Ilie magánszáma, avagy kenyér helyett mindennapi cirkuszt


Megszólalt a közgazdászkibicből miniszterré előléptetett Ilie Serbănescu is. Ugyanazt mondta, amit egy mai romániai minisztertől megszokásból elvár az ember: bejelentette lemondását.
A korábbi lemondásszándékoktól annyiban különbözik az övé, hogy Iliétől azt sem kérdezték, hogy van. De ha már mindenki fújja a magáét, éppen ő maradjon csendben? Ő, aki kitartó és fárasztó piaci bölcsködéssel vétette fel magát a politikai kasztba? Fogadjunk, hogy legalább képviselő szeretne lenni, ha megnő, ahhoz pedig szükséges az állandó választási kampány.
Normális körülmények között, hátsó szándék nélkül ez a közérdekű lemondási felajánlkozás így zajlott volna le: Ilie Serbănescu négyszemközt megkérdezi a miniszterelnöktől, mi volna jobb, most azonnal felszívni a vizet, vagy megvárni, amíg a Demokrata Párt megnevez egy visszataszító alakot miniszterelnök-helyettesnek. Mire Victor Ciorbea azt mondta volna, ugyan, ne hülyéskedjünk, nem töltik be a másodprímási posztot, a csalit a DP nem fogja bekapni. Ez előrelátható volt. Így a kormány megspórolt volna egy lemondási cirkuszt.
De vajon az a cél? A reformügyi miniszter túlságosan felesleges magánszáma megerősít egy gyanút. Azt, hogy ennyi bárgyúságot ez a kormány nem véletlenül követ el. Ha majd negyven év múlva megnyílnak a jelenlegi titkosügynökségek levéltárai, az utókor különös forgatókönyveket ismerhet meg. Például ilyen kulisszalehallgatásokat: né, fiúk, a tömeges elbocsátások után találjunk ki egy jó kis botrányt, hogy a népnek legyen miről beszélnie. Vagy: az előrejelzések szerint az idén is váratlanul köszönt be télen a tél, kérjük meg a királyt, nyilatkozzon valami megdöbbentőt, legyen min rágódnia Iliescunak. Hogy éppen akkor nem köszöntött be a tél, amikor a legvárhatóbb volt? A történelmi időjósok is tévedhetnek. Különben a tél végül csak beköszöntött, és akkor milyen jól fogott, hogy készen állt Petre Roman egész pártja a cirkuszi jelenetek halmazával. Volt miről beszélgetni a villany nélkül maradt lakásokban, a nyílt pályán rostokoló vonatokban, a hó alá temetett autókban. (Micsoda szerencse, hogy a Demokrata Párt legrátermettebb közlekedésügyi minisztere még hivatalában van. Milyen hatékonyan lehet havat takarítani az Itt van az önök pénze feliratú táblákkal.)
A népfigyelem-elvonó cirkuszi taktikát Nyugaton is alkalmazzák. Az USA-ban éppen most nyitották meg az államfő szexuális turkálóját, amikor északon a zúzmara, délen a forgószél szaggatja a tápvezetékeket. Jobb, ha a nép csámcsog, mintha azon morfondírozik, hogy életét miért tervezik katasztrófa-függővé, miért méretezik úgy a villamos vezetékeket, a gázcsöveket, a távfűtéshálózatokat, hogy tízévenként nagy valószínűséggel bekövetkező szélsőséges időjárási körülmények között szétszakadjanak, elduguljanak, befagyjanak. Ki van számítva – optimalizálva –, hogy olcsóbb az időnkénti helyreállítás, mint a masszív megépítés. Az optimalizálók nem számolnak az ilyenkor kieső emberéletekkel, ezzel szemben a hadiiparban, amelynek végső terméke éppen a kioltott emberélet, mindent túlméreteznek.
A kenyérpótló cirkusz felszolgálása antik találmány. Akkor is alkalmazható, amikor kenyér ugyan volna elég, de valaki úgy véli helyesnek, ha a megemelt fogyasztási adó miatt inkább megrothad a búza, minthogy a munkanélküli is jóllakjon. Cirkuszt a népnek – az nem kerül pénzbe. Ez lehet a mozgatórugója a Demokrata Párt hetek óta tartó bohóckodásának, miniszterek mélyrepüléséhez vezető nagyotmondásoknak, a benyújtott, majd visszavont lemondásoknak. Bár cinikus megoldás a cirkuszrendezés, mégis nehéz eldönteni, melyik a rokonszenvesebb feltételezés: előre megfontoltan ilyen ostobák a kormány tagjai, vagy ennyire telik értelmi képességükből.
*
Ui.: A legborzasztóbb, hogy az ellenzékben csak az reménykedhet, aki korábban nem érzékelte a mostani kormányénál cinikusabb ostobaságát.