, hogy Bíró Ágnes merre járt, mit csinált, amióta átlépte a határt. Különben miért hozták volna a törvényt a külföldiek bejelentési kötelezettségéről?